Bemutatkoznak a „rizsporosok” („púderosok”) – a FLUMINENSE Brazíliából
VT 2018.08.16. 21:17
Az 1902-ben alapított piros-fehér-zöld színeket viselő Rio de janeiroi Fluminense FC, az első, kimondottan labdarúgásra alapított egyesület volt a városban. A szintén riói Flamengo és a Vasco da Gama is evezős egyesületekként jöttek létre, a labdarúgás csak később kapott szerepet. 1904-ben alakult meg a Botafogo, mely szintén (az evezés mellett) a focira is szakosodott már kezdetektől fogva, így a kettejük (Fluminense – Botafogo) összecsapását, éppen ezért a nagypapák derbijeként is szokták emlegetni. Az evezéshez hasonlóan a labdarúgás is arisztokrata tevékenység volt, művelői is még hosszú évekig a tehetősebb fehérek közül kerültek ki.
A 20-as években a Fluminensének volt egy tehetséges félvér (mulatt) játékosa, név szerint Carlos Alberto. A teljesen fehér közegben nem akart feltűnést kelteni, ezért minden mérkőzés előtt rizsporral púderezte be magát. Persze lebukott, mégpedig úgy, hogy korábbi klubja az America elleni meccsen, annak szurkolói nem tudták megbocsátani, hogy otthagyta a csapatukat, és ők kezdték a „rizsporos” bekiabálást. A témát jó 10 évvel később egy sportújságíró, egy bizonyos Mario Filho (később róla nevezték el a Maracana stadiont!) kapta fel újra és dobta be a szélesebb köztudatba, nem titkoltan a botránykeltés céljából! Azért, hogy vetélkedést keltsen a szurkolótáborok között, ami majd odavonzza a nagyobb tömegeket a meccsekre – ne felejtsük, még csak a profi labdarúgás hajnalán járunk. Innentől datálódik a „rizsporosok”, vagy „púderosok” (Pó de Arroz) gúnynév általános használata, mely Carlos Alberto esetére és az arisztokrata kötődésre egyaránt utal. Fontos megjegyeznem, mert ma már más vetülete lenne a dolgoknak, de ne feledjük, hogy a XX. század elejéről beszélünk! Tehát a púderezés idején nem a Fluminense csapata volt „rasszizmussal” vádolva (lehet, hogy ez a ma már oly divatos billog akkoriban még nem is létezett), hanem Alberto személyére ment a zrika, ő magát saját elhatározásból fehérítette ki és nem kötelezték rá, valamint mindez nem akkor vált széles körben ismertté, amikor megtörtént, hanem jó 10 évvel később egy népszerű újságírónak köszönhetően.
A legnagyobb rivális Flamengo drukkerei ettől kezdve heccelték az ellent „rizsporosok” kiabálásával, mire az „arisztokraták” „szénporosok”rigmussal válaszoltak, utalva a nép csapatának szegény, munkástömegek körében kialakuló hatalmas népszerűségére. Meg nyilván, ha a rizsporos fehér, akkor a szénporos pedig értelemszerűen… ;
Flamengo- Fluminense szembenállás egy nem polkorrekt grafikán :)
A Fluminense, a fehér arisztorata egyesület jellegét sokáig – gyakorlatilag a mai napig – megtartotta, persze ma már a szurkolói közt szegényektől a gazdagokig minden náció, fehérek mellett a pardók (keverékek) és feketék is jócskán megtalálhatóak. A Flamengo az ország (és benne persze a város) legnépszerűbb csapata gyakorlatilag minden társadalmi rétegből bőven tud maga mögött rajongókat de mégis, mivel a szegények mindig többen vannak, mint a gazdagok, így a „csórók” csapatként gúnyolják, definiálják őket. „FLAvellas” – utalva a favelákra, mely a brazil nyomornegyedek elnevezése. Az ellenfél nem egy játékosa, ha gólt lő a Flamengonak, ráadásul annak szurkolói előtt, nem egyszer gólöröm gyanánt a mutató és a hüvelykujj dörzsölésével zrikálja a közönséget, miszerint, „hol a pénzetek csórók?” :D Ugyanez a "nép csapata – arisztokrácia" ellentét Brazília legnagyobb városában Sao Paolóban is megvan, ott a Corinthians a nép csapata és az FC Sao Paolo az elité. Persze mivel milliós tömegekről beszélünk, ez inkább a hagyományokra vonatkozik és nem a mai szurkolótáborok összetételére.
A Flamengo után a Vasco da Gama tudhatja maga mögött a legnagyobb rajongótábort a városban (a valódi derbi Rióban nem a FLA-FLU, mint sokan hiszik, hanem a Flamengo – Vasco), a Fluminense a harmadik, nagyjából egy szinten a negyedik Botafogoval. Utcai és lelátói erőszak terén a jelentős középosztálybeli támogatottságú FLU viszont lemarad az erőszakosabb Botafogo mögött. A Fluminense három legnagyobb szurkolói csoportosulása a következő: Young Flu, Forca Flu, Bravo 52. Emellett számtalan – helyi viszonylatban – kisebb csoportosulás létezik, csak néhány a teljesség igénye nélkül: Barra Tricolor, Fiel Tricolor, Jovem Flu, stb. Számtalan kisebb- nagyobb város rendelkezik FLU szurkolói klubokkal szerte az országban.
Barátaik nemzetközi szinten az argentin Velez Sarsfield fanatikusai, a Young Flu emellett kifejezetten jó kapcsolatot ápol a francia PSG, Virage Auteuil csoportjával is. Hazai szinten kölcsönös a tisztelet a Santos (Sao Paolo állam) és a Vila Nova (Goias állam) szurkolóival.
Stadionjuk az Estadio das Laranjeiras, mely a riói középosztály Laranjeiras negyedében (jelentése: "Narancsliget") található, befogadóképessége a "modernizációnak" "köszönhetően" ma már mindössze 8.000 fő. De a komolyabb meccseiket (az országos bajnokságban gyakorlatilag mindet) a Maracanában játszák.
"Púderos"
Bianca Leao
|