Rio de Janeiro látéképe a híres cukorsüveggel - kép eredeti méretben itt.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen utazás hosszas tervezést, előkészületeket igényel. Nyilván nem árt tervezni, de komolyabb előkészületek nélkül is neki lehet indulni, ahogy azt az én példám is mutatja.  Latin-Amerika évek óta mozgatja a fantáziám, de mégis ez idáig „túl messze” és persze túl drága volt ez a kontinens. Aztán egyik alkalommal valamilyen okból telefonon beszéltem János barátommal, korábbi irodatársammal. Róla tudni kell, hogy szeret utazni és már volt pár egzotikus helyen. Spontán megemlítettem neki, hogy menjünk el Dél-Amerikába. Ő meg mondta, hogy menjünk. Aztán hozzátette azt is, hogy szervezd meg. Na most én és az utazás-szervezés… Ez a teher általában le volt véve a vállamról, én egy wellness hétvégét sem tudtam rendesen megszervezni. Viszont közelítve a negyedik ikszhez, már egyre többször eszembe jut, hogy lassan minden nap ajándék. Még egyszer ráerősítettem Janira, hogy „tuti”? Ő pedig mondta, hogy persze.

Ez már február hónapban volt, tehát pörögni kellett. A föld déli féltekére télen érdemes menni, mert náluk akkor van nyár. Nyárból a télbe hülyeség. Tavaszból az őszbe is, még akkor is, ha az ősz ott melegebb, mint itt a tavasz. Tehát minél előbb, még mielőtt itthon beköszönt a jó idő, hogy „megérje” elmenni.

A fő csapásirány számomra adott volt. Ha már Dél-Amerika, akkor nekem az csak Paraguay lehet. Viszont ezer emberből kb. én vagyok az egyetlen, aki így gondolkodik és ezt azért figyelembe vettem. Nem lehet a haveromat elcsalni egy olyan országba, ami elsősorban engem érdekel, de igazán turistalátványosságok nincsenek. Viszont volt egy másik célirány is, amelyre az Isten városa (Cidade de Deus) és az Elit halálosztók (Tropa de Elite) filmek alapján is már évek óta kíváncsi vagyok: Rio de Janeiro. Ez már mindenki számára vonzó célpont. Onnan viszont el kell jutni Paraguayba. Ez a legideálisabban úgy oldható meg, ha közbeiktatunk még egy látványosságot, a 270 zuhatagból álló Iguazu - vízesést. Az alap képlet tehát adott volt. Szervezett turistaút, mely a három helyszínt érinti, nem nagyon van, de a szervezett formát eleve kizártam. Sokkal jobb szabadon mozogni és szabadon dönteni arról, hogy mikor mit csinál, vagy akar látni az ember. Ennek később hasznát is vettük. Azért segítség gyanánt betértem a Neckermann utazási irodába és felvázoltam mit szeretnék. A neckermannos csajszi nagyon segítőkész volt. Figyelembe vette az összes igényemet. Megnéztük a paraguayi bajnokság menetrendjét is, hogy adott szombatra milyen a bajnoki menetrend és tökéletesnek tűnt, hogy vagy szombat, vagy vasárnap már egy Guarani-Olimpia bajnokin ragasztgathatom az Előrés matricákat. A paraguayi szövetség nem sokban különbözik az MLSZ-től, sőt a mérkőzéseik időpontjainak dobálásával még le is körözik az ittenieket, de erről majd később.

Az "Ördög torka" - eredetiben itt

Tulajdonképpen egy hónappal az indulás előtt, néhány nap alatt le lett szervezve minden. Indulás március 12-én szombaton délután háromnegyed négykor, azaz kényelmesen ki lehet érni Ferihegyre. Két óra repülés után Párizs, ott cirka 5 órás várakozás után lehet felszállni a Rióba tartó gépre, amivel ottani idő szerint reggel 7.00 óraára van érkezés. Tehát kezdhetünk úgy Rióban, hogy rögtön van egy teljes napunk. A szállásunk a belvárosban volt (inkább a helyiek és nem a turisták domináltak) két csillagos szállóban alig több mint fejenként ötezer forintért egy éjszakára. Ez nagyon baráti ár. A két csillag lehet ijesztően kevésnek tűnik, de utólag nyugodtan állíthatom, hogy egyáltalán nem volt az. 17-én tovább Foz do Iguazuba, szintén hasonló áron, egy papíron jobban felszerelt szállodában, majd 19-én irány Paraguay. Ennyi volt az előzetes tervezés, illetve az, hogy a repülőgép majd március 26-án Foz do Iguazuból indul vissza Sao Paolo-i és Párizsi átszállással Budapestre. Paraguay fővárosát pedig helyközi tömegközlekedéssel kívántuk megoldani. Visszaút Argentína érintésével, de ennek részletes szervezését már az ottlétünk idejére bíztuk, emiatt nem aggódtunk.

Rio de Janeiro belváros - eredeti méret: itt

Valamelyik Latin-Amerikával foglalkozó blogban olvastam, hogy Paraguay fővárosában Asunciónban, helyi viszonylatban is aránytalanul drágák a szállások. Utólag kiderült, hogy ez (is) hülyeség. A facebook segítségével találtam egy félig magyar srácot Danielt. Írtam neki és rákérdeztem, hogy tudna-e majd segíteni abban, hogy viszonylag olcsó szállást találjunk, lehetőleg egy jó helyen. Nagyon segítőkész volt, örült hogy megyünk és szinte azonnal felajánlotta, hogy ha nem zavar a matracon alvás, akkor őnáluk is lehetünk. A feleségével és pici gyermekével a belvárosban lakik egy magas tömbházban. Tökéletes. Kérdeztem a zika-vírus veszélyeiről is, de megnyugtatott, hogy az inkább a mocsaras részekre, szegényebb vidékekre jellemző és nem a nagyvárosokra. Nőkre a terhesség miatt veszélyesebb, de én mostanában nem terveztem szülni.  (Tudom, szar poén volt…) Férfiaknál két hét a lappangási idő, utána láz, hányás, gyengeség. Egy hét után gyógyulás. Életre csak akkor veszélyes, ha újabb szúnyogcsípés ér akkor, amikor még éppen csak kihevertem az előzőt, mert akkor az immunrendszer még nagyon gyenge. Viszont tudtam, hogy ezt a betegséget, ha el is kapom, már Magyarországon fogom kiheverni és itthon már nem csíphet meg újra egy fertőző szúnyog.

Asunción látképe Daniel erkélyéről fotózva - eredeti méret: itt

Közeledett az indulás. Védőoltás csak ajánlott, de nem kötelező, én sem tartottam fontosnak, dzsungeltúrára nem készültem. Gyógyszerek (láz, hasmenés, stb. ellen), kenőcsök beszerezve, szúnyogriasztó (nem kellett használni, de itthon hamarosan úgyis szükség lesz rá), naptej („jó nekem a 15 faktoros” – le is égtem már az első strandolós napon), dollár, csoki ajándéknak, piros arany (mint ételízesítő hungaricum), Előre sál, matricák, Tokaji Aszú, házi pálinka. Eredetileg 1,75 liter, de aztán csak 0,75-öt vittem műanyag palackban, ruhák közé rejtve. Utólag úgy érzem, hogy az összes átment volna a vámon, de most már mindegy. Tomi a szeszcsempész.

Flamengo part az első napon, kicsit borús időben, háttérben a cukorsüveg - eredeti méret itt

Jani ajánlotta, hogy ráhangolódásként nézzem meg a „Nincs kettő, négy nélkül” című Bud Spencer - Terence Hill filmet, ami Rióban játszódik, de én inkább a depit fokoztam. A fentebb már említett két „gettófilm” mellett a „Futballhuligánok” dokumentumsorozat Brazíliával foglalkozó epizódját néztem meg ismét, ráhangolódás gyanánt. A leírások Riót egyértelműen a világ egyik legveszélyesebb városának írták le, felhívva a figyelmet arra, hogy ne legyen nálunk sok készpénz. Asunciónról közbiztonság szempontjából jót is és rosszat is olvastam, Daniel telefonon abszolút biztonságosnak nevezte a várost, persze elkerülve a veszélyesebb negyedeket, melyek minden városban megtalálhatóak.

Akkor hát indulás…

FOLYTATÁS:

Néhány sorral fentebb írtam, hogy a paraguayi labdarúgó szövetség bizonyos dolgokban túltesz az MLSZ-en is. Mondjuk nem a beléptető rendszerek tekintetében (azon nem lehet túltenni), hanem a bajnoki mérkőzések időpontjainak kavarásában. Amikor az utat lefoglaltam, tudatának voltam annak, hogy Guarani – Olimpia meccset fogunk nézni. Mindez ugyebár egy hónappal előtte. Aztán nézem, hogy több szerdai forduló beiktatásával jóval korábban lejátszották az ominózus találkozót, a kérdéses hétvégére SEMMI nem volt kiírva. Előtte, utána igen, arra semmi. Feltételeztem, hogy a válogatott VB selejtezői miatt, ami nagyjából arra az időre esett, persze szerencsém akkor sem lett volna, mert a nemzeti csapat Ecuadorban játszott. Bosszantó volt, hogy úgy nézett ki, meccs nélkül járom meg az utat. Rióban sem jártam volna szerencsével, mert az állami bajnokság ugyan ment (nem tévesztendő össze az össznépi nemzeti bajnoksággal), de ami meccset elcsíphettünk volna (Vasco da Gama „otthon” játszott), az rögtön az érkezésünk napjára esett és nem is a saját stadionjukban játszottak, hanem – gondolom hírverésből – 30-40 km-re a várostól, mely utazás az ismeretlenbe, így még én sem szántam volna időt erre, rögtön az első napon. Aztán mégis mákom lett, szerencsére közbeiktattak egy fordulót Paraguayban, így nem maradtam le semmiről. Sőt, ha Jani bevállalósabb lett volna és hozzám hasonlóan érdekelte volna a paraguayi bajnokság, akár három meccset is megnézhettünk volna élőben! De ne ugorjunk ennyire előre.

Szóval a hosszú repülés, vagy a mi vár ránk bizonytalan érzését még ez a szarakodás is tetézte. De szerencsére minden flottul működött, már az első perctől fogva.

Indul az utazás

Nem fogom napokra lebontani, inkább igyekszem összefoglaló jelleggel mesélni a tapasztalataimról. Nem hiszem, hogy nem volna unalmas két hét elmesélése úgy, hogy az első napon ezt meg ezt, a második napon szintén ezt meg ezt csináltam. Kezdjük a repülőúttal…

Repülőút

Remek felkészültségem abban is megmutatkozott, hogy összekevertem a párizsi várakozási időt, az odaút és a visszaút tekintetében. Úgy emlékeztem, hogy odafelé 3 órát kell várakozni és visszafelé 5-öt, amibe még egy testvéri látogatás (nővérem Párizsban él) is belefért volna, mondjuk a reptér termináljában. De mindez fordítva történt és az odaútra volt több időnk, visszafelé pedig csak a „röpke” 3 óra, ami mint tudjuk a terminálok közti váltást és ruházat átvizsgálásokat számítva, már nem is olyan sok. Szóval a testvéri egyeztetés elmaradt. Én azonban már a Budapest-Párizs vonalon elkezdtem a borozást, mert „ami jár, az jár” és nem szégyelltem mindig újabb adagot kérni, ha már az étkezés tekintetében szűkösen álltak hozzá és egy darab (!) keksszel letudták a tápot. A párizsi leszállásnál, egy szimpatikus hölgy utastárs ki is fejezte „tiszteletét”, mert ő is nagyon kívánt volna többet, de mert kérni, mert szerinte csak egyre van lehetőség. Akár így van, akár nem, én a jövőben sem fogom visszafogni magam. :)

A párizsi 5 órás várakozás után éjfél körül indultunk el Rióba, keresztül az Atlanti-óceánon. Az utazás kényelmes volt, az ülésekben elhelyezett tévén filmet nézni, zenét hallgatni, játszani is lehetett, de a gép aktuális helyzetét és a hátralévő időt-, távolságot is meg lehetet tudni. Kajával sem fukarkodtak, az adag látszólag kicsi volt, de mindenféle finomságot tartalmazott, úgyhogy sikerült jól lakni és persze ezt is francia borral öblítettem le.  A reggeli szintén több összetevős volt, nem győztem dicsérni, de Jani megnyugtatott:”nyugi, nem véletlenül kerül a repülőút annyiba amennyibe, kifizetted ezt rendesen”. :)

D. elbeszélésből emlékezhetünk rá, hogy a kínaiak külön kategóriát képeznek a reptéri közönség soraiban, én ezt nem tudom megerősíteni, mert az oda úton csak elvétve láttam ázsiai arcot, a visszaúton is csak némileg többet, de azok mind teljesen konszolidáltak voltak. Úgy látszik, a selejtjük csak Buenos Airesbe utazik.

Reggel hét előtt landoltunk a világ egyik legszebb városában.

Unaloműző Párizsig - a kettőt nem kevertem!

Játék az ülésben

Vacsora: mostáros csirkemell, hagymás burgonya, valamilyne savanyú zöldséges rizs, zsemle, vaj, camambert sajt, gyümölcs, süti és bor

Éjszaka felébredtem akkor, amikor áthaladtunk az Egyenlítőn

Reggeli: főtt virlsi, krumplirüré, lecsós szósz, kétfajta zsemle, dzsem, narancslé, sajt, vaj, gyümölcs, süti és forró csokoládé

Reggeli közben "A hét mesterlövész" megtekintése

Rio de Janeiro

Vasárnap kora reggel. Kitöltögetjük a papírokat, átesünk az útlevélvizsgálaton. Mindenki mosolyog és udvarias. János tanácsára már most átváltjuk a pénzünk jelentős részét, ez utólag kár volt. Nagyon rossz döntés volt, mert aljas lehúzó módon váltottak (a repterek általában ilyenek, de ez még ott is sok volt), viszont a rossz kezdés után utólag bizton kijelenthetem, hogy amellett, hogy ez volt az első, úgy ez volt az utolsó lehúzásos élményem is Brazíliában!

A taxis (Flamengo drukker – ezt igyekeztem mindenkitől megtudni, az olvasó ne lepődjön meg, ha a név mögött csapatnevet is talál) 5000 Ft-nak megfelelő dollárér vitt be a belvárosba, ami nem rossz ár. Először helyi pénzben (Real) kérte, de azt drágának találtuk, dollárban már kedvezőbb volt az ajánlata.

A hotel és környezete első pillantásra akár sokkoló is lehetet volna, főleg úgy, hogy borongós idő is párosult a megérkezés első perceihez. Üzletek redőnyei lehúzva, kosz az utcán, fekvő csövesek, ordibáló részeg fiatalok. János már itt készen volt attól, hogy milyen helyet találtam. Aztán hamar leesett az, ami az időeltolódás miatt még szokatlan volt: „Jani, vasárnap reggel Pest, vagy Békéscsaba is koszos és aznapos fiatalokat ugyanúgy lehet látni. Ráadásul délen még alapból is később kelnek az emberek”. Abszolút igazam lett, semmi gond nem volt, napközben már volt élet, a nap is kisütött, majd természetesen az üzletek is kinyitottak (már ami nem volt vasárnapi zárva tartású).

A hotel recepciós lányai (Vasco da Gama drukkerek) elmagyarázták mi merre van, hogy érdemes közlekedni. A buszközlekedés egyszerű, de nekem még így is bonyolult volt, ha párban mentünk a haverom mondta mikor, hova meddig. Ha egyedül indultam útnak, akkor vagy kérdezősködtem, vagy előtte nagyon bebifláztam az útvonalat. Végső esetben a telefonomon lévő gugli térkép alkalmazása segített. Jánoson volt egy Lidl-ben akciózott brazil hátizsák Pelé „autogrammal” a recepciós lány, amikor fociról beszéltünk, rá is mutatott: egyáltalán nem csípik Pelét, nem jelent nekik semmit. Majd miután valami halandzsa nyelven próbáltam dúdolni a brazil piszkáló argentin klasszikust, azonnal vágta és eredeti nyelven elkezdte énekelni, hogy „Maradona jobb, mint Peleeee” :)) A mosolygós, 50 körüli londiner (Botafogo) pedig mintha egy brazil gettófilmből jött volna, de nem, mint bűnöző, hanem mint a szegény elnyomott polgár.

Favela kivülről - a háttérben a rengeteg daru jelzi, hogy rengeteg az építkezés, a nagyberuházás a városban - lehet az olimpia miatt is - eredetiben itt.

A hotel teteje - eredetiben itt.

Rió egyik jelképe a meglehetősen ronda, modern katedrális, mellette üvegpalota - eredeti méretben itt.

Városi színház - eredetiben: itt.

A szállodánk ebben az utcában volt. A kép vasárnap reggel készült - eredeti méretben: itt.

Nos, akkor csemegézzük Riót:

- Rióban ismeretlen fogalom az, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van. Ez vonatkozik a zebrán történő átkelésre is. Nem érdemes arra várni, hogy az autók egy gyalogos miatt lassítanak.

- Az emberek lazák, mosolyognak az idegenekkel is és kedvesek, segítőkészek. Mint írtam pár sorral fentebb, egyáltalán nem próbáltak meg lehúzni. Egy kis adalék: beülünk sörözni. Látjuk, hogy a sör itt sem olcsó, 0,3-asat kérünk kettőt. A felszolgáló nem beszél angolul, de elkezd magyarázni, hogy ne azt kérjük, hanem a nagyobb drágábbat. Közben valami poharakat is magyaráz. Jól van, hagyjál már békén, hozd a kisüvegest, nem tudsz meggyőzni. Rendben, ki is hozta. Aztán később látjuk, amint más asztalokhoz megy a jeges vödörben lévő egy darab nagyobb üveges sörrel és két pohárral. Majd csere. Ekkor esett le, hogy nem lehúzni akart, mint azt sok helyen hisszük, hanem két kicsi helyett kihozott volna egy nagy sört úgy, hogy igyuk ketten és még olcsóbban ki is jövünk belőle, arról nem beszélve, hogy a jeges vödör azt végig kellemes hőmérsékleten tartja. Mi meg azt hittük át akar verni… A következő adagot már így kértük.

- Árak tekintetében Brazíliát (főleg Riót) drágának tartják. Én nem így láttam. A szórakozás például drágább. De az éttermi étkezés nem feltétlen. A Copacabanán 1700 Ft-ért ettem rántott húst (minden országban megkóstoltam), vegyes körettel úgy, hogy még egy caipirinhát (helyi tömény ital, nagyon itatja magát) is kaptam mellé ajándékba. Sok helyen kilóra mérik az ételt, azaz kiszedsz a tányérodra, amit és amennyit akarsz, majd lemérik az egészet és kifizeted. A bolti árak a magyarhoz közeliek, akárcsak a plázában a ruhaneműk. Nyilván vannak puccos helyek és éttermek, de itthon sem a Kempinskybe járok, hogy azt vegyem alapul.

- Ha valaki látta eredeti nyelven az Isten városa című filmet és emlékszik a hangsúlyra, az elnyújtott szavakra, ne higgye azt, hogy gettó-szlenget hallott. Már nem emlékeztem rá, de amikor meghallottam őket így beszélni, egyből beugrott a film. Ugyanaz a hangszín. Amikor először hallottam élőben beszélni őket, olyan viccesnek is tartottam.

Rántott hús a Copacabanan. A másik étek a Fejiolada, mely brazil nemzeti eledel. Tuélajdonképpen babfőzelék (rántás nélkül) füstölt csülökkel, de mellé riszt, friss tepertőt, zöldséget, valami ismeretlen porszerű kiegészítőt és narancsot hoznak, ez olyan 3500 Ft körül volt, de ketten is jól lehet belőle lakni.

Banán-turmix és Tisza cipő, alattam a város - giccses de jó.

"Románia utca - Szocialista köztársaság Kelet-Európában" - ki akartam matricázni, de pont jött a busz eretiben: itt.

- Gyümölcsparadicsom. A mangó isteni, az ananász úgyszintén, a banán méretre kisebb, ízre egyszerre savanykásabb és édesebb az itt kaphatónál. Nem vagyok nagy banános, de szerintem finomabb. Marhára büszkültem, hogy márciusban is ehetek görögdinnyét, de az csak a fényképen mutat jól, amúgy teljesen vízízű. Ennek oka, hogy folyamatosan megterem, a föld nem pihen és emiatt a dinnye sem szív magába semmilyen zamatot. A sárgadinnye dettó. A sütemények és a sajtok hasonlóak az itthonihoz.

- A buszközlekedés valamivel 300 Ft/jegy felett van, némileg olcsóbb, mint Pesten, mondjuk itt bliccelni nem lehet, mert a jegyet mindig a felszállásnál kell megváltani a jegyértékesítőnél, ritkább esetben a sofőrnél. A bérletet csipkártya helyettesíti, annyiszor húzod le, amennyi kereted van rajta. A buszok sűrűn járnak, nincs zsúfoltság. Még csúcsidőben is mindenki le tud ülni. Zsúfoltságot egyszer tapasztaltam, amikor a Shopping Tijuca („Soping Tizsúúká” – javították ki a kiejtésem, amikor érdeklődtem) plázából buszoztam vissza, és akkor több, mint fél óra várakozás után jött a busz, amire így értelemszerűen sokan szálltak fel.

- Az ország legnépszerűbb csapata a riói Flamengo. Azonban magában a városmagban többen szurkolnak a Vasco da Gamának, mint a Flamegonak. Szélesebb körben a népszerűségi sorrend így néz ki: Flamengo, Vasco da Gama, Fluminense, majd Botafogo. Amúgy az utcán is sokan viselik csapataik mezét, elsősorban az imént említett riói klubokét. Sokan járnak a válogatott mezében, sőt az argentinokéban is. (Lehet, hogy argentinok, de ott nem úgy tűnt. Mondjuk akkor sem biztos, hogy én Bukarestben sokat mászkálnék a magyar válogatott mezében.) Európai csapatok közül a Barcelona szerelését láttam, de csak nagy ritkán és – nem tudom volt-e összefüggés – csak négereken. Helyitől származó információ alapján Brazíliában három sztár példakép van a foci szerető gyerekeknek: Messi, Ronaldo és Neymar. És ezért a szarszelónát, illetve a köcsögmargitot szeretik a gyerekek arrafelé is. (Szemben D. argentínai elbeszélésével.)

- Az építéshatóságok nem annyira szigorúak, mint itthon. Ha úgy érzed, hogy egy-két emelettel meg akarod toldani a házad, akkor csináld. Vagy ha a tetőnek közösségi tér funkciót is szánni akarsz, megteheted hogy csinálsz ott egy kis teraszt.

Svédasztal

Képen jól mutat, de vízízű a dinnye

Gyümölcspiac, de sajna a kókusztej melegen annyira nem bejövős

Étkezés a plázában - Shopping Tijuca

- Rengeteg a graffiti. De nem műmájer, nyugat-majmoló „rapperek” irkafirka „tagjeivel” rondítják el a falakat, hanem szabályos műalkotásokkal. És nem angol feliratokkal, vagy amcsi néger rapperek képeivel Brooklynt, vagy a Haarlemet akarják Budapestre varázsolni – szemben a „mi” gengsztereinkkel - hanem saját világukat festik fel, ezért a graffitik nem amerikásak, hanem brazilosak.

- D. elbeszélése szerint Argentínában szinte mindenki hátul megnövesztve hordja a haját és nem jellemző a gyúrás. Ez valami gaucsó divat lehet, mert Brazíliában, vagy Paraguayban ilyen hajszerkezetet nem látni. A strandokon reklámcéllal kihelyezett, kondizásra is alkalmas szerkezetek vannak, amit a helyiek is használnak. És meglehetősen sok a fitnesz terem is.

- Rió talán legismertebb jelképe a széttárt karú Krisztus szobor a Corcovadó-n. Itt rengeteg turista volt és az embernek az volt az érzése, hogy a Megváltó, tök feleslegesen van itt, az áhitatnál mindenkinek fontosabb volt az, hogy önmagáról jó képek készüljenek. A P-Mobil Pléhkrisztus című száma járt a fejemben egész nap. Persze, én is inkább a jó képek készítésével és a matricák kiragasztásával voltam elfoglalva.  

- Az ember azt hinné, hogy a riói strand tele van tanga bugyiban monokiniző lányokkal és focizó fiúkkal. Nos, itt a tanga még valóban nem ment ki a divatból, de gondolom azért sem, mert ez a viselet a riói strandokról származik. De nem mindenki van abban. Monokini nem volt, és lehet meglepő, de a strandok se voltak tele ifjú tehetségekkel. Se egy szegénysorból származó Ronaldo, vagy Rivaldo nem kergette a homokon mezítláb a lasztit. Kb. annyian fociztak a strandon, mint a Balcsin, vagy Szanában szoktak. Viszont műfüves pályák tömkelege volt pl. a Flamengo parton, és ott az összes pálya tele volt! Asszem egy (vagy két) legendát most szertefoszlattam.

Falfestmény

Képregény a falakon

Olyan, mint egy buszmegálló, de nem az. Hirdetőtábla, utcai kondilehetőséggel. A kép az Ipanema strandon készült, de mindenhol vannak ilyenek. A brazil gyerek öltönynadrágban tolja, épp ebédszünetben. Biztos nem izzadt meg - eredtiben: itt.

Ez meg inkább egy helyiek által látogatott strand mellett található "terem". Csak a kép miatt kezdtem ott bohóckodni :) Eredeti méretben: itt.

A Maracana stadionnál. Sajnos valamilyne fiszfasz olimpia miatt a stadionba bemenni nem lehetett.

A Maracana-stadion főbejárata - eredeti méretben: itt.

Eredeti méretben: itt.

Krisztus és hívei (?)

Mindenhol otthon :)

- Favelát belülről sajnos nem láttam. Buszból, szélről igen. A hotel környékén voltak európai ember számára kevésbé bizalomgerjesztő utcák, én sétáltam is bennük, de semmi gond nem volt. Minden útikalauz nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ne legyen sok készpénz a turistánál. Én ezt utólag túlzónak érzem. SEMMI probléma nem volt, még rossz arccal sem néztek rám/ránk. Pedig voltam az éjszakában, illuminált állapotban is és nem a gazdag negyedben. Okés, egy favelában ne mászkáljon senki a pénzét lobogtatva, de Pesten a Magdolna utcában, vagy Csabán a Berényi úton se. Amúgy bankkártyával szinte mindenhol tudsz fizetni, bár itt sem árt óvatosnak lenni, mert kisebb helyeken a kártyát könnyen klónozzák.

- A Copacabana is veszélyes strandként van beállítva, de nappal ennek semmi nyoma nincs. A hosszú strand nyugat felőli végéhez közel, három utcányira van pont egy favela, valószínűleg ezért tűnt úgy, hogy azon a részen több a szakadt fürdőző. Bár a lágy drogok sem legálisak, ott azon a részen, azért füstölt egy-két feka. (A limonádé mozgóárus kávészínű srác felemelt hüvelykujjal fejezte ki elismerését a Garga Piticsre hasonlító egyik pöfékelő felé – ezért feltételezem, hogy utcán szívni ott sem hétköznapi tett, hanem amolyan tökös cselekedet lehet.)

- Rengeteg a homokos és a női ruhában mászkáló travi. A hotelben több buzi pár is volt, vagy legalábbis gyanúsak voltak. Ez a Foz do Iguazui szálláshelyünkre is igaz volt. Az utcán is látni lehetett kézen fogva sétáló faszikat. Nem tudom, hogy az intenzív ratyisodásnak van-e valamilyen történelmi-társadalmi oka.

Kilátás a hotel tetejéről egy másik irányban - látszik, hogy egy-két tető használatban van. Eredeti méretben: itt.

Utcarészlet - eredeti méretben, itt.

Az özönvízszerű eső itt sem tűnik el azonnal, de mint látható, valaki legalább ilyenkor megfürdik - eredeti méretben: itt.

- Tévedés azt hinni, hogy minden brazil egyben „cigány”. Alapvetően a lakosság több mint a fele európai származású, a portugáloktól kezdve az olaszokon át a németekig, vagy a lengyelekig. A belső vidékeken kevesebb, de a tengerpart menti nagyobb városokban inkább a fehér ember felé billen a mérleg. Bár a nyár mindenkit barnít, láttam olyat is, akit mintha a nap sem érintett volna. És biztosan nem turista volt. (Nem mintha én nem égtem volna le szinte azonnal.)

- Ilyen vegyes rasszú közösségben elkerülhetetlennek tűnik a keveredő párok látványa. Nos, akár hiszitek, akár nem, nagyon kevés ilyet láttam és akkor is csak egyféle felállásban: a lány fekete, a srác fehér. Tehát amit a „liberális” agymosó gépezet sem feltétlen propagál, mert ők kizárólag a maszkulin férfit állítják be úgy, hogy abban menő a fekete, a nő meg (ugye az „alárendelt”) fehér és lehetőség szerint rikító szőke. Nyilván egy 6 milliós városban ilyen is előfordulhat, de én egyet sem láttam, se szőkét, se barnát. A brazíliai négerek, mint a rabszolgák ivadékai, nagyjából ugyanannyi idő óta élnek a kontinensen, mint a fehérek. Ebből kifolyólag otthonosabban is mozognak, jobban magukénak is tudhatják azt a földet, szemben mondjuk a Svédországban nőket erőszakoló szomáliaiakkal.

- És ami szintén nem tetszhet liberáliséknak – a brazilok marha büszkék arra, hogy ők brazilok. Fentebb említett grafittik központi elemét is gyakran a nemzeti zászló adja. Az erkélyeken, ablakokon is sok helyen látható. A válogatott csapat mezét hordók sokaságáról nem is beszélve.

Rió ezzel egy időre elköszön, folytatás Iguazuval és Paraguay-jal a következő részben!

Eredeti méret itt.

Eredeti méret: itt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés