VT: Általános iskola 3. osztályos voltam, amikor 1986 tavaszán édesapám – hosszú noszogatás után – végre valahára kivitt életem első Előre meccsére a Kórház utcába. Csabai gyerek lévén soha nem merült fel bennem az, hogy az Előre helyett más, akár nagyobb nevű csapatnak szurkolnék, annak ellenére, hogy a suliban a gyerekek körében divat volt akkoriban egy-egy jól menő csapatnak is szurkolni a Csaba mellett. Jól menő csapatnak nem a Barcelona, vagy a Real Madrid számított, mint manapság, hanem a Rába ETO vagy a Videoton.

Azon a bizonyos első meccsen  az MTK ellen játszottunk és emlékszem, hogy én is - mint biztosan sok más, első meccses kisgyerek - vártam, hogy a stadion hangosbeszélőjén megszólaljon egy „helyi Knézy”, mert a tévéből kiindulva azt hittem, hogy minden meccsen van egy kommentátor, aki ugyanúgy közvetíti a meccset, mintha a tévében néznénk. Mert hát honnan is tudtam volna, hogy kinél van a labda, amikor 120 centimmel alig láttam ki a korlát mögül.  A meccset 1-0-ra nyertük és az örömöm leírhatatlan volt. Ez a kellemes érzés kicsit megkeseredett akkor, amikor egyszer a 80-as évek bundabotrányáról olvasgatva, ezt az én szeretett emlékemet is a bundameccsek között találtam. 

A második meccsemre is tisztán emlékszem. A Volán SC ellen játszottunk, ez a fővárosi csapat jelenleg REAC néven fut. Ezen a meccsen kicsit gondban voltam, mert anyukám akkor a Körös Volánnál dolgozott és nem értettem meg, hogy hogyan lehet fővárosi csapat a Volán SC, mikor anya a Szarvasi úton dolgozik? Kicsit úgy éreztem, ha tiszta szívből szurkolok a Csabának az olyan, mintha elárulnám az anyukámat aki „volános”. A 2-2-es végeredményt igazságosnak és megnyugtatónak éreztem akkor.

Kérdező: Ha 1986-ról beszélünk, óhatatlanul eszünkbe jut a mexikói Világbajnokság, ami a magyar válogatott ezidáig utolsó nemzetközi fellépését jelenti. Akkor kudarcként éltünk meg, de ma már világbajnoki szereplési lehetőséget is úgy ünnepelnénk, mintha azzal együtt világbajnokok is lennénk.

VT: Sajnos így van. 77-es születésemmel már nem számítok mai gyereknek és szomorú belegondolni abba, hogy az utolsó sikert még én is csak éppen hogy felfoghattam. Mit kaptak az utánunk jövő nemzedékek? Emlékszem arra a méltán elátkozott magyar-szovjet meccsre. A himnuszokat már akkor is kötelező jelleggel megnéztem, de utána muszáj volt beugranom a fürdőkádba, mert az esti tisztálkodás még hátra volt. Igyekeztem a pancsolással, hogy lehetőleg sok mindenről ne maradjak le, amikor hangos szitkozódást hallottam a nappaliból. Rosszat sejtettem és igazam is lett. Fater a fürdőszoba ajtónál jelezte is, hogy egy nullra vezetnek a ruszkik. Kicsit megdöbbentem, mert én még mindig a brazilverő fiúk varázsában éltem. Szinte abba se maradtak az első szitkok, amikor újabb káromkodás hangja szűrődött be az ajtón, mire én azt hittem, hogy az még mindig az első gólra adott reakció – de nem: 2-0 az oroszoknak… Legszívesebben elsüllyedtem volna a 10 centi mélységű fürdővízben. A harmadik góljukat már élőben „csodáltam” meg, majd irány lefeküdni. Másnap oroszórán – orosz tagozatos voltam – sztrájkba léptünk és kijelentettük, hogy a mai napon nem vagyunk hajlandóak orosz dogát írni, mert kikaptunk a ruszkiktól. Szerintem ezzel a cselekedetünkkel mi adtuk meg a kezdő lökést a kommunizmus bukásához. :)

Egy- egy saját siker a fociban mennyi mindenre hatással lehet! Még mindig a boldog gyermekkorban maradva, örök emlék marad a magyar-brazil 3-0-s meccs is! Együtt ünnepeltem faterommal a tévé előtt és miután lefújták a meccset, azt mondta nekem: „Tomikám, most pedig olyan jó kedvem van, hogy lemegyek veled focizni a térre!” Alig hittem a fülemnek, mert mindig úgy kellett könyörögni apunak, aki -amikor focizni akartam-, akkor éppen fáradt volt, vagy érdekes műsor ment a tévében és persze ő az én koromban a barátaival, és nem az apjával járt focizni.  A magyar- brazil tehát őt is megváltoztatta, ha csak egy órára is. A meccs utáni napon rajzóra volt a suliban és a feladat az volt, hogy a közelgő március 21-ére tekintettel mindenkinek le kell rajzolnia egy dolgot, vagy eseményt, amit a Tanácsköztársaság adott a proletariátusnak. Ők ez alatt nem Szamuely halálvonatát, vagy az akasztófákat értették, hanem mondjuk fürdőző gyerekeket a Balatonban, mert ugye a tanácskormány ingyen nyaraltatta azokat a gyermekeket, akiknek a szüleit másnap felakasztották.  Én azonban - pár fiú osztálytársammal egyetemben - más témát nem választhattam, csakis az előző napi magyar- brazil meccset. Lerajzoltam amint Disztl Péter vetődve hárítja Renátó (nem tévesztendő össze a későbbi BigBrother „sztárral”) lövését. Mivel a Tanácsköztársasággal nehezen volt összeegyeztethető, ezért „csak” négyesre lett értékelve az amúgy „vangógi” magasságokban készült mű. Ez az alkotás is egy rést ütött a szocialista rendszer fala, mert ez is egyfajta ellenállás volt a művészet világában. :)

Az ehhez hasonló sikerekre ma is nagyon ki vannak éhezve az emberek. Ha kijutnánk egy világeseményre, biztosan tömegek követnék a csapatot az adott VB-n, vagy EB-n. A mai gyerkőcöknek is szükségük volna egy jó Békéscsabára és egy jó magyar válogatottra, hogy a példaképeik közülük kerüljenek ki.

Magyar - Brazil 1986-ból

Kérdező: Ma már a sok sportcsatornának és az internetnek köszönhetően könnyebben elérhető a külföldi, minőségi futball, így a mai gyermekek sem maradnak példakép nélkül, csak éppen ezeket a példaképeket nem Détárinak, vagy Kiprichnek, hanem Messinek és Ronaldonak hívják.

VT: Pedig hatalmas a különbség. Egy Messi vagy egy Ronaldo játékát lehet csodálni, de ezzel még soha nem lesz a MI Messink, vagy a MI Ronaldonk. Rajonghat valaki akárhogyan egy Barcelonáért, de ő soha nem lesz igazi barcelonai, csak egy átlagos foteldrukker. Mi Békéscsabán, csak CSABAIAK lehetünk, és ezt kell megélnünk úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Nekem bejött. :)

De ha már Détárit említetted, mikor fordul majd elő egy Ronaldo rajongóval az, hogy szülővárosának NB2-es csapata kiveri a kupából a Cristiano Ronaldo által edzett együttest? Mert mi 2011 decemberében Détárival ezt is megélhettük és az azt az érzést az Üllői úton aki ott volt, soha nem felejti el! Ezt semmilyen el- classico nem pótolhatja.

A megyében élő fradistákat sem értem, hogy miért jó nekik egy fővárosi csapatnak szurkolni? Egy évben egyszer látja a kedvenceit és annyi. Ők nem tudják milyen az, amikor egy szombat este elmegyek a Borozóba és ott találkozom Miklya Zolival, akivel iszok egy sört, vagy Szarvas Janival összefutok egy koncerten és megbeszéljük a közelmúlt történéseit. Ezt egy Manchester United „drukker”, vagy egy helybéli fradista sem tudja elmondani magáról, noha az egyik BL győzelmeket, a másik huszonakárhány bajnoki címet „ünnepelhetett”.

Kérdező: A szurkolótáborral hogyan kerültél kapcsolatba? Mikor ragadtál a „B-Közép”-ben?

Riporter: Sajnos nem mondhatom azt, hogy 86 után minden meccsen ott voltam, mert ez nem így volt. 88 tájékán már hanyagoltam a meccsre járást és így sok élményről – mint például a Vasas elleni 7-2 – maradtam le. A 90-es Világbajnokság azonban ismét belelkesített és már alig vártam, hogy meccsre mehessek. A VB után nem sokkal Magyarország rendezte az Ifjúsági EB-t (a mai U-19-es EB-nek felel meg), ahol a legfontosabb mérkőzéseket Békéscsabán játszották! A Magyarország – Portugália meccsen csábított először a hangulat a lelátó közepére és annak tetejére, az akkori B- Középbe. 13 éves voltam. A meccset 1-1 után tizenegyesekkel buktuk el. Akkor még nem tudtuk, de a portugál csapatban olyan későbbi világsztárok játszottak, mint Luis Figo, Joao Pinto, vagy Rui Costa!

Az ifi EB döntője és a bronzéremért vívott csata is Békéscsabán volt rekkenő hőségben – akkor még nem volt villanyfény –, sajnos méltatlanul kevés néző előtt. Aki csak tehette, az árnyékos ülőhelyen húzta meg magát. A döntőt a portugálok vívták a szovjetekkel és természetesen – mert ne felejtsük, hogy 1990-et írtunk – mindenki a portugáloknak szurkolt. A luzitánok büntetőkkel szenvedtek vereséget és a lefújás után páran berohantunk a pályára. Nem ünnepelni a szovjeteket (hogyisne!) és nem is rendet bontani, csak lepacsizni a portugálokkal és mezt kunyerálni. A pacsi összejött (talán egy későbbi világsztár keze is köztük volt), a mez sajnos nem, mert smucigok voltak a portugálok és a ruszkik is. A másnapi Békés Megyei Népújság sport rovatába felkerült egy kép a meccs utáni történésekről, ahol félig én is látszódtam! A fejem lemaradt, csak a testem fele és az egyik lábam volt látható. Mivel később sem lettem labdarúgó világsztár, ennyi az én pályafutásom a sportrovatban. (Megjegyzés: A beszélgetés után kiderült, hogy ez nem így van! 22 évvel később, hatalmas meglepetésemre és örömömre, újra a Kórház utcai stadion gyepén kapott el a megyei napilap fotóriporterének lencséje, nem is akármilyen körülmények között! Örök hála ezért a "véletlenért!" Kép lentebb...)

Sajnos későn vettem észre azt, hogy rosszul van beállítva a mobilomon a fényképező, ezért csak ilyen rossz minőségű képet tudtam készíteni a könyvtárban, korabeli Békés megyei Népújság cikkéről.

Íme a győztes szovjet csapat 1990-ben és a kép bal szélén bekarikázva a szerző! :)

VT: A 90-91-es bajnoki szezon első hazai meccsének első félideje még nem, de a második már a szurkolótáborban talált meg. Innen aztán azóta sem sikerült kirobbantani. Azt a meccset 3-0-ra nyertük, a harmadik gól már a második félidőben esett és azt már én is végigtomboltam a nagyokkal a B- Középben.

A jobb szélső sávból kiemelném az első mondatot: "Amióta a legmagasabb osztályban szerepel a két csapat, a DVSC még nem hagyta el győztesen a pályát a Kórház utcából." Hmmm... sajnos sokat változott azóta a világ.

"A debreceni védők gyakran nem tudtak mit kezdeni a gyors Belvonnal.." Ezt magam is tanúdíthatom, több mint 20 évcvel később mi sem tudunk mit kezdeni vele, amikor Öregfiúk-Szurkolók összecsapásra kerül sor.

2012-ben újra a Népújság, akarom mondani Békés Megyei Hírlap sportrovatában! :)

És ugyanazon apropóból a Csabai Mérleg újságban is!

Kérdező: Azt mondják, 30 év felett már megkomolyodik az ember. Belefér ebbe a szurkolósdi?

VT: Az élet némely területén valóban megváltozunk. De ez a szurkolásra és a meccsre járásra nem vonatkozik. Megértem azt, ha valakinek mondjuk a család miatt nincs ideje, pénze, energiája kijárni, de ameddig megtehetem, addig én ott leszek. Mivel a jó társaság, olykor fontosabb, mint mondjuk egy unalmasan alakuló meccs, egyértelmű, hogy nem fogok közeget váltani, csak azért mert a hangos szurkolók „szalonképtelenek”. Annál is inkább mivel én sem vagyok szalonképes. :)

Egyébiránt hazudnék, ha azt mondanám, hogy az eltelt 21 év alatt mindig ugyanazzal az intenzitással jártam meccsre. Voltak és lesznek is hullámvölgyek, de bárhol is került szóba a foci, mindig is büszkén ragaszkodtam ahhoz, hogy Békéscsaba szurkoló vagyok!

Kérdező: Ez utóbbi mit jelentett akkor és mit jelent most számodra? 

VT: Honvédség, iskola, munka miatt sokszor előfordult, hogy szülővárosomtól távol voltam hosszabb- rövidebb ideig. Biztosan hülyén hangzik, de ha egy idegen helyen is kiállsz a saját vidéki csapatodért, sokkal inkább vagy egyéniség, mintha azt mondod, hogy az Újpest a kedvenced, mert ez utóbbiból sok van, míg csabai az csak csabai lehet. Természetesen nem ezért szeretem az Előrét, de ez is egy olyan velejárója annak, hogy Előrés lettem, amit a korábban emlegetetett „Barca drukkerek”, vagy Békés megyei „fradisták” nem érezhetnek át. Legtöbb esetben a klubszeretet már gyermekkorban kialakul, és ezen később már nem lehet már változtatni. Az egyik Pesten élő barátomat kérdeztem arról, hogy – mivel rendszeresen jár az Újpest meccseire és együtt is mozog a kemény maggal – ugyanolyan érzés-e az, amikor az Újpest legyőzi a Fradit, mint amikor anno az Előre legyőzte őket? „Ááá, dehogy is, közel sem” volt a válasza és ezen nem lepődtem meg.

Kérdező: Van számodra olyan, hogy „a legemlékezetesebb mérkőzés”?

VT: Igen, de nem csak egyet, hanem hármat szeretnék mondani, mert ha csak egyet emelnék ki közülük, azzal igaztalanul hátrébb helyezném a többit. Az egyik a 93-94-es nagy menetelés, amit szándékosan írok, így mert ebből nem akarok egy meccset sem a többi rovására kiemelni. A nagy menetelés az nagy menetelés, nem lehet az egyik győzelmet a másik fölé helyezni. Nem sok nagy menetelése volt a csapatnak, bánjunk hát úgy ezzel, ahogy megérdemli. A másik legemlékezetesebb élmény a Fradi elleni 5-2, és ezzel szerintem sokan vagyunk így. A harmadik a 2011. decemberi Üllői úti 2-2, amivel kiütöttük a Ferencvárost a kupából! Lehet, hogy sokan meglepődnek azon, hogy egy döntetlen miért lehet egy szinten mondjuk az 5-2-vel, de ne felejtsük el, hogy az az 5-2 egy európai szintű csapat eredménye volt (mert amelyik csapat idegenben 3-2-re veri a Dinamo Drezdát és itthon 3-0-ra a bécsi Rapidot, az európai mércével nézve sem elhanyagolható), míg ez a kupasiker egy esélytelennek tartott, lebecsült, NB2-es csapat eredménye volt a „NAGY” Ferencváros otthonában! Ráadásul kupasiker, tehát nem egy szimplán elhullajtott 2 pontjába került ez a meccs a Fradinak, hanem búcsút mondhattak a nemzetközi porondnak! Tétmeccs volt ez a javából és ez növeli a siker értékét! A 88-as kupadöntőt azért nem említettem a felsorolásban, mert sajnos én azt a meccset nem láttam.

Kérdező: Legnagyobb csalódás?

VT: Sok volt, nem is szívesen idézem fel ezeket. Megszűnés, NB III, rossz vezetőség, széteső szurkolótábor, értelmetlen vegzálása szurkolóknak és egy közelmúltbéli történés is, amit itt most nem szeretnék megemlíteni.

Szurkolói szempontból a legnagyobb csalódás az volt, hogy amikor kijutottunk a nemzetközi porondra, nem tudtak olyan ellenféllel összesorsolni, amiből egy jó kis túra kerekedhetett volna. Az Intertotó kupára nem volt divat utazni akkoriban, tehát erre nekünk sem volt sanszunk. 94-ben megkaptuk a Vardar Skopjét, viszont ennek megközelítése a háborús Szerbián keresztül egy kommandós csapatnak is becsületére vált volna. Szerintem kevesebbért is öltek ember akkoriban arrafelé, mint mondjuk egy full ittas, szemtelen csabai szurkoló várható viselkedése. Macedonia tehát kimaradt. Mivel továbbjutottunk, volt még egy sanszunk egy jó kis túrára, de Dortmund, vagy az Inter helyett a Tyeksztyilscsik Kamisint (leírni még nehezebb, mint kimondani) kaptuk, ami egy orosz csapat volt, nem a legmenőbb fajtából. A meccsünket Moszkvában játszottuk és az Ukrajnán, Oroszországon keresztül történő utazás a kilencvenes évek elején szintén felért egy túlélő túrával, ezért nagyszámú megjelenésről szó sem lehetett. Páran azért elindultak, de ők is csak Záhonyig jutottak, mivel az ukrán vámos már az első határátlépésnél annyi baksist kért fejenként, ami a srácok összes, utazásra szánt vagyona volt…

Programfüzet 1994 Oroszország: Kamisin - Békéscsaba UEFA kupa

Kérdező: Hogyan látod a jövőt, a közeljövőre és az elkövetkezendő 100 évre vonatkozóan?

VT: Humorizálhatnék, hogy BL győzelmet várok, de nem teszem. Nincs is erre szükségünk. A mi városunk és a mi közösségünk csapatának nincs szüksége arra, hogy divatdrukkerek és konzumidióták gyűjtőhelye legyen. Azt szeretném, ha a játékosaink kihoznák magukból minden meccsen a maximumot és bárhol is vagyunk, ne égjünk. Inkább legyünk dobogósok az NB2-ben, mint tökutolsó pofozógépek az első osztályban. Szurkolói szinten pedig azt szeretném, ha ez a társaság megmaradna és minőségi emberekkel tovább bővülne. Az, hogy idén száz évesek vagyunk, nagyon nagy dolog! Az AS Róma idén még „csak” nyolcvanöt éves, a Crvena Zvevzda hatvanhét, a Paris Saint- Germain pedig negyvenkét éves. Én már vénember leszek, mire ők hasonlót ünnepelhetnek!

Függelék:

Az 1990-es Ifi EB eseményei a wikipédiából:

http://hu.wikipedia.org/wiki/1990-es_U18-as_labdar%C3%BAg%C3%B3-Eur%C3%B3pa-bajnoks%C3%A1g

Magyarország - Brazília 3-0 teljes mérkőzés:

Békéscsaba - Ferencváros 5-2 összefoglaló:

Tyeksztyilscsik Kamisin - Békéscsaba 6-1 UEFA kupa összefoglaló:

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés