Az első rész linkje: //verestomi.gportal.hu/gindex.php?pg=1072744&nid=6690733

Közeledve a Kossuth térhez már hallottuk, hogy zajlanak az események. Hallottuk a dobolást, ekkor vitték el Novák Elődöt. A Nádor utcába beérve csatlakoztunk a tömeghez, majd tulajdonképpen folytattuk a hajnali kiszorítósdit. A Nádor utcából kiszorítottak minket, aztán a Bazilika, végül a Corvin köznél kötöttünk ki. Ott is hallottuk, hogy mennek a vég nélküli beszédek, de azért bennünk volt a lelkesedés, hogy menni kell, csinálni kell! Összeálltunk néhányan egy csapatba és felvállaltuk, hogy elindítjuk a tömegek. Kiabáltuk, hogy „Kossuth tér, Kossuth tér”, szereztünk egy kürtöst, egy dobost, egy zászlóst, tehát szépen összeállt a csapat, benne a hajnali oszlatás után újra összeálló sátorlakó társaimmal. A tér egyik széléről indultunk el, keresztül a tömegen és akik csatlakozni akartak, azok jöttek velünk. A Bazilika felé mentünk ahol az ott gyülekező csapat is becsatlakozott, utána végigmentünk a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcáig. Itt az első kordont a tömeg lelkesebb része azonnal bedöntötte.

- A „provokátorok”. :)

Igen, pontosan! :) Azok már rohantak is előre, miközben mindenki belelkesedett, hogy gyerünk, visszavesszük a Kossuth teret! De aztán jött a második kordon. Az elsőnél még látszott, hogy csak bőrdzsekis civil rendőrök és dróttal összeillesztett, könnyen boruló kordonok voltak, a másodiknál már komoly ellenállás fogadott, lőtték a könnygázt, valamint a lelkesebbeket, akik elértek a rendőrsorfalig, azokat le is kapcsolták. Elég gyors visszavonulás volt. Megjegyzem, hogy itt is a lelkesedés miatt ez a tömeg is kicsit megnyúlt, míg az eleje már egészen a rendőrökig ért, addig tömeg nagy része még a Bajcsyn volt, azt se tudta mi történik bent. Szóval, gyorsan vissza a Bajcsyra és elkezdődött a folyamatos barikádépítés, visszavonulás, barikádépítés, visszavonulás.

- Közte az emlékezetes szabadás SZABADSÁG szó kirakása is?

Igen. Ott vagyunk a Deák téren, már kicsit már gyengült a történet, mire odajön hozzám két képzőművészeti suliba járó srác, és mondják, hogy „te segíts már nekünk kirakni a SZABADSÁG FŐVÁROSA betűiből a szabadság betűit! Gyere, hozzuk már ide.” (Megj: a téren a központi ünnepség részeként volt nagy betűkkel kiállítva, hogy „Budapest a szabadság fővárosa.” Demszky polgármesteri tevékenységének egyetlen hasznos cselekedete volt – bár akaratán kívül.) Mondom, jól van, hozzuk ide. Le is raktuk az első betűt. Ebből később volt is vitám, hogy ki rakta le az első betűt, mert mi csak a kanyarig vittük, aztán később mások arrébb vitték egy nyolcvan méterrel és ezért ők is magukénak tudták a kezdeményezést, hogy ők voltak az elsők. Pedig ez a két képzőművészetis srác volt az, aki ebben képzőművészeti értéket látott. Szobrászok voltak amúgy. És utána jöttek a többiek a többi betűvel, egy néni volt csak, aki ott panaszkodott, hogy miért kell szétszedni a betűket, olyan szép felirat volt. :) De a többiek lelkesen tapsoltak, és amikor összeállt a szó, hogy SZABADSÁG, akkor már láttuk, hogy ennek szimbolikus jelentősége van, de azt csak később tudtuk meg, hogy mennyire! Aztán jött az, hogy a kiállításon található különböző gépeket is életre kell kelteni. Először csak az útra toltuk a teherautót, páncélautót, mint az épülő barikád részeit, emellett az emberek csatárláncban adták ugyanide a köveket, pont mint 56-ban.

Amikor a képzőművész, a munkás, az informatikus és mindenki más összefogva egy cél érdekében! "Kedves" marxisták! Osztályharc helyett nacionalizmust!

A legendás betűkompozíció, mely bejárta a világsajtót!

Én is ott vagyok a páncélautó mellett – békésen és morálisan, mint egész nap – mikor egyszer csak hallom a berregést, mint amikor adagolják a gázfröccsöt a motornak. Hátranézek és már őrjöngött mindenki, ahogy megindult a T-34-es. Én is elég rendes őrjöngésben törtem ki. Aztán megállt, közben buzdították, hogy „ez az taposd el őket, menj neki a vízágyúnak!” Ekkor elindult a tank és érezted azt, hogy milyen lehet egy csatában, amikor elindul veled együtt a tank és milyen lökést ad ez a gyalogságnak.

Mert itt is az volt, hogy eleinte azt érezted, hogy nincs esélyed. Ott vagy a tömegben, de azért az a technikai fölény, ami ott van szemben, az alapján elég kicsi az esély, hogy győzzél. Ami nem volna lehetetlen, ha a tömeg megállás nélkül előre menne és a negyvenezerből nem csak ugyanaz a négyszáz lenne az, aki harcos, hanem legalább húszezer, akkor simán el lehetne söpörni a négyezer rendőrt. De ott abban a tudatban voltál, hogy kiegyenlítetlen a küzdelem és ezt bátorsággal kell pótolni. Viszont egyszeriben ott volt az a tank és akkor azt érezted, hogy ki tudod egyenlíteni azt, hogy ott vízágyú van. És ez valóban így is volt. Egy boldogság löketett adott, hogy igen, most nyerhetsz! És gyerünk, elindul a tank, mindenki rohan utána, próbáltad tartani vele a tempót, de nem tudtad. És akkor nézzük, hogy megáll a tank… Ekkor már elég rendes könnygáz záport kaptunk, tehát akinek volt könnygáz gránátja, az már lőtte ránk, meg a gumilövedéket is, tehát rendes szembe tüzet kaptunk, ennek ellenére nagyszerű hangulat volt, de elég kemény. Ez mondjuk még a régi könnygáz volt, papírvázas, tehát eltaposod és a harmadik után már csak egy kis torok kaparó hatást érzel. De a gumilövedék sokunkat megszórt.

- Konkrétan is lőttek ki mellőled valakit?

Így van pontosan…

- Milyen érzés volt, mi játszódott le benned, amikor lőttek rád, még ha nem is éles lőfegyverrel.

Attól féltem csak, hogy a szememet kilövik. Még akkor nem tudtuk, hogy elő is fordult ilyen, illetve ilyenekre időben később került sor. De az bennem volt, hogy ha megyek előre, akkor csak néha nézzek föl azért, hogy ha meglőnek, akkor ne a szemembe lőjenek. De attól nem féltem, hogy máshol találnak el. Volt ott velünk egy „Maroknyi Székely” őt is rendesen meglövöldözték.

- Ki volt ő?

Egy székely bácsika.

- Nem az, aki a fényképeken is látszik, bajusszal, kalapban, vérző lyukkal az arcán?

De ő az! Az arcán, a karján és elég sok helyen voltak rajta gumilövedék nyomok.

- Mi volt a „bűne”? Ő is a tömegben volt?

Igen, ott volt legelöl, volt is neki ebből később ügye. De hogy megpróbáljam ábrázolni az ő karakterét, nos ő egy 170 centi körüli, de az a mindennek nekimegy és mindenkit szétver típusú ember. Ő maradt ott utoljára, beállt a vízágyú elé, nyomják rá a kék vizet, jönnek a rendőrök. Voltak ezek a kiemelő csapatok, látjuk hogy rárohan egy ilyen csapat, azaz hat rendőr a Maroknyi Székelyre miközben mindenhol lőnek, takarod a fejed, aztán felnézel és látod, hogy a rendőrök fekszenek, a Maroknyi Székely feláll, megigazítja a kalapját és megy tovább.

- Ez komoly?

Szétcsapott mindenkit. Hat rendőr azt hitte, hogy megállítja. Úgyhogy, nagyon komoly. Aztán meg is lövöldözték rendesen, tehát a vízágyú mellett is lőtték, de ott is csak az volt, hogy belelőttek egyet, ő megpördült, megigazította a kalapját és ment. Ennyi, nem lehetett megállítani.

Na, aztán megállt a tank, ment a sortűz, meg egyebek, és akkor a lelkesedés is megtorpant, hogy hú baszdmeg, megállt a tank! Akkor elkezdődött a visszavonulás, meg már senki sem látott semmit. De akkor elhangzott a vezényszó, hogy segítsünk azoknak, akik a tankon és a tankban maradtak, mert ugye voltak, akik ráültek a tankra, meg ugye a sofőrt is mentsük meg! Ott azt hittük, hogy leállt a tank, de később ugye kiderült, hogy a sofőr maga állította le, mert nem akart az ellenig menni, mert csak meg akarta ijeszteni őket, de hát ez hülyeség volt.

"Maroknyi Székely"

A legendás tanki is bejárta a világsajtót

Szóval megállt a tank, de újra megindul a tömeg, ekkor ismét elég erős tüzet kapunk és a következő pillanatban már csak azt vetted észre, hogy tizennégy rendőr lovas elkezd feléd rohamozni. Én még előtte lovakkal sem nagyon voltam kapcsolatban, nemhogy ilyen formációban, hogy rohannak feléd tizennégyen és kardlappal csapkodnak mindenkit. Rohanás vissza és ugye azt veszem észre, hogy mivel mi voltunk legelöl, visszafutásnál ugye mi kerültünk leghátra. Félkör alakban nyomódott be a tömeg, a lovasok mentek középre és a tömeg szétnyílt két irányba. Mi a félkör csúcsán ugrottunk a tömegbe, majd irány a zsinagóga felé, miközben rendesen szétcsapták a tömeget. Itt már ment az emberek szisztematikus verése, mind a kardlaposok, mind a gyalogos rendőrök részéről. A Fidesz rendezvénynek ekkor már vége volt, már hazaküldték őket, hogy ne keveredjenek a „csőcselékkel”. Az Astoriáról a nép egyik fele elindult a Ferenciek tere – Erzsébet-híd irányába, a másik fele a Blaha Lujza tér felé szállingózott, viszont a rendőrök ugyanúgy jöttek tovább, törték az utat középre, így választották ketté a tömeget. Ennek egy része az Erzsébet-hídhoz ment, ott volt aztán a hídi csata, pontosabban hídi blokád. 

- De az már csak késő este volt, nem?

Igen, de azért az a barikád épült ott egy jó darabig… A tank és a lovasroham egyébként kb. hat-hét óra felé történt, majd amikor a tömeget végleg kettévágták az Astorián, akkor már sötét volt. Az Astoriáról a tömeg egyrészt a Blaha, másrészt a híd felé ment, az volt a baj, hogy nem mindenki egységesen a hídhoz. Mondjuk én is a Blaha felé mentem, mert amikor a zsinagógától visszakeveredtünk, már rögtön a Blahánál találtuk magunkat. Mi már át se tudtunk volna menni a híd irányába, mert már rendőrsorfal volt, de itt meg lehetett volna azt csinálni, hogy na, ha már a hülyék bejöttek közénk, akkor két oldalról rohanjunk rájuk. Simán túlerőben lettünk volna és akkor itt a móka vége… De nem ez volt, mert bár itt is voltak bátrak, meg ott is, de hiába, mert a tömeg nem tudott együtt mozogni.

Mi a Blahánál voltunk, épültek ott is a barikádok, csak kisebbek, mint a Ferenciek terénél. Itt is voltak kisebb lovasrohamok, aztán a tömeg lassan szétszéledt. Átszivárogtunk a Ferenciek terére, persze gyalog, mert tömegközlekedés nem volt. A járőröket itt is kerülgetni kellett.

- Folyt a vadászat itt is, igaz? Tehát, ha elkapnak, azonnal levernek…

Persze, ez pontosan így volt…

- Nem féltetek?

Hát… Nem is tudom… A lovasrohamnál igen, az nekem is újdonság volt. A rendőrök felé meg egyetemes volt a gyűlölet. Nem is annyira a félelem, mint a gyűlölet, hogy „a kurva anyátokat!” És ez egységes volt mindenki részéről. Tehát már nem féltél tőlük, mert láttad menekülni őket, meg azt is megtapasztaltad, hogy tömegben az embernek mekkora ereje van. Csak az a baj, hogy az ehhez szükséges bátorság nem volt meg mindenkiben, hogy „akkor csináljunk is valamit”. Mert sokan csak kimentek nézelődni. Köztük voltam természetesen én is. :)

Szóval aztán elmentünk nézelődni az Erzsébet-hídhoz. Láttuk, hogy van szép nagy barikád, meg minden. De akkor már nagyon fáradt voltam. Tudod, este Kossuth tér kiürítés, aztán én őrködtem a Ligetben, semmit nem aludtam miután átfutottunk a városon. Aztán ugye aznap megint egész nap futkároztunk balra és jobbra. És emlékszem, hogy leültem hídnál egy padkára – közben épültek a barikádok, repkedtek a Molotov-koktélok – nekem meg le-lebukik a fejem, már majd’ elalszom.. És akkor volt egy olyan gondolatom, hogy „basszus ezt valahogy békésen nem lehetne megoldani?” De aztán másnapra kialudtam magamat – ez kb. két-három óra alvást jelentett – és rájöttem, hogy nem. De azért volt egy ilyen pillanatom.

- Hol aludtál aznap este?

Ugyanúgy a Népligetben.

- De most még a hídon vagyunk…

Igen. Nem aludtam el ott, csak már le-lebukott a fejem, aztán felálltam azzal, hogy el kell mennem. Láttam, hogy egyre kevesebben vagyunk, ameddig tudtunk ott voltunk, de már a Kossuth téri sátorlakókat se láttam. De a rendőrök is látták, hogy azt a barikádot nem tudják csak úgy áttörni, ezért kellett a hókotró, amivel később áttörték. Az már akkor látszott, hogy nincs már elegendő ember ahhoz, hogy azt a nagy barikádot megvédjük.

Elindultam gyalog a hídon, átmentem Budára. A híd másik oldalán is volt egy kisebb barikád. Elindultam és Budán valahol kóricáltam a Lánchíd irányába. Éhes és fáradt voltam, az alagút Lánchíddal ellentétes végén nyitva volt egy gyorsétterem, ott megvacsiztam. Ekkor már teljesen egyedül voltam, a társaim elkeveredtek mellőlem, vagy elfogták őket. Gondoltam, lemegyek az alagúton a Lánchídhoz, úgyis tart még az összecsapás az Erzsébet-hídnál. Hát, már nem tartott…

Gondoltam szépen lesétálok a lyukon, aztán visszamegyek Pestre, Kossuth tér, esetleg újra gyülekező, stb. Megfordult a fejemben, hogy nem olyan jó ötlet ez az Alagút, de azért csak átsétálok rajta. Szóval megyek az alábbi öltözékben: Bundeswehr gyalogsági csizma, fekete nadrág, fekete bomberdzseki, fekete téli tábori sapka, kendő a nyakamban és ebben a cuccban ott szépen sétálok az alagútban. Aztán nézem, hogy jön velem szemben egy rendőrautó, majd utána egy kisbusz tele rendőrrel. Lelassítanak, mindegyik néz ki rám az ablakon merev tekintettel… gondoltam csak lazán, csak lazán, szépen sétálok tovább zsebre dugott kézzel és akkor hallom, hogy fékezés… Megfordulnak… Szép lassan gurulnak mellettem, néznek rám, én visszanézek, mintha mi se történt volna, én ugyan nem csináltam semmit. Aztán továbbmentek. Most vagy azt hitték, hogy én csak egy biztonsági őr vagyok, vagy bármi, de nem hitték azt, hogy én annyira hülye vagyok, hogy ilyen szerelésben egyedül bemenjek az alagútba, ahol aztán tényleg semerre nem tudok menekülni.

Alapszabály, hogy bármikor bármit csinálsz, úgy kell hozzáállnod, hogy ártatlan vagy és nem csináltál semmit. Mert ha futsz - még ha ártatlan is vagy -, elkapnak és összevernek.

Kiérek az alagútból, majd nézem, hogy tőlem jobbra van 3-4 srác. Na, mondom leülök és beszélgetek velük, láttam, hogy úgymond hozzánk tartozóak. És ahogy éppen léptem egyet jobbra, hogy feléjük forduljak, nagy fékezés, ott termett egy rendőrautó meg egy kisbusz – lehet pont az, amelyik az előbb engem kísért az alagútban – kiugráltak belőle a rendőrök, elkapták a srácokat, majd kis verés után betuszkolták őket a kisbuszba. El is vitték őket. Akkor én ott rögtön mégse jobbra, hanem balra fordultam.

- Mázlid volt, mert ha egy perccel később jönnek, téged is velük együtt vittek volna el.

Így van. Szóval elindultam balra, ott összefutottam egy egyetemista lánycsapattal, mondtam nekik, hogy had csatlakozzam hozzájuk, hogy köztük elvegyülve biztonságos helyre jussak. Így jutottam el velük együtt a Moszkva térre. Ott a maradék pénzemből – mert azt nem mondtam, hogy közben voltam Csabán is, megkaptam a két hét munkaviszony után járó béremet is a Borától, előtte nyári munkában voltam, majd szeptembertől a diákmunkát felváltotta a rendes foglalkoztatás, ami két hétig tartott – szóval az utolsó pénzemből taxit fogtam és a Népligetbe – mivel azt már tudtam, hogy hol van és ismerősek a bokrok – vitettem magam. Ott pedig a bokrok közé lefeküdtem aludni. Nem sokat aludtam, de legalább valamennyit pihentem. Így ért véget az én október 23-ai történetem.

FOLYTATJUK....

Életképek 2006. október 23-áról, innen-onnan:

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.