TRUMP
2016.11.08. 18:50
Eredetileg nem terveztem bejegyzést írni az amerikai elnökválasztásról, de most az utolsó pillanatban mégis megteszem. Kevés feleslegesebb cécó van a világpolitikában, mint a híres nagy prezidencsöl ileksön of jueszéj, mert igazából már évtizedek óta tök mindegy, hogy ki nyer. Az elnök személye egy díszgoj, a nagy dolgok úgyis a második vonalban dőlnek el, az ott lévő személyek meg általában ugyanazok. Most viszont mégsem stimmel valami.
Abban már régóta biztos vagyok, hogy ezt a Hillary Clinton nevű boszorkányt soha nem szeretném az USA elnöki székében látni. A beteges és kényszeredett hatalomvágy az arcára van írva (erőltetett levakarhatatlan mosoly, miközben a szeme soha nem mosolyog), nem is annyira a hatalom miatt (mert mint a bevezetőben is írtam, semmilyen mozgásterük nincs), hanem valószínűleg azért mert így bekerülne a történelemkönyvekbe, mint az Egyesül Államok első női elnöke. Obama az első néger (pontosabban mulatt) elnök, ő lenne az első nő és gondolom a demokraták 8 év múlva is hasonlót szeretnének húzni, valószínűleg meglenne az első nyíltan homokos elnök is. Azt nem írom, hogy az első zsidó elnök, mert bár ha minden igaz valóban nem volt még zsidó elnöke az Egyesült Államoknak, felesleges ismét megjegyeznem, hogy minden a második vonalban dől el. Ott meg….
Clintonné őszinte mosolya
Bill Clinton (egyesek vele kapcsolatban is nosztalgiáznak, kb. mint Horn, vagy Gyurcsány iránt. „Ő még viszonylag jó volt”, pedig egyebek mellett többször is bombázta ad hoc jelleggel Szaddam Huszein Irakját, előkészítve a terepet Bushnak, vagy ha nem ő lett volna az elnök, akkor Al Gore-nak – megint ismétlem magam: tök mindegy)mandátumának lejártát követően, úgy költözött ki becses nejével az elnöki rezidenciából, hogy még a szőnyeget is magukkal vitték. Hillary már akkor az arcába vágta az őt váltó Barbara Bushnak, hogy „még visszajövök, de mint elnök”. Igen, ezek a szavak valóban egy népéért áldozatot hozni kívánó, alázatos elnökjelölt szavai és még véletlenül sem egy mániákusé. Vagyis de.
Ez lehet, hogy egy őszinte pillanat...
Itt van a másik jelölt Donald Trump. Nem érdekel(t) különösebben kicsoda (tök mindegy, mint tudjuk), én is azt gondoltam, hogy egy idióta és két hülye közül választanak majd az amcsik, a demokrácia nagy dicsőségére. Megjegyzem, ennek a demokráciának az importja ad okot nekik, hogy egy-egy független „diktatórikus” államot porig bombázzanak. Aztán most mégis leesett valami, ami miatt ez a bejegyzés megszületett. Miért is hülye Trump? Mit tudok róla azon kívül, amit a média az arcunkba nyom? Az a média, mely gyakorlatilag 100 %-ban a ribancot nyomja! Semmit. „Szexista” (ezt a hülye szót...) megjegyzéseket tett egy nőre 15 éve. Botrányos. Ezzel szemben Clintonné ellen az FBI már most kimondja a legszigorúbb vádakat. A kettő közt van némi különbség.
Trumpot támogatja a fehér férfi szavazók 80%-a. Clinton az elmúlt hetekben csak négerek és illegális bevándorló mehikánók között mutatkozott. Trump választási gyűlését vasárnap is megtámadták a „feldühödött polgárok” (nyilván nem az idén barnultak), és az elmúlt hónapokban rendszeresen támadták meg a szimpatizánsait is. Fordítva ezt el tudjuk képzelni? Micsoda fasisztázó, ajvékolás lenne, ha Clintonné gyűlését zavarnák meg fehér farmerek? 90%-osra teszik a némber győzelmét, de nem csodálkoznék, ha a nyilvánvaló hatalmas nyomás miatt is sok lenne a rejtőzködő Trump szavazó, akik a fülkében akár meglepetést is okozhatnak.
Trump
Az eljövendő (?) első först men, azaz Billy kedves felesége mögé felsorakozott Hollywood 90%-a. Trump mellett talán csak Clint Eastwood, de szerintem ebben a játszmában egymaga többet ér az összes megélhetési bohócnál. Kiöregedett egykori szupersztárok, mint Bruce Springsteen, Bon Józsi, vagy a kabbalista vénasszony, aki még most is húszévesnek tartja magát (tudjátok, a Ciccone nevű, aki Madonna művésznéven rodázik) koncerteznek Mrs. Clintonért, mert úgy látszik a programja nem olyan vonzó és az okos választópolgár nem programpontok, hanem vernyákolás hatására szavaz.
Bár szinte tökmindegy, mert úgyis a második vonalban dől el minden, de valamiért most úgy tűnik mégsem. Donald Trumpra annyi mocskot összehordtak, hogy annak valami oka kell, hogy legyen. Annyira éles a szembenállás közte (fehér szavazók) és az ellenfele között (valódi multikulti, gyakorlatilag csak a színesekre épít: „Amerika mindannyiunké”) és annyira el akarják pusztítani, hogy ezt a választást mindenképp meg kell nyernie! Nem kergetek nagy illúziókat, nem fűznék sok reményt az ő elnökségéhez sem, de sokak maceszgombóc levesébe beleköpne egy győzelemmel. Hajrá!
A Clinton család lánya, Chelsea Clinton esküvője zsidó szertartás szerint (a férje az.) Csak úgy érdekességképen.
És végül:
A szőke hölgy Donald Trump lánya, Ivanka, aki szintén egy zsidóhoz ment férjhez. Felvette a zsidó vallást is. Mit is írtam az elején?
|
http://www.snopes.com/wordpress/wp-content/uploads/2015/10/trumppeople.jpg
Tényleg elég volt neki az "elveszik a munkát!" szöveg és rögtön megszavazták a lecsúszott fehérek