Néhány szó a Maracanáról a ma esti Libertadore-kupa döntő jegyében.
VT 2021.01.30. 18:09
Ma este magyar idő szerint 21.00 órától valódi ünnep lehetne a Maracanában, de csak félig-meddig lesz az. Egy Sao Paulo állambeli csapat – vagy a Palmeiras, vagy a Santos – ünnepelni fog, de nézők nélkül ez mégse lesz az igazi. A helyszín ennek ellenére még mindig "az igazi", bár sokak szerint már ez sem igaz. Következzen pár gondolat az Estadio Jornalista Mario Filho-ról, ismertebb nevén a Maracana stadionról!
A stadiont az első kapavágástól számítva, két év alatt tették játékra alkalmassá, de teljesen csak 1965-ben készült el. Az első követ 1948. augusztus 2-án fektették le, majd 10 000 építőmunkás dolgozott megállás nélkül a tűző napon ahhoz, hogy elkészüljön a világ akkori legnagyobb stadionja, melynek befogadóképessége 43 000 fővel haladta meg az addigi csúcstartó, a glasgowi Hampden Park befogadóképességét!
Maga a stadion régi lóversenypályára épült, közel a belvároshoz, és szimbolikusan a város déli (gazdagabb) és északi (szegényebb) részének határán. Alig két év alatt - annak ellenére, hogy az építkezés elmaradt a tervezett megvalósítási fázistól a költségei viszont meghaladták azt - a stadion készen állt az 1950-es rendezésű világbajnokságra, beleértve annak döntőjét is, mely azóta is a legnagyobb nézőszám előtt megrendezett világbajnoki döntő. Ez az Uruguay ellen 2-1-re elveszített finálé máig a brazil labdarúgás legfájóbb kudarca. Több hasonlót tartanak számon, legutóbbi a németek ellen elvesztett 7-1-es elődöntőt Belo Horizontéban, de az Aranycsapattól elszenvedett 4-2-es vereség a svájci VB-n is ezek közé tartozik, minek után szerkezetileg is jelentős változásokat történtek a brazil fociban, de erről talán majd máskor bővebben. Visszatérve az 1950-es VB döntőre, az akkori hivatalos nézőszám 174 000 fő volt, de ennél egészen biztosan sokkal többen voltak. Joao Havelange, a FIFA későbbi elnöke, aki maga is jelen volt, 220 000-re taksálta a nézőszámot, ez valószínűleg túlzás, a jelenleg elfogadott hivatalosnak mondott nézőszám 200 000 fő. Nem valószínű, hogy a kötelező kagylószékek korában ezt közeljövőben meg fogják dönteni. A stadion projektet egyébként a városi értelmiség amiatt is kritizálta, hogy a pénzt miért nem iskolák és kórházak építésébe fektetik, és ez probléma a későbbi felújítások kapcsán is mindig felmerült. (Mintha már hallottam volna ezt valahol…)
Ugorjunk egy nagyot, közel a jelenhez. A stadiont már az ezredforduló és a 2014-es foci VB közt eltelt időben is már háromszor újították fel, mintegy 550 millió dollárért. (A 2016-os olimpia ebben nincs benne.) Ennél is visszatetszőbb az, hogy 2013. június 30-án a tulajdonjog Rio de Janeiro államtól egy magán konzorciumhoz került annak ellenére, hogy a civil szférából törvényes eszközökkel és tiltakozásokkal egyaránt számos kísérletet tettek a privatizáció megakadályozására. A 2014-es világbajnokságot, a 2016-os olimpiát is beleértve 2048-ig ez a konzorcium nyereségorientáltan működtetheti a stadiont. Ez az ügylet nem meglepő módon az államnak pénzügyi veszteséget hozott, ugyanis 2013-ig a felújításokat (aminek legnagyobb része addig megtörtént) az adófizetők állták.
Szurkolói megnyilvánulások szerint a modern Maracana hangulata jócskán elmarad a régi Maracana hangulatától. Ennek nem csak az akusztikai változtatások az okai, ezzel együtt a nézőszám 73 000 főben maximalizált és a jegyárak is jelentősen megemelkedtek. Ennek ellenére egy meccs a stadionban kihagyhatatlan élmény, csak térne már vissza az élet a normális kerékvágásba…
Végezetül egy aktuális érdekesség. A Santos legendája, Pelé az 1000. gólját a Maracanában, büntetőből szerezte a Vasco da Gama ellen. Az újságírók, fotósok berohantak a pályára és percekig nem folytatódhatott a játék. Ma este (magyar idő szerint 21.00 órás kezdéssel) kiderül, hogy a Santos ismét pályára szaladással ünnepeltetheti-e magát a – jobb híján - fotósokkal.
|