A rendszerváltozásnak nevezett módszerváltás után, már nem divat használni egy-egy nemzeti ünnepnél, hogy „éljen”, én mégis így teszek. Nem az Éljen Május 1., vagy Éljen Április 4. iráni nosztalgiámból. Egyszerűen csak azért, mert szeptember 18-a ugyanúgy él, mint 10 évvel ezelőtt. Valami elkezdődött, de még nincs vége. És nem az őszödi beszéd kiszivárgásának napja az ünneplendő évforduló, hanem az MTV ostromáé. A TV ostrom vízválasztó volt, mert a korábbi, szimpla kiabálós, zászlólengetős politikai tüntetéseket felváltotta a bátrak harcos ellenállása.
2010-ben a 4 éves évfordulón hosszabb összeállítással emlékeztem meg, 2006. szeptember 18-áról. Elevenítsük fel: klikk ide.
Azt hiszem mindenki számára világos, hogy az ellenállás a Fidesz-uralom alatt sem vált okafogyottá. Senki sem értük kockáztatta már akkor sem az egzisztenciáját, ez még annak ismeretében is igaz, hogy 2006-ban még senki nem tudhatta azt, hogy a második Orbán-kormányzat olyan hörcsögöket szabadít ránk, mint Habony, vagy Andy Vajna. 2006 bármikor újra megismétlődhet. Bár 10 év magában hordoz egy generációváltást, de a mai 18-20 évesekre ugyanúgy számítani lehet majd, mint az akkoriakra.
A jövő héten interjút készítek egy emblematikus alakkal, a kiléte egyelőre titok. Hamarosan olvashatjátok.