Oroszok, igen?
2015.12.01. 14:31
Nem tudom, hogy a föld lakosságának hány százalékéról lehet elmondani, hogy a világpolitikai történéseket illetően kifejezetten naiv látásmóddal rendelkezik. A föld lakossága, mint olyan lehet nem is a legpontosabb meghatározás, ugyanis az afrikai törzsek többsége, vagy egy bizonyos Európában megtelepedett indiai származású etnikum esetében nincsenek komoly illúzióim afelől, hogy a saját környezetükön kívüli világ történéseiről bármiféle fogalmuk lenne. A kérdésfelvetésben a kíváncsiság vezérelt. A tömegdemokráciák korában hány embert lehet megetetni azzal, hogy az USA az adófizetők dollár milliárdjaiból azért vonul hadba a föld másik felén, mert vezetőit annyira elszomorítja, hogy a lebombázandó országban nincsenek 4 évente demokratikus választások.
Továbbra is az Egyesült Államoknál maradva, nem tudom melyik a „szánalmas összeesküvés-elmélet” az ismert 2001. szeptember 11-i merényletsorozat kapcsán. A hivatalos verzió, ami szerint nyilvántartott terroristák megtanultak repülőgépet vezetni, átejtették a teljes titkosszolgálati apparátust, kimentek a reptérre, beszállás előtt még gyorsan átfutották a repülési kézikönyvet és megnéztek egy-két sort a Koránból, majd ezt a kettőt a reptér előtt hagyott furgonban hagyták. (Nem hülyeség, a furgon és a két könyv bizonyíték volt a hivatalos forgatókönyvhöz.) Az, hogy a kártyavárként összedőlő WTC-re néhány héttel az esemény előtt egy Silverstein nevű üzletember komoly összegű biztosítást kötött (és ezzel milliárdokat kaszált), illetve az, hogy a becsapódás után a tűzoltók robbanásokat hallottak a toronyban (segítendő az összedőlést), mind hülyeség és összeesküvés-elmélet - a hivatalosok szerint. Akit érdekel a téma, sok helyen utánajárhat, bejegyzésem most nem erről szól. Egyszerűen csak arról, hogy a világ eseményeiben mennyire játszhat szerepet az érzelem, a humánum, az etika.
Az Egyesült Államok szerint Al-Aszad szír elnök és előtte Szaddam Huszein nem voltak demokraták, függetlenül attól, hogy az érintett országok polgárai erről hogy vélekednek, illetve vélekedtek. A világ Irak, Líbia és Szíria felforgatásával nem lett jobb. Az Iszlám Állam ellen tessék-lássék módon háborút viselő nyugat szerint a szír kérdés csak Al-Aszad távozásával képzelhető el. Elképesztő pofátlanság ez a magukat demokratáknak nevezők részéről. Nem lehetne erről megkérdezni Szíria lakosságát, ha már akkora demokratáknak nevezik magukat?
A karikatúra jobb oldala a lefejezést állami szinten, hivatalos kivégzési formaként alkalmazó Szaud-Arábiát mutatja, mely az USA legfontosabb szövetségese a térségben...
A nyugati világ etikája után térjünk át az oroszokhoz. Oroszország, a „nagy” USA által eddig nem produkált módon kezdett bele a féregirtásba, és egy hónap alatt komolyabb veszteségeket okozott az IS-nek, mint az USA eddig valaha is. Persze ehhez azt is látni kell, hogy az Iszlám Állam léte azért annyira nem rossz az USA nagy testvérének, Izraelnek. Egy egységes, erős, Izrael agresszív politikájának ellenálló Szíria, illetve korábban Irak sokkal veszélyesebb volt a zsidó államra nézve, mint most amikor ezek az országok káoszba fulladtak. És bár az IS katonái fanatikus fundamentalisták, mégis kevésbé veszélyesek Izraelre nézve akkor, amikor saját hittestvéreiket, illetve a keresztényeket gyilkolják. Az Egyesült Államoknak, mint Izrael jobb kezének (amivel az önkielégítést végzi, hehehe) esze ágában sem volt az Iszlám Állam költségvetésének egyik jelentős pillérét biztosító olajfinomítókat bombázni. Ez az oroszoknak sikerült. Nem hiszem, hogy túl nagy fejtörést okozott nekik.
Fenti képen a "diktátor" AL-Aszad, alsó képen egy "demokrata" államfő.
A hazai nemzeti radikális oldalon sokan ezért egyfajta megváltót látnak Putyinban, aki önmagában testesíti meg a JÓT, pedig erről szó sincs. Oroszországban az ottani nemzeti radikálisokra ugyanúgy rárúgja az ajtót az OMON (TEK szovjet, akarom mondani orosz megfelelője), mint olykor itt. A kommunizmus iránti nosztalgia is egyfajta reneszánszát éli, tehát Putyin ugyanaz a KGB tiszt most is, mint 30 évvel ezelőtt. De akkor miért is tesz rendet Putyin Szíriában? Azért mert az ő, illetve Oroszország érdekeinek az felel meg, ha Szíria erős és rendezett, ennek megteremtése pedig csak Aszad útján lehetséges. A nyugat által pénzelt és ajnározott „mérsékelt ellenzékről”, pedig az előző Szíriával foglalkozó bejegyzésemben olvashattok. Tehát támogassuk Oroszországot és örüljünk a sikereinek, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy a jó, most azért győzedelmeskedik, mert „győz a jó”.
Oroszország érdeke most egyezik a világ érdekével. Izraelé és a póráz végén tartott USÁ-é pedig (ismét) nem. Ilyen egyszerű. Ezért most: Hajrá oroszok!
|