|
Futball erőszak Argentínában - Első rész
Veres T 2014.03.13. 22:14
The Beautiful Game - címmel egy angol nyelvű honlapon megjelent cikk magyar nyelvű fordítása, mely csak a verestomi.gportal.hu-n olvasható!
A fordító előszava:
Honlapom lassan 10 éves működése alatt még nem fordult elő, hogy egy idegen nyelvű cikk magyar fordítását jelentessem meg, főleg úgy, hogy azt angolból én fordítottam! Főleg úgy, hogy nem is annyira beszélek angolul. De ezen az oldalon nincs lehetetlen, fogadjátok szeretettel Patrick Symmes argentin szurkolókról írt hosszadalmas cikkének első részét.
Nem tudom ki ez a Patrick Symmes, de ritka beszari egy alak lehet, mert állandóan retteg. Nem igazán értem, hogy emiatt miért kellene szarul éreznie magát egy argentin drukkernek? Ők tehetnek arról, hogy ez az amcsi újságíró genetikailag selejt, mivel összeszarja magát az összes olyan stadionban, ahová nők és gyerekek is járnak?
Azért összességében tartalmaz érdekességeket a cikk. Igyekeztem a szó szerinti fordítással, ez néha a stilisztika rovására ment. De ne felejtsétek, nem én írtam, én csak fordítottam! Bizony!
Eredeti cikk:
http://www.outsideonline.com/outdoor-adventure/sports/The-Beautiful-Game.html?page=all
A gyönyörű játék
Argentínában a rivális szurkolók nemcsak gyűlölik, hanem meg is ölik egymást és a legnépszerűbb klubok erőszakos hívei bűnszervezetbe tömörülve befolyásolják a sportot, a legmagasabb szinteken. Patrick Symmes minden bátorságát összeszedve, palack rakéták, üvöltöző csőcselék, vizelet bombák, részeg nagymamák kereszttüzében mutatja be a föld legijesztőbb futball alvilágát.
Tudósító: Patrick Symmes Fényképezte:: Marco Di Lauro
Fordította: Veres Tamás
A Racing Club hívei 2012 május 20-án, hazai pályán a „Cilinderben” a Boca Juniors ellen.
„Van számodra két sztorim” így szólt hozzám a Rat Stabbers (ford: „Patkány szurkálók”) vezetője. Rendőri kísérettel vonultunk a Cilinder felé, mely egy igen erős Buenos Aires-i csapat, a Racing stadionja. Bent kb. 60 000 ellenséges szurkoló várta, hogy keresztre feszítsen bennünket.
Jorge Celestrének hívták – ő magyarázta el nekem, hogy a szurkolói csoportosulásuk neve: Patkány szurkálók. Ők az Estudiantes – profi klub dél- kelet Buenos Airesben – kemény magja.
Az első sztori néhány orvostanhallgatóról szólt – őket a laboratóriumi munkálataik miatt neveztek „patkány szurkálóknak” (Rat Stabbers) -, akik megalapították az Estudiantes-t, több mint 100 évvel ezelőtt. Ez egy szép történet a szorgalmas és sikeres Argentínáról, az országról mely a 20. század kezdetén, feltörekvő, futurisztikus álmokat kergetetett.
„De a második sztori tűnik inkább életszerűnek”, magyarázta nekem Celeste, miközben nyomtak minket a rendőrségi vonalak felé. Az eredeti rajongók munkanélküli férfiak voltak, akik ráérősen üldögéltek a park körül és szórakozásból patkányokat gyilkoltak. Ez a nyomorúságos kép egy másik Argentínát mutat, a 20. század végit, a zavargásokat, a valuta összeomlást egy hátba szúrt társadalomban, ahol az élet – miként egy argentin fogalmazott nekem – „háború, mindenki mindenki ellen”.
A Rat Stabbers tagjaival való találkozásom alatt én is a piros fehérbe öltözött, tömött hengerben találtam magam, mely masírozott előre a Cilinder felé, mely egy nagy- fasiszta Colosseum, amit az 1940-es évek diktátora Juan Peron – mellesleg Racing drukker – építetett közpénzen. (Megjegyzés: az angolszász zsurnaliszták mindenhol ugyanazokat a kliséket puffogtatják, annyira szánalmas… V.T.) A betonteknő felé magasodó Peron hattyúnyak torony mindent látó szeme most a Copresede – sport biztonságáért felelős rendőri szervezet – felé szolgáltat információt, kiknek feladata a világ legerősebb szurkolóinak megállítása.
Egyre összébb szorulunk, miközben a rendőrök hangosbeszélőn irányítanak, előttünk lovas rendőrök, hátunk mögött gyalogosok teljes tömegoszlató felszerelésben. Seregünk férfi tagjait egy nitril kesztyűs speciális különítmény motozza végig. Mögöttük a Copresede ügynökei, kezükben 400, saját meccséről kitiltott, bűnügyi nyilvántartásban szereplő Rat Stabbers tag fényképével.
A Rat Stabbers zenekara rákezd az éneklésre a bátorságról, majd mintegy kétezren nyomulunk be a vendégszektorba. Fémkerítések és még több rendőr között váll a vállhoz összenyomva préselődünk mozdulatlanul, két órán keresztül egyetlen sikoltozó, fel és le hullámzó masszaként.
A probléma az, hogy mi 2000-en voltunk, de a Cilinder 64 000 férőhelyes. Nem volt teljesen teltház, de úgy vélem 60 000-es túlerőben voltak. Tengerkék és fehér színű óriás hullámokban táncoltak, hangjuk elnyomta még a Rat Stabbers zenekarát is.
A játék rossz volt. Nem úgy a Racingnak, kiknek keménymagja az Imperial Guard (Birodalmi Gárda) a szektorunk alatt gyülekezett, gúnyosan találkára invitálva minket. Gyere ide és mond a szemembe.
A Rat Stabbers bosszúból köpködéssel reagált, petárdákat és füstbombákat hajigált át a két rétegből álló elválasztó kerítés felett. Az eredményre és a játékra később senki nem akar emlékezni. Viszont erre – a csatára - emlékezni akarnak.
A gólok szépek. De a harc az örök.
Boca cheerladerek a Bonbonerában
LENYŰGÖZ – VAGY mondhatnám úgy is elrettent – az Argentína védjegyévé vált erőszakos futball 1996 óta, amikor is láttam a Buenos Aires-i Boca Juniors csapatát játszani a saját hírhedten szűk stadionjában a La Bonbonerában. A Boca híres a minőségi futballjáról, de nem kevésbé híres a rajongóiról – csoportjuk neve La Doce, azaz „A Tizenkettedik” – kik a stadion északi teraszát foglalták el fél évszázaddal ezelőtt, miközben mindig állnak, mindig énekelnek és rendszerint harcolnak.
Azon az estén a Boca szurkolói kezdtek először hangolni a meccsre, római gyertyákat gyújtottak, mely vörös lángot köpködött, a szikra és a füst szállt a fejük felett. A felsőbb szinteken hatalmas arany kék zászlókat bontottak ki. Elég ijesztő volt ezt nézni a stadion másik oldalán, ahol én álltam néhány ezer szurkolóval, kik a Gimnasia csapatáért szorítottak. 50 000 ember gyűlölt engem és újdonsült barátaimat.
Ekkor megmagyarázhatatlan dolog történt: az alig ismert Gimnasia az elmúlt fél évszázad legnagyobb vereségét mérte a Bocára, kik a 6-0 hatására ostrom alá vették a minket védő szektor elválasztó kerítést. Szemét és vizelettel teli üvegek záporoztak ránk. Menekültem a Gimnasia rajongókkal együtt, a nagy főváros utcáit elárasztották a lovasrendőrök és a könnygáz.
Ne sírj Argentínáért! Brazília talán még híresebb futballnemzet, a gyönyörű játékot ma a 20 éves Neymar testesíti meg. És Európa továbbra is a futball súlypontja: angol klubok, mint a Manchester United és a Chelsea uralják a globális sávszélességet, valamint a spanyol klubok uralták a pályákat, az elmúlt 5 évben két EB trófeát vittek haza.
Mégis elég gyakran, az európaiak között ott egy argentin: a Barcelona csatára a bozontos hajú, termékeny lábú Lionel Messi a meghatározó játékos ebben az évben. Sergio „Kun” Agüero és Carlos Tevez, kik a hátukon vitték a Manchester Cityt az idei bajnokságban, mindketten argentinok. Akárcsak a Paris Saint Germainben Javier Pastore. 2009-ben Argentína meghaladta Brazíliát a világ futball tehetségeinek számában, 1700 hivatásos játékos szerződött külföldi profi bajnokságokba. A labdarúgásnak itt mély hagyományai vannak, az első ligát 1891-ben alapították, ez a világon a harmadik legrégebbi Anglia és Hollandia mögött.
Barra Bravas Springfieldből - Homér Simpson huligán :)
De amiben Argentína igazán jeleskedik az nem is annyira a játék, mint amennyire a focit körülvevő vérszívó pénzügyi kizsákmányolás és a csőcselék légköre. A korrupció természetesen nem újdonság a sportban. Olasz csapatok hat éven belül a második legnagyobb szerencsejáték-botránytól szenvednek, a jelentések szerint egy játékos begyógyszerezte saját csapatát. Sepp Blatter, a futball globális szervezetének, a FIFA-nak - Fédération Internationale de Football Association - négyszer is megválasztott elnöke egy alacsony színvonalú, szóbeszéd szerint vesztegetésekkel teli szervezetet irányít, hasonlóan a vesztegetési botránnyal nemrégiben megbukott, hosszú ideig a brazil labdarúgó szövetség főnökeként tevékenykedő Ricardo Teixeirához.
Természetesen sok nemzet termel ki magából veszélyes szurkolókat. A Milán meccsek velejárója a késelés, Angliában hosszú idő óta huligán „cégek” („firms”) működnek, és rasszista „ultrák” jelentik a problémát Olaszországban és Kelet- Európában, ahol a múlt évben a lengyel szurkolók náci karlendítésekkel köszöntötték orosz riválisaikat. De míg az angol huligánok az 1980-as években még a jogaikkal kérkedve harcoltak, most már nincs pénz és a túlélésért küzdenek. Európa szerte a munkásosztályból származó szurkolók, az árak miatt egy lépésre eltávolodtak a BL-től, vagy a Premier Ligától, a nemzetközi menetrendektől és a tömegoszlatástól.
Az argentin csapatok szurkolótáborai eközben váltak „nem annyira erőszakossá, mint a Bloods and Crips (megjegyzés: ismert bűnöző négerbandák az USA-ban – V.T), de hasonlóvá” mondta Andy Markovits a Michigani Egyetem politikai tudományokra, azon belül a foci kultúrára szakosodott tanára. Az 1980-as években a Dél- Amerikai szurkolók tevékenysége „süteményezés” volt ahhoz képest, ami Európában történt. Ma már ez fordítva igaz.
Olyan és ahhoz hasonló nevekkel, mint a Lelátó részegjei, a Szemét Emberek, a Kék Kalózok, a Gengszterek, és a Gazemberek, rendelkezik 40 professzionális csapat szurkolótábora az argentin A és B osztályban, már majdnem olyan hosszú ideje, mint maguk a csapatok. De az évek során sokan közülük olyan szervezeteket hoztak létre, magukat barra bravas-nak (jelentése: garázda bandák) nevezve, akik arra törekednek, hogy minél nagyobb ellenőrzésre tegyenek szert a csapat körül. A Dél- amerikai csapatok magántulajdonban lévő klubok, a tagok saját tulajdonát képezve. A szurkolói csoportosulások, az egy tömbben lévő masszív szavazati jogukkal, képesek megbuktatni a hivatalos vezetést, gyakorolva ezáltal az edzők és sportolók feletti ellenőrzést. (Megjegyzés: nem is rossz a rendszer…V.T.) A leghírhedtebb barras – a Boca Juniors „La Doce - a Tizenkettedik”, a River Plate „Lelátó részegjei”, a Quilmes „Indiánok” Buenos Aires környékéről, valamint a Rosario Central „Gengszterek”, a Newell’s Old Boys „Leprások” – elfoglalták a stadionjaik koncessziós jogát, kisajátították a szóda, a hamburger és a mezek értékesítését. A La Doce az egyik legjobb a csalásban, 125.000 és 150.000 dollár közötti bevételre tesz szert hetente, egy hazai mérkőzés alatt. A barras rendszeresen csapolja a játékosok fizetését és a közismert maffiamódszerekhez hasonlóan rendszeresen leszedik a sápot akkor, amikor egy argentin játékos európai topligába igazol.
De a barras nem áll meg pusztán a nyerészkedésnél: összefüggésbe hozhatók bűncselekményekkel, úgy mint a piti kábítószer kereskedelemmel, a kábítószer csempészettel, pénzmosással és nem csak a rivális szurkolókkal, néha saját csapatuk játékosaival is. Múlt októberben, miután a San Lorenzo, a védő Jonathan Bottinelli öngóljával elveszítette a mérkőzést, három barra katona besétált az edzőpályára és a játékost saját társai előtt verték meg.
Bizonyára Bottinelli ismerte a közelmúltbeli gyilkosságok történetét. 2005-ben például 6 foci-gyilkosság történt lőfegyverektől, miközben a Rat Stabber masszív harcot folytatott a rendőrökkel. Öt halott 2006-ban, köztük egy szurkolóval, akit a vasútállomáson talált el egy ködarab, és négy 2007-ben beleértve két, szurkolótáboron belüli, belső viszályból fakadó esetet. Hatan haltak meg 2008-ban, még nyolcan 2009-ben, és 2010-es év 11 halottat látott, beleértve azt a Boca szurkolót, akit a riválisai gyűrtek le a Dél- afrikai Világbajnokságon és a bor-bárban történt merényletet az ország leghatalmasabb barra vezető ellen.
Mikor én májusban Argentínába érkeztem, az erőszak nagyobb volt, mint valaha. Egy Nueva Chicago szurkolót feszítővassal vertek agyon egy belső viszályban, néhány nappal később a riválisát ölték meg viszonzásul, ugyanezzel a módszerrel. Egy River szurkolói csoportosulás vezetőjét fejbe lőtték. Három Rosario szurkolót lőtt le valaki a Newell’s-től, és a látogatásom alatt néhány Unión (megjegyzés: Unión Santa Fe – V.T) szurkoló nyitott tüzet a Newell’s táborra megölve egy szemlélődőt. Júniusban zárul a szezon, a halálos áldozatok száma már kilenc. És az új szezon augusztusban kezdődik.
Az erőszak magával húzza a romlásba a játékot is. Minden játékos aki csak teheti követi Lionel Messit külföldre, és amikor ezek a szerteszét szóródott sztárok együtt vannak a nemzeti csapatban, kohézió helyett inkább szétmorzsolódnak. A 2010-es Világbajnokságra, Argentína a tálentumait vitte a Dél- afrikai gyepre, de vereséget szenvedett: Messi egy árva gólra is képtelen volt a torna során és a németektől is kaptak egy 4-0-ás csomagot.
Ebben az értelemben, az országban növekvő válság és a sport önmegsemmisítő hatása volt az, ami miatt én visszajöttem Argentínába. Az argentinok feltalálták az új módját a pénz ellopásának, amit arra használnak, hogy leverjék az ellenséget és amivel tönkre fogják tenni saját gyönyörű játékukat. Miközben potyognak a gólok.
Patkány szurkálók On Tour
GYILKOLÓ NAPFÉNY MAFFIÁK, DE a nap korán nyugszik az őszi Buenos Aires-i utcákon, és az esti mérkőzés még több órányira van, amint a fotoriporter Marco Di Lauro és én nekiindulunk a kis utcán és közelítünk szemtől- szembe, a kb. 500 La Doce – a Boca legelszántabb szurkolói - tag felé. A La Doce keménymagja, a mérkőzések előtt rendszerint egy parkolós körzetben grasszál, három tömbnyire a stadiontól. Olcsó boros tetra pak dobozok piramisba halmozva, sodrott marihuána füstje mindenütt és a tesztoszteron szabadon áramlik. Mindenki kék- arany színekbe öltözött, beleértve engem is. Kölcsönkértem egy tengerkék zipzáras, arany emblémával ellátott felsőt, rajta a klub bonyolult címerével: CABJ, azaz Club Atlético Boca Juniors.
Boca. Nem csak a minden sportágban legismertebb csapat Dél-Amerikában, hanem egy ikon, egy mítosz. A Boca negyed egy piszkos munkáskerület, és a csapat képviseli a szegény emberek oldalát a Latin- amerikai osztályharcban. A Boca az esélytelenek karizmáját viseli, de győznek, hasonlóan mint a Yenkees: számtalan nemzeti bajnoki címet, öt Dél- Amerika bajnoka címet, tud felmutatni csak az elmúlt évtizedet figyelembe véve. (Megjegyzés: a cik valóban évtizedet említ, noha ez nem így van. – V.T) Van saját múzeuma, ahol vehetsz csapatszínekben pompázó tangabugyit. Kint készíthetsz magadról fényképet a Diego Maradona emlékművel, a bosszúállóval, aki a nyomornegyedből feltámadva uralta ezt a globális játékot és megalázta Angliát a hírhedt „Isten keze” góllal az 1986-os világbajnokságon. Huszonöt évvel később, a Boca kék-sárga mezes csatárának látványa, elég ahhoz, hogy minden kapus összehúzza a záróizmát.
Testőrünk Sergio Caccialupi, akit mindenki Paconak szólít, egy ősz Boca szurkoló és a La Doce tagja az 1970-es évek óta. Paco vállalta, hogy uzsora áron jegyhez juttat minket (150 USD áron fejenként), egy tipikus Boca meccsre. Ő vékony arcú, ideges és sebhelyes – hozzáadta továbbá az önéletrajzához, hogy a stadion shopjában az 1980-as években 30 kiló kokaint adott el egy héten, túlélve két börtönben töltött időszakot és egyszer egészen Rióig elment harcolni egy másik csapat szurkolói ellen. („Inkább egy tolvaj, mint egy rendőr,” az apja mondta neki.)
Annak ellenére, hogy ruhám kék páncél, azonnal be lettem fenyítve, késeléssel, rablással, gazemberséggel. De ez hozzátartozik, aláírom, elfogadom, vagy legalábbis tolerálom. Mondhatnám ez a huligán élet lényege, és én széles mosollyal az arcomon fogadok el minden kortyot abból amit a kezembe adnak, a vörösboros kólát, a vörösbort szénsavas narancsüdítővel, majd a Fernetet szénsavas citromlével.
Próbálok bizalmat ébreszteni feléjük, megemlítem, hogy jelen voltam akkor, amikor a Boca az elmúlt fél évszázad legnagyobb vereségét szenvedte el –
„Hat null,” mondja Paco.
„1996” mondja egy másik hang.
„Gimnasia,” teszi hozzá a harmadik férfi. „Gyermekkorom legrosszabb napja volt.”
Gyorsan veszítem el a barátaimat. A férfiak egymás közt lunfardo nyelven beszélnek, ami egy gyors olasz-spanyol keverék, Buenos airesi dialektus. „Nekik kell fizetni,” mondja egy férfi. Egy másik Pacot figyelmezteti, „Ne hagyd, hogy bármit is lássanak.” Egy másik hang a barátainak jelzi, hogy ő el fog rabolni engem, ha lehetősége lesz rá.
Én megszólítom őt. „Miért akarsz elrabolni engem?”
„Ez az amit tehetek a megélhetésemért” feleli hűvösen. Hétvégenként megy a Boca meccsre. Hétfőtől péntekig turistákat rabol el a hasonló negyedekben. Ha elmegyek sétálni, azt mondja „90 százalék az esélye annak, hogy el fogunk rabolni”.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Az újságíró amerikai