Kis esti gondolat
2016.10.24. 23:04
Lefekvés előtti facebook hírfolyam görgetés közben mit találtam? A Fidelitas (ők a Fidesz ifjúsági szervezete, alma máter a jövő dajcstomijainak) Corvin-közi megemlékezése kapcsán Böröcz Lászlónak, a Fidelitas elnökének gondolatai kaptak kiemelt helyet:
"A mártírokhoz csak úgy maradhatunk hűek, ha őrizzük emléküket, s ha soha, semmilyen körülmények között nem igazoljuk a gyilkosokat. És egyetlen percre sem feledjük, hogy a szabadságot nem kaptuk ingyen: magyar hazafiak szenvedtek és haltak meg érte. (Böröcz László, a Fidelitas elnöke)"
Ennyi, és alatta egy kép a megemlékezésről. (Folyt. a belső oldalon)
Szép gondolat, csak nem Böröcz találta ki. Albert Camus, a zseniális francia író vetette papírra ezeket a sorokat 1956-ban:
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
Az, hogy a fidelitas facebook alapján, forrásmegjelölés híján a mondat kiemelten Böröcznek van tulajdonítva, még nem feltétlen jelenti azt, hogy a jövő Rogán Toncsija "smittelt" volna. Nyilván neki is tetszettek a gondolatok, csak egy kicsit változtatott rajta, és közben elfelejtette megemlíteni, hogy kitől olvasta. De az is lehet, hogy azért változtatott rajta, hogy azok már ne Camus, hanem az ő gondolatai legyenek. Persze az is lehet, hogy említette csak a facebook gazdának ez nem tűnt fel. Mindegy. Ez legyen a legnagyobb lenyúlása, de félek, hogy ebben nem lesz igazam...
|