A riói recepciós lányok kapcsán említettem a „Maradona jobb, mint Pelé” végezetű csasztuskát, a teljes szöveg is megvan, írásomat azzal szerettem volna befejezni, de akkor elfelejtettem. Így most pótolom, először spanyolul, utána saját fordításban:

(A dal alapja az 1990-es olaszországi világbajnokság, ahol a gyengén kezdő argentinok már a 16 között kiejtették a jóval esélyesebb brazilokat, mégpedig egy Maradona és Canniga által összehozott góllal úgy, hogy előtte a brazilok többet támadtak és háromszor is a kapufát találták el.)

Brasil decime que siente

Tener en casa a tu papá

Te juró que aunque pasen los años

Nunca nos vamos a olvidar

Que el Diego los gambeteó

El Cani los vacunó

Están llorando desde Italia hasta hoy

A Messi los van a ver

la copa nos va a traer

Maradona

es más grande que Pelé

Brazília mondd, hogy érzed magad azzal,

hogy befogadtad az apádat?

(Megj: Argentínában a győztes mindig az apa, a vesztes meg a fia – ez egy általános cseszegetés.)

Akkoriban megesküdtünk, hogy bár múlnak az évek

de soha nem fogjuk elfelejteni

Azt ahogy Diego táncoltatott,

Cannigga meg megbaszott titeket

Még ma is halljuk a sírást Olaszországból

Messit látni fogjátok,

ő fogja elhozni a kupát

Maradona nagyobb mint Pelé

Ezt énekelték az argentin drukkerek a 2014-es brazíliai világbajnokságon, aztán a kupát ők sem vitték haza.

Argentin (és brazil) szurkolók éneklik a híres rigmust a brazíliai világbajnokságon

Az ominózus gól 1990-ből

Foz do Iguazu

Rióból egy átpiázott éjszaka utáni reggelen indult a gép Foz do Iguazuba. Belföldi járat, amolyan európai fapadosnak felelt meg. A reptéri ellenőrzés laza volt, simán felengedték a másfél literes ásványvizet is, ez visszafelé Foz do Iguazu és Sao Paolo között is így működött, ekkor azt hittem párizsi járatra is felengedik akár, de oda már nem. Foz do Iguazu, Paraná államban található, 263 ezres város. A lakosság 67%-a fehér (köztük sok német, lengyel és ukrán) 25% körüli a keverék és mindössze 2,5% fekete. Viszonylag sok libanoni gyorsbüfé található, az ő számuk is ezek szerint relatíve magas. Sok látnivaló nincs, a város viszonylag fiatal, gyakorlatilag csak a Cataratas (portugál nyelven a vízesést jelenti) miatt érdemes felkeresni. Az építészet is eléggé egyhangú. A Mirante Hotel tökéletes választás volt, szintén 5000 Ft/koponya, ebben a reggeli is benne foglaltatott, ami a szerényebb berendezésű riói szállásnál egy árnyalattal kisebb választékú volt, de a később részletezendő argentin svéd(??)asztallal sértő lenne még csak az egy lapon említeni is. A szállodához egész nagy úszómedence is tartozott (szintén az egyik emeleten, a hozzá tartozó panorámával) és a szoba is tökéletesen fel volt szerelve, messze a legkomfortosabb szállásunk volt az egész utazás alatt. A hotel mellett egy jellegzetes brazil churrasco étterem volt, ami azt jelentette, hogy bizonyos összegért (átszámítva kb 2500, üdítővel durván 3000) korlátlanul ehetsz, ahogy itthon is sok helyen. A különbség az, hogy nemcsak a kitett ételek közül választhatsz, hanem folyamatosan járnak körbe a felszolgálók egy-egy nyárssal, rajta valamilyen hússal. Mondják is, hogy mi - persze portugálul - marha, disznó, csirke, belsőség, különböző módokon elkészítve. És ha bólintasz, akkor a nálad lévő, erre a célra fenntartott tálkára vágnak belőle egy darabot. Ha ízlik, megjegyzed és ha legközelebb is jön újra tesz rá annyiszor és addig ameddig bírod. Sokat persze nem érdemes, mert hagyni kell az édességnek is helyet, ami nagyon finom, pont úgy mint itthon is, ha jó helyen eszel.

A szállodai szoba. Állatosra formált cuki törcsivel. Aranyos, de nem vagyunk buzik. :)

Churrasco a mindig levágandó húsfalatokkal

Medence a szálloda emeletén, háttérben a város

Foz do Iguazu a földről

A Cataratas tényleg nagy élmény. Helyi járattal megközelíthető (ugyanazzal a járattal közelíthető meg a reptér is, itt taxizni sem kellett), a bejáratnál megváltod a jegyet (árat most ne kérdezz, de utánanézek) majd közös busszal visznek a turistaútra. Az első vízesés megpillantása is élmény, de ekkor még nem tudtuk, hogy az még csak egy laza felvezetés. Az előző cikkben írtam, hogy 270 zuhatagból áll, megszámolni nem számoltam meg, de elhiszem. Ahogy mész tovább egyre nagyobb és látványosabb, és mindenhol szeretnél képeket csinálni. Az egyik részénél, egy kiépített vas és vasbeton hídon (a sodrás és a zuhatag, az állandó víz és pára mellett hogy lehet betonozni? Vagy valahol elzárták a csapot, amíg kiépítették? Ilyenek jutottak eszembe...) egészen a közepére is be is lehetett menni. Jani még egy csónaktúrára is elment, forintba átszámolva 20 ezerért, nekem ennyit nem ért. Inkább vettem egy klassz fekete pólót, nagyjából hazai áron (azaz nem volt drága), „Parque Nacional – Foz do Iguazu” felirattal, amit június óta valószínűleg büszkén visel egy Marseille-i (sz)arab, vagy valami egyéb nációjú „beilleszkedett” féreg. De ez egy másik történet. (Megj: Marseille-ben az EB alatt feltörték a járművünket és elvitték az én utazótáskámat is, abban volt egyebek mellett ez a póló is.) Jani elmondása szerint húszezret nem ért meg a csónaktúra, tízezret még igen, de húszat már nem. Nem tartom valószínűnek, hogy visszakapta volna a díj felét, ha ezt nekik is jelzi.

A vízesés megtekintése után még egy teljes délután, illetve pénteki éjszaka várt ránk, a haverom alvással töltötte, én meg nekiindultam szétnézni. Nem sok készpénzem volt, gondoltam veszek ki egy bank automatából. Valamiért a teljes igazolvány kollekciómat is magammal vittem (Rióban csak az útlevél fénymásolatával közlekedtünk, biztos ami biztos) ez idővel elkezdett zavarni. Bár péntek este volt, a belváros (legalábbis gondolom azon a részen lehettünk) tök kihalt volt. Automatát sokáig nem találtam, aztán rájöttem, hogy én vagyok a hülye. Egyrészt a bankok, nagyon helyesen nem az utcára teszik az automatát, hanem, ahogy itthon is sok helyen, be kell menni egy ajtón és ott a masina. (Biztonságosabb is.) Otthon ismerem a bankokat, tehát egy OTP, vagy K&H feliratnál tudom, hogy ott lehet pénzt kivenni, a brazil bankok feliratai nem voltak akkor ennyire egyértelműek, valószínűleg több mellett is simán elsétáltam. Az utcán szinte senki nem volt, kocsmát egyáltalán nem láttam. Autók sem közlekedtek, kihaltnak tűnt az egész és prédának éreztem magam, ráadásul az útlevelemmel együtt. Ennek ellenére aztán egyáltalán nem volt rossz estém, arra is rájöttem, hogy itt kimondott sörözőt nem kell keresni, mert az éttermek azok, amik sörözőként is funkcionálnak, tehát az, hogy esznek a teraszon, az nem jelenti azt, hogy az a hely ne lenne egyben „kocsma” is. Amúgy vicces, hogy miután visszaértem a hotelbe, egyből láttam, hogy a hallban ott egy ATM...

Híd a vízesés felett - eredetiben: itt

Mosómacik barátságosak, mindenhol otthon vannak

A testvércsapat mellett :)

Bár gondolom unjátok a vízeséses képeket, de nézzétek meg videón is. Érdemes:

Irány PARAGUAY!

Másnap reggel irány a hotel szomszédságában lévő buszpályaudvar. Foz do Iguazu határváros, a szomszédban ott van Paraguay második legnagyobb városa Ciudad del Este (korábbi nevén: Puerto Presidente Stroessner). Ciudad del Estéről tudni kell, hogy adó- és vámmentes, ezért minden sokkal olcsóbb. Rengetegen járnak át Brazíliából vásárolni, illetve paraguayiak is járnak át Brazíliába olyan dolgokért, amiket otthon nem kapnak meg. Ergo vámellenőrzés, határőrizeti ellenőrzés nincs. Viszont olvastuk, hogy a pecsétet (helyesen: bélyegzőlenyomat) itt azért komolyan veszik, és ezért döntöttünk úgy, hogy közvetlenül a határ előtt leszállunk, majd gyalog megyünk az országba azért, hogy az illetékesek tudjanak az útlevélbe pecsételni (azt bélyegzőlenyomattal el tudják látni). Le is szálltunk és irány gyalog, előttem állt ifjúkorom - hazám utáni - kedvenc országa. Táskáinkkal terhelten battyogtunk át a Paraná folyó hídján, körülöttünk az egykori román piacozókra emlékeztető batyusokkal. (Azért világosabbak voltak azoknál.) Gyakorlatilag egyenruhással se brazil, se paraguayi részről nem találkoztunk, mi meg nem álltunk neki keresgélni, ha már megjöttünk, akkor itt vagyunk „illegálisan”, annyi különbséggel, hogy se segélyre, se iszlám törvénykezésre nem tartottunk igényt és robbantani sem akartunk. Ja és mi igénybe vettük a kijelölt határátkelőhelyet is, csak ők nem voltak ránk kíváncsiak.

Határátkelés batyuval

Ciudad del Este kapuja

Ciudad del Este egyszerre józsefvárosi piac és West End City Center. Tehát minden megtalálható gazdagnak, szegénynek egyaránt. A sok pláza közül az egyikben pénzt váltottunk. A paraguayi Guarani azon kevés fizetőeszközök egyike, amelyeknél nem a forinthoz csapsz nullákat, hanem onnan veszed el. 1 forintért 20 guaranit kapsz. Azaz elvettél a guaraniból egy nullát és elosztottad kettővel. Tehát húszezer guarani, ezer forintnak felelt meg. Mivel már a plázánál sikerült elveszítenünk egymást a cimborámmal, sikerült két különböző helyen váltani. Árfolyamban nem volt különbség, de Janinak először nem akartak váltani, mert az útlevelében nem volt bélyegzőlenyomat (pecsét). Aztán a pénzváltó mégsem foglalkozott vele, hanem simán váltott. Későbbi vendéglátónk Daniel mondta, hogy ott ezt komolyan veszik, tehát ha rendőr nézi meg, ő problémázott volna rajta. A bevásárlóközpontok között is hemzsegtek az árusok, mindent ránk akartak sózni. Amúgy nem voltak tolakodóak, ha mondtad, hogy „nem”, akkor az nemet jelentett. Megkérdezték, hogy honnan jöttünk, mikor visszakérdeztem, hogy „mit gondoltál, honnan vagyunk” volt olyan, aki németnek gondolt volt, aki amerikainak.

Számomra vicces sztori volt, amikor egy mesztic micro SD kártyákat mutogatott. Nekem amúgy terveim közt volt, hogy veszek ott egy új telefont, vagy valamit, de nem készültem fel a szükséges paraméterekből és nem akartam átveretni magam. Ja, és persze nem utcai árustól vettem volna telefont, hanem rendesen boltból, vám- és adómentesen. Viszont 32 GB micro SD kártya 10 dollárért megért egy próbát. Annál is inkább, mert mondta a mesztic, hogy van 64 GB-os is! Valóban? Az mennyiért? 10 dollár az is! Ez már több volt, mint gyanús, de próbáljuk ki a 64 gigásat és ha jó, akkor megveszem. Jani a tabletjét be is kapcsolta, mutatjuk a faszinak, hogy bontsa ki és próbáljuk ki. Kicsit adta az értetlent, de kibontotta. A doboza tökéletes volt, gyárinak tűnt a kártyán viszont olyan elmosódott volt a felirat, hogy az csak gagyi lehetett. De hátha. Persze semmi, a gép nem ismerte fel. Újraindítás. Még mindig semmi. Visszateszi Jani a saját kártyáját, azonnal felismeri. Tehát a tablet jó, a kártya szar. Visszaadom az illetőnek, mondom, hogy sorry de ez nem kell. Néz rám, hogy miért? Azért mert te is láttad, hogy wrong, shit, nem működik. Hátat fordítunk, elindulunk, de ő még megereszt egy utolsó próbát és utánunk szól: „5 dollárért is odaadom! Nos, 5 dollár?” Tényleg csak nevetni tudtam, „ember, 5 dollár egy aprócska, értéktelen, semmire sem használható műanyagért??”

Taxival (Olimpia drukker) mentünk a buszpályaudvarra, 3500 forintot fizettünk a 326 km-es buszútért. A busz emeleti részén, elől foglaltunk helyet, a két szélén, hogy az oldalsó és a középső ablakból is ki lehessen látni. Még vártuk az indulást, amikor árusok jöttek fel, apróbb műszaki cikkekkel. Az egyik fiatal lány kezembe nyom egy power-bankot, ami ugye telefon töltésére alkalmas eszköz abban az esetben, ha nincs a közelben 220 Volt. A csabai piacon 1500-2000-ért vettem már előtte power-bankot Mohamedtől, az arabtól, az kb 20-30%-ot volt képes a telómra tölteni, magyarán használatra teljesen alkalmatlan volt. Vissza is kértem tőle az árát. Itt a csajszi mondta, hogy tegyem fel a telcsit tölteni és amíg körbejár, addig töltsem, majd visszajön. És úgy tűnt működik. 2500 Ft körülire alkudtam le az árát és megvettem tőle. Mondtam, hogy ha átver, visszajövök és visszaadja a pénzt. Mondta, hogy természetesen – bár lehet vágta, hogy nem mondtam komolyan, mert ez meglehetősen sansztalan lett volna. Viszont az eszköz azóta is működik! A buszpályaudvar mellett van az Estadio Antonio Oddone Sarubbi stadion, az 1999-es Copa America egyik helyszíne, ahol a brazil válogatott a legtöbb meccsét játszotta. (Foz do Iguazuból a braziloknak nem kellett sokat utazni.) Nem látványos, nem csili-vili modern stadion, de ugye én „gyűjtő” vagyok. És természetesen ki szerettem volna matricázni, de a busz indulása miatt, idő már nem volt rá.

Ott a stadion...

A buszos utazás élmény volt, noha nem láttunk különösebben érdekes tájakat, hegyeket. Alföldön mentünk keresztül, a föld itt mindenhol vörös színű. Kisebb településeken utaztunk át, a busz ilyenkor megállt, felszálltak rá a fejükön nagy tálat viselő, chipát áruló (chipa paraguayi nemzeti eledel, péksütemény kicsit pikáns ízzel. Úgy emlékszem 200 Ft darabja) árusokkal, akik a következő állomáson mindig leszálltak. Útközben amit lehetett értékesítettek. Én is vettem tőlük chipát, meg üdítőt is. Láttam, hogy sokan járnak mopeddel, kisebb motorbiciklikkel, a bukósisak nem kötelező. Nem aludtam útközben, inkább élveztem az utazást és figyeltem az embereket.

FOLYTATÁSA KÖVETLEZIK….

Ciudad del Este, a pláza-tornyoktól kicsit arrébb.

Választási listák. Nem plakátokon, hanem a falra festve!

Cipőpucoló fiú. A kép a mi humánus szemünknek visszásan hathat, de gondoljunk bele: dolgozik a pénzért és nem szoktatják arra, hogy ha "hátrányos helyzetű vagy, akkor neked minden ingyen jár".

Benzinkút, Burger King... Nemzeti és tartományi zászló. Egy település közelébe értünk. A sár vörös földet hagy maga után.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.