1899-ben a Montevideo Futball Club és az Uruguay Atletic Club egyesüléséből jött létre a Nacional (teljes nevén: Club Nacional de Football) azzal a nem titkolt céllal, hogy ne külföldi irányítású csapatok uralják az uruguayi futballt. Az első mérkőzésükre 1900 júliusában került sor, melyen a Penarol (akkori nevének rövidítése CURCC, mely az angol „Közép-Uruguayi Vasúti Társaság rövidítése volt, de mellette használták a Penarolt is) legyőzte a Nacionalt 2:0-ra. Az érdeklődés, ami az azóta derbivé kinőtt rangadót követi, azóta is töretlen. A rivalizálás oly mértékű, hogy a másik kudarca nagyobb örömöt okoz mindkét csapat szurkolóinak, mint saját győzelmük… A Brit-szigeteken kívüli legősibb futballrivalizálás a Penarol- Nacional!

A Nacional „háromszínű”: piros, fehér és kék, José Gervasio Artigas, a talán legnagyobb uruguayi nemzeti hős tiszteletére. (Az ő zászlaja viselte ezeket a színeket.)

A csapat 45-szörös uruguayi bajnok, háromszoros Copa Libertadores győztes és háromszor nyerte meg a Világkupát! Stadionja a 26.500 fő befogadására alkalmas Estadio Gran Parque Central, azaz „Központi parki stadion”. Erről kapta a nevét a csapat barrája, mégpedig La Banda (azaz „a banda”) del Parque. A csapat stadionjához kapcsolódó érdekesség, hogy a világbajnokságok történetének első (pontosabban egyik első, mert két nyitómérkőzés is volt az 1930-as világbajnokságon) mérkőzését ebben a stadionban rendezték! Az Egyesült Államok válogatottja, 18.000 néző előtt 3-0 arányban verte Belgiumot. (A másik mérkőzést az azóta már lebontott Estadio Pocitosban rendezték, erről néhány nappal ezelőtt írtam egy bejegyzést.)

A Nacional - bár népszerűsége valamivel kisebb, mint a Penarolé - , de így is tömegeket tud maga mellé állítani. 2013-ban a Copa Libertadores sorozatban a mexikói Deportivo Toluca ellen kivitték a világ akkori legnagyobb zászlóját (lehet, hogy azóta is ez a rekord?), ami 600 méter hosszú és 40 méter széles volt. Az 5 tonnás drapéria helyszínre történő mozgatásához 400 ember kellett. Az árát, a mintegy 50 ezer USD-t, a minden év májusában megrendezett fesztiválon gyűjtötték, melyen minden évben tízezrek ünneplik a klub születésnapját.

La Banda del Parque

Az uruguayi sajtó szerint az ország legjobban szervezett, és legerőszakosabb barrája. Az uruguayi csoportok az argentin modellt követik, a finanszírozási forrás hasonlít a „nagy szomszédéhoz”, ami drogeladásokat, és a klubtól (játékosoktól és a vezetőktől) kapott tiszteletjegyek értékesítését jelenti elsősorban. A „La Barra Brava de Bolso” („Bolso”, azaz zsebesek, nem zsebtolvajlásra utal, hanem arra, hogy a Nacional a kezdetekkor zsebes mezben játszott, és a csapat beceneve azóta is Bolso – az információért köszönet egy kommentelőnek, az Estadio Pocitosról írt bejegyzés alatt) irányítja a Central Parque stadion belső biztonságát, ezért a stadionon belül nem jellemző a balhé. (Ezt a szurkolókból verbuválódott biztonsági szolgálat dolgot most nem kommentálom.) A barra tagjai különböző városrészekből verbuválódtak, minden korosztályt, társadalmi osztályt képviselve, a csoport vezetője 2001 óta „El Rordo Ramon”, azaz „A Kövér Ramon”, akinek saját biztonsági cége van, és több éjszakai szórakozóhely védelmét látja el Montevideóban, és a barrán belüli vezető szerepét egy vesztes csata után kellett lebokszolnia.

Mielőtt a brigád felvette a La Banda del Parque nevet, a szurkolók három különböző csoportban tömörültek, a Centenario stadion három különböző helyén. Ez a megosztottság 1999 év végén ért véget, amikor a szurkolók egy „Pablito” becenevű figura vezetése alatt egyesültek, és mindez a mai napig tart.

1994 és 1996, a Nacional drukkereinek szomorú évei voltak. 1994-ben Diego Posadas, aki még 15 éves sem volt, néhány méterre a Centenario stadion bejáratától kéregette volna össze a belépő árát, amikor tizenöt Penarol drukker rontott rá, és verte agyon. A Nacional drukkerei eközben néhány háztömbnyire néztek farkasszemet az őket provokáló rendőrökkel. 1996-ban pedig az uruguayi Cerro (nem azonos a paraguayi Cerro Portenoval) egyik szurkolója ölte meg a Nacional drukkerét Daniel Toquelast. Ezek az esetek összetartóbbá és szervezettebbé tették a drukkereket, akik a mérkőzések előtt ma már együtt a „tricolor” útvonalon (az Október 8 és a Jamie Cibilis elnevezésű utcákon) gyalogosan, vagy járművekkel közelítik meg a stadiont.  

1999-ben egy U-17-es, Paraguay elleni válogatott mérkőzésen a „trikolor” a Barra Amsterdam tribünjére ment, ahol Penarolos drapikat zsákmányoltak és mutogattak a kameráknak. Az azt követő csatában 7-en sebesültek meg.

A drapéria zsákmányolások 2003-ban oda-vissza alapon, fegyveresen is folytatódtak, van amit sikerült visszaszerezni, van ami pedig a lelátón lett a tűz martaléka, egy-egy derbi alkalmával.

2002-ben egy derbi során a rendőrökkel csaptak össze, ahol 5 szurkoló és 10 rendőr sérült meg. 2004-ben még ennél is komolyabb összecsapásra került sor a tricolor és a rendfenntartók között. A 20 percig tartó adok-kapokban a rendőrség gumilövedéket is bevetett, ami miatt egy Nacional drukker megvakult, egy rendőr pedig a jobb karját vesztette el egy törött üveggel okozott sérülés miatt. Összesen 10 szurkoló és 25 rendőr sérült meg.

Argentínában összecsaptak már a Racing, a River és a San Lorenzo fanatikusaival is. Otthon a Penarol mellett a Cerro a leggyűlöltebb, mindkét ellenféllel több fegyveres konfliktusuk is volt, meccsnapon kívül is.

(A fényképek kapcsán, mint érdekességet jegyzem meg, hogy a teljes hátat beborító stadionos tetoválás a csapat egyik saját nevelésű játékosának, Leandro Otorminnak a hátát díszíti.)

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.