A mai huszonévesek kimaradnak abból a jóból (?) amit még a régebbi generációk átéltek már persze ha nem sikerült kibulizni ami azért többeknek kevesebbeknek sikerült is. Pontosan 10 éve öltöttem mundért. Emlékszem kellemes augusztusi meleg volt, anyu és apu Wartburggal vittek a szabadszállási laktanyába. Könnyedén vettem a dolgokat, bár természetesen volt bennem egy kis félsz. Kihívásnak vettem a szolgálatot és nem is akartam kibújni alóla. Azért amikor bekerül az ember megváltozik a kalandról alkotott elképzelése is. Én talán akkor érzékeltem mibe csöppentem mikor kék HM melegítőben (klasszikus két csíkos) baktattunk az otthont adó épület felé, miközben az öregek az egyik épület ajtaja előtt álltak.

- „Friss hús, mi van kopaszok?” Én laza fiú voltam a sor végén elmosolyogtam ezen mire az egyik böszme „öreg”: „Mit vigyorog???? Maga beszopott!!!” Akkor egy pillanatra úgy éreztem mintha zabszemet dugtak volna az alfelembe. Basszus mi van ha ez tényleg megjegyzett magának? Azért szerencsére nem így történt.

Sőt, kifejezetten szerencsés kopasz időszakom volt. A századunkban nem voltak klasszikus „IQ bajnokok”, sokan voltak 20 év fölött (én akkor voltam 20) és a tisztek vigyáztak ránk, nem engedték, hogy az idősebb állomány szívózzon velünk. Szerdán vonultam és szombaton már jöttem is haza. Igaz, hogy este 10 után értem be a vonattal úgy, hogy leszállni már nem bírtam mert a surranó az eltelt napokban annyira feltörte a lábam. A bakancsosztásnál jeleztem, hogy az én lábam nem 43 és feles, hanem csak 41-es mire a bajuszos zászlós csak annyit felelt: „Télen ha fázik a lába és több zoknit húz hálás lesz nekem azért, hogy ennyivel nagyobb bakancsot adtam”. Ezzel el volt intézve a dolog. Annyira később sem lettem hálás, mert a tél és a nyár között csak a lábam áporodott szagában lehetett különbség ugyanis télen-nyáron rá lettem szorulva, hogy több zoknit húzzak a bakancs alá. Szóval az első napokban totál feltört és megdagadt a lábam. Vasárnap vissza a laktanyába, megint kocsival és ha hiszitek, ha nem óriási volt a kísértés, hogy azt mondjam: „Bassza meg inkább hazamegyek és megyek polgári szolgálatra”. Anyukám ugyanis annyira féltette a kicsi fiát, hogy egy nyugis plogári szolis melót is keresett nekem, de hát én mint kicsit militarista szemléletű, hogy néztem volna ki, ha gyávaságból sövényt kell nyírnom a polgármesteri hivatal udvarán ahelyett, hogy…. ahelyett hogy a leveleket takarítsam gyalásóval(!) Szabadszálláson úgy, hogy ahol feltakarítottad 5 perc múlva újra arra fújt a szél egy-két kóbor levelet….

Azért az első napra mindenki emlékszik szerintem. A szokatlan ordítozás, a rohangálás, a társaid döbbent és fásult arca, mindenki magába roskadva ül a stokin és reméli, hogy nem az ő nevét ordítják a folyosón és nem kell kimennie… Szerencsés volt az első tusolásom is. Természetesen a tusolóban felejtettem a tusfürdőmet. A százados úrnál kellett jelentkeznem érte. Szalai századosnak hívták és én akárhányszor találkoztam vele mindig izzadt, de nem a melegtől inkább az idegtől. Amúgy nem volt olyan vészes figura. Szóval ennél a Szalainál volt a tusfürdőm. „Magáé ez katona?” Kérdezte gyanúsan kedvesen. Igen az enyém feleltem. Ő a kezét nyújtotta. „Gratulálok” Én nem értettem mihez de kéznyújtással fogadtam a gratulációját. „Ha legközelebb baszni megy a faszát hagyja ott!” Mondta ezt már üvöltve. Így ismertem meg első századom első parancsnokát.

Folytatása következik.

Ez a tank fogadta a beérkezőt.

FOLYTATÁS:

Emlékszem két hét után már semmi probléma nem volt a katonaléttel. Nem mintha szerettem volna ott lenni, de igyekeztem a dolgok poizitív oldalát nézni. Arra gondoltam, hogy "nekem most itt tök jó" és annyi. Este már jó volt a társasági élet, a bakancstakarítás, a fürdés utáni tisztaságérzet és az, hogy vége a napnak. Tényleg jó helyen voltam mert máshol még ilyenkor előfordulhatott az, hogy bejöttek az öreg katonák és felborogatták az ágyakat meg ilyesmik. Nos én ebből az élményből -Istennek hála- kimaradtam. A tisztesek próbáltak pattogni, de ők jobban voltak fogva mint mi. Az meg, hogy takarítsam ki a budit nem volt egy nagy büntetés, lévén állandóan tiszta volt szinte enni lehetett volna belőle. Kitakaríthattam akármennyiszer, nem volt gond. Apropó budi... Erről jut eszembe, hogy volt az elején olyan időszak, hogy alig tudtam  ....ni. Volt, hogy egész héten semmi. Vasárnap vissza Szabadszállásra, szombaton Pesten találkozás anyuval és Verocskával, megnéztük a Pólus centert (az első plázák egyike, akkor még nem volt ennyi) ott kaja, majd kényelmesen haza és kényelmesen elintéztem az egy hete bentragadt dolgokat.

Ébresztő, ha jól emlékszem 5.30-kor volt. Gyors öltözés, tisztálkodás és takarítás majd sorakozó a reggelihez. Aki ismer tudja, hogy az öltözködési sebességem soha nem volt hasonlítható egy Talmácsi Gábor motoros teljesítményéhez, de szerencsére hamar rájöttem, hogy nem baj ha nem kapkodok, mert minél később megyek tisztálkodni és azt minél később fejezem be, annál nagyobb esélyem van arra, hogy mire ott végzek a gyorsabbak már feltakarítottak. Ilyen apró kummantásokkal (katonai zsargon) lehetett könnyíteni az életet.

Holnap augusztus 20-a. Emlékszem Szabadszálláson töltöttem az ünnepet. Este Magyarország-Svájc sorsdöntőnek tartott VB selejtezőt néztünk az egyik kocsmában. 1-0 ra vezettünk, a végén Nagy Norbert nevű balf..sz egy méterről az üres kapu fölé lőtt. Svájc meg kiegyenlített. Mindenki bosszús volt, este a tisztesek is üvöltöztek a szinten. Szar volt.

Aki a magyar csapat vezető góljára kíváncsi, itt megtekintheti:

http://magyargolok.extra.hu/index.php?oldal=video_1997.html

Legközelebb magáról a városról Szabadszállásról mesélek, aztán irány Kalocsa.

FOLYTATÁS:

Tök kellemes meglepetés ért a 10 éves évforduló napjaiban. Az egyik kopaszkori surranótársammal Marti Karcsival (beceneve Sámson, mert Békéssámsonban lakott) futottam össze az iwiwen és jót beszétünk egymással msn-en. Családja van, még mindig szereti a traktorokat és majd személyesen is összefutunk valamikor. Amúgy egyetlen katonatársunkkal se tartja sem ő és sem én a kapcsolatot. Azért ez fura.

Szabadszállásról ígértem, hogy mesélek. Nos ez egy olyan kis katonaváros szerűség a pusztában. Azért város mert van -lehet, hogy már csak volt, mert időközben minden laktanyát bezárnak- egy laktanyája és egy laktanya mellé épült mini lakótelepe.

Amúgy falusias az egész, minden második ember a laktanyában dolgozott. Kimaradáskor általában a Falatozó nevű egységbe jártunk drinkelni és babgulyásozni. Sok látnivaló nem volt, nők terén meg elég annyit írnom, hogy az már jó nőnek számított aki nem volt cigány.... (Huhh micsoda rasszizmus, a végén a kuruc.infoval együtt az én oldalam is be akarják majd tiltani)

Amúgy egy nőre általában 15-20 katona jutott versenyezni meg ki a franc akart akkor? Nekem otthon volt csajszim, de nem volt az a nagy l'amour (sőt) és nem is tartott sokáig.

Pár szóban visszatérek még a laktanyai életre. 6 óra körül vonult a század reggelizni. Nyár volt, a felkelő nap sugarai az arcomba világítottak. A levegő a szokásos kellemes nyári levegő volt, olyan mikor még nincs nagy meleg, de érezni lehet, hogy szép nap elé nézünk. Szar érzés volt tudni, hogy egész nap ugráltatás lesz és nem az akkor jól megszokott szabad nyári szünetem alapján önmagamnak adok kényelmes elfoglaltságot. A napsütésnek és a levegőnek szabadság illata volt és én ott azokban a percekben rabnak éreztem magam. Így utólag fura leírni, olvasni talán még furcsább de így volt. Az ebédlő előtt láttam a laktanya kapuját és a reggeli nap keresztül sütött rajta, valahogy engem  a képeken látható Japán sintoista szentélyre emlékeztetett mely a tengerparti sziklák közelében van a vakító vagy olykor vöröslő napkoronggal. 

Ahogy telt az idő egyre jobb lett a hangulat a századszinten és a körletben is. Esténként kemény párnacsata folyt, először csak a mi körletünkben, majd később átterjedt az egész szintre. "Valamiért" a legnagyob csapásokat mindig a tiszteseink kapták. :) A mi körletparancsokunk egy nyolcadik kerületi sváb gyerek volt (ő volt amúgy a legfiatalabb a körletben ha a születési idejét nézzük, de a legöregebb ha a bevonulási idejét. A seregben csak ez utóbbi számított) a nevére is emlékszem: Klein Gábor. Amúgy jó gyerek volt, nem szívóskodott, de mi se gyökérkedtünk vele. 

Két hónap után a századott "szétrobbantották". Kalocsára 1997. október 13-án vittek le, törzsszázadba kerültem és az öregek között az számított iskolázottnak akinek megvolt a 8 általánosa... De ez majd legyen egy következő történet. (Folytatása következik)  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés