(Az élményt a szerző elbeszélés útján jegyezte le, személyesen a szereplőkkel nem találkozott.)

A helyszín a Főváros egyik bírósága, annak folyosója, zajlik a több vádlottas büntetőügy tárgyalása.  Főszerepben egy loncsos cigányasszony, annak 4-5 év körüli pulyája, valamint egy félrefésült hajú, ősz szakállú, vékony, 45-50 év körüli figura, ingben, öltönynadrágban. Megjelenése, testtartása, mozgása olyan, hogy az ember azt önkéntelenül is azt gondolja róla, hogy ő egy liberális. Tanúként volt idézve, később be is hívták az egyik tárgyalóterembe.

Aki töltött már egy órával több időt bíróságon, vagy kórházi váróban, az tudja mit jelent hazánk legnagyobb lélekszámú kisebbségének egy kávé-, üdítő-, csokoládé, csipsz-, szendvicsautomata.  Bálványként imádják, oltárán folyamatosan áldoznak, csörög az aprópénz, berreg a masina. Egyszerűen imádják a jelenséget, ahogy egy gép a bedobott pénz hatására megmozdul és ad! Ahol van ilyen automata, folyamatosan dobják bele a pénzt, csak hogy valamit kivehessenek belőle. Ezúttal a cigányasszony, kinek hozzátartozóját társaival együtt bilincsben hozták a tárgyalásra az őrök, a kávéautomata felé vette az irányt. Nem szép dolog, ha külső alapján minősítek, de az asszonyság megjelenése, ápoltsága, öltözéke állítólag kritikán aluli volt. Bedobta a pénzt és valami hiba lehetett, mert az automata csak a poharat adta ki, annak tartalmát nem. Elindult visszafelé, közben hangosan megjegyezte, hogy „egy pohárér’ igen drága mulaccság volt. ” Ekkor jött el a jótevőnk ideje, aki nyilván már kereste az alkalmat, hogy miként mutathatná meg a világnak azt, hogy ő mennyire más, hogy őt nem érdekli a nem, a kor, az öltözék, az etnikum, a vallás (valószínűleg legjobb barátja egy ágrólszakadt, muszlim vallású néger öregasszony) és odament a hölgyhöz. Volt nála egy kis üveg, félig telve kávéval. 

- „Nem adott kávét? Megkínálhatom az enyémből?” – azzal együtt átnyújtotta az üveget az asszonyságnak. (Megjegyzem, érdekelt volna az, hogy ivott volna-e az üvegből, közvetlenül a hölgy után…?)

- „Óóó nem kérek kávét. Csak a gyereknek akartam venni innivalót.” – jött a válasz. Közben barátságos liberálisunk felajánlotta a segítségét. – „Biztos van telefonszám a gépen. Fel kell hívni!” – szorgoskodott mosolyogva, de tanácsaira nem volt szükség – „hagyjuk, nem ér annyit a dolog.” Az asszony nem akart nagyon barátkozni, nyilván aprópénzes italautomata problémái helyett az járt a fejében, hogy az ura hány évet kaphat.

A liberális elsétált, de ezzel a történetnek még nem volt vége. Hamarosan visszajött, kezében egy fél literes, szénsavmentes ásványvízzel. Elment a büfébe azért, hogy vegyen egy vizet az ismeretlen asszony gyerekének! Át is nyújtja neki, szája szélén enyhe vigyorral, mert most ugye ő a nyári mikulás. Közben körbenéz, figyeli az embereket. Nézi, hogy látják-e a többiek azt, hogy ő most épp hogyan cselekszik. Lelki szemei előtt valószínűleg már lejátszódott, hogy az asszony meglepődik, miközben mindenki elérzékenyül a folyosón, hogy lám, milyen rendes emberek is vannak ebben a kirekesztő és fasiszta országban. Ő az, aki időt és saját pénzt nem kímélve üdítőt vesz az elnyomott kisebbség gyermekének!

A reakció azonban nem volt (libsi blogocskákban olvasható) népmesei, kicsit más fogadtatása volt, mint amikor egy Oscar- díj átadón elhangzik a felajánlás valamelyik (lenyúlós) afrikai segélyszervezetnek.

„Nem kell víz! Üdítőt akartam venni a gyereknek!” A liberális ennél a pontnál megzavarodik. A hűs ásványvizes palack a kezében, két ujjal tartja, gyakorlatilag egyetlen mozdulatra vár, hogy kivegyék a kezéből. Szegény pára nincs tisztában azzal, hogy az asszonyság nem azért akart innivalót a gyerekének, mert az szomjas, hanem azért, mert használni akarta az automatát! Hiába, aki az „eltérő kultúrával” csak a ballib csatornákon találkozik, azt még fogják meglepetések érni az életben.

A kínos pillanatokat mégis meg kell valahogy oldani: „Ööö, akkor nem kérik a vizet?” A válasz rövid, tömör és igen hangos, már-már agresszív: „Mondom, ÜDÍTŐT!!!” Emberünk nyilván érzi magán a tekinteteket és nem csak az asszony szúrós szemét. Ha most elmegy üdítőért végérvényesen bohócot csinál magából. Elsomfordál, de még fültanúja lesz az alábbiaknak.

Büntetés végrehajtási dolgozó informátorom, aki végignézte az esetet, tesz egy megjegyzést az általa vezetett póráz másik végén található, szintén kisebbséghez tartozó fogvatartott felé: „Elhiszed nekem, hogy nem azért vette az ásványvizet, mert meg akarta itatni a gyereket, hanem azért, hogy megmutassa azt, hogy ő egy LIBBBERÁLIS!” A „vonal” másik végén álló fogvatartott sem mutatott sok empátiát a „jótevő” felé. Jó hangosan jegyezte meg, hogy „Óóóó hát TISZTA BOLOND!” Erre felnevetett az egész folyosó, még az asszonyság is szívből kacagott. Liberálisunk volt az egyedüli, aki nem.

Itt a vége, fuss el véle, a tanulságot – ha van – találjátok meg.

Képünk illusztráció

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés