A megkéselt szurkoló, akit a bevezetőben említettem.

A csapat szempontjából érdekesség, hogy hivatalos megalakulásukkor játékoskeretük jelentős létszámú emigráns magyar labdarúgókkal volt feltöltve, az akkor Kolumbiában turnézó és ott felolszló Hungaria FbC Roma (olasz klub, de otthon tétmeccset nem játszottak) soraiból. https://en.wikipedia.org/wiki/Hungaria_FbC_Roma

Stadionjuk az új építésű Estadio Sierra Nevada, amit a csapat 2018. év februárjában vett birtokba a korábbi, Eduardo Santos nevét viselő stadion helyett. Ránézésre egy új NB1-es stadion is lehetne, jól néz ki de semmi extra, 16.000 néző befogadására alkalmas. Míg a korábbi stadion a belvárosban volt, ez az új a „pusztában” lett felhúzva és Rodadero városrész felől egy nyomornegyedet érintve lehet megközelíteni. Az első „élmény” minket is itt ért. Mivel a meccsnap érkeztünk a városba, a tengerparti szállás (egyébként fejenként 5000 ft / éj áron, közvetlenül a tengerpartpart mellett és medencével) elfoglalása, étkezés, gyors pancsi és indító sörök elfogyasztása után taxival indultunk a stadionhoz, mivel mint írtam, az a városon kívül található és így tűnt könnyen megközelíthetőnek. Kolumbiában a taxizás egyébiránt nem minősül úri passziónak, a hazai árakhoz viszonyítva komolynak tűnő távolságokat is nevetségesen olcsón lehet megtenni. Az első stadionközeli élmény az egyik nyomornegyed szélén ért minket, amikor az autónak lassítania kellett egy vasúti átjárónál és a helyi „polgárok” mint a semmiből felbukkanó zombik bukkantak fel hirtelen és szaladtak az autóhoz eladni valamit, vagy csak kéregetni. A földúton (inkább homokon) haladó járművünk további útvonala innen már a hazai drukkerek egyre növekvő létszáma közt közelítette meg a célpontot. Érdekes volt, hogy néhányan lovasszekérrel mentek a stadion felé (ilyenkor egy szerencsétlen gebe volt befogva), a rajta lévő fiatalok közül többen a helyi csapat mezét viselték, de a portól rendkívül koszosak voltak. Amint kiszálltunk a kocsiból, azonnal megrohantak a helyiek és mind el akartak adni valamit, többen egy fénymásolt QR-kódos papírlapot, amit mi átverésnek hittünk, de valójában az már egy érvényes – azért gondolom feláras - jegy volt, erre utólag jöttünk rá. Szerencsétlenségemre nagy címletekkel mentem és mindkét telefonom nálam volt, ezek miatt rajtam volt a para (ha valamelyik kikapja és elszalad, soha nem érem utol), de lehet ez már valaki olvasatában megvetendő előítéletességnek hat.

Jegyet a helyszínen is lehetett venni, de ehhez e-mail címet kellett adni és internet előfizetéssel rendelkező okostelefonnak is lennie kellett, tehát érdemes egy európainak erre is felkészülni, hogy tudja használni a helyi netet, mert a wifi nem elég. Spanyolon kívül más nyelven nem beszélnek, tehát D. majdnem középszintű (bár szerintem tökéletes, mindenhol boldogult vele) spanyoltudására szükség volt ahhoz, hogy megértsük mi a jegyvásárlás módozata. Persze a telefont nyomogatni se túl megnyugtató a szemmel láthatóan szegény körülmények közt élő kormosképűek közt, akik ilyen esetekben a gringókat tényleg ATM-nek nézik, és ugye az ATM pénzt ad…

A helyi barra brava tagjai is sertepertéltek a stadion körül, szokásos halászsapiban, azt arceltakarós szintig lehúzva.

A stadionban max negyedház volt, a helyi szurkolók is max 80-100-an lehettek és az első félidőt tisztességesen végigénekelték. Csapatuk nem is játszott rosszul, és az utolsó helyről elmozdulni kívánó csapatnak a szintén gyengén muzsikáló Deportivo Cali ellen otthon kellett volna tartania a három pontot. A második félidőben a vendégek megrázták magukat és 2-0-val hozták a meccset. Úgy néz ki, hogy a hazaiak idén is csak átszállójegyet váltottak a legmagasabb osztályba, ez jelen sorok írásakor, két hónap elteltével még valószínűbbnek látszik. Érdekes volt, hogy a stadionban ugyanúgy megtalálhatóak a gazdátlan(nak tűnő) kutyák, melyek békések és valamiért mind világos színű. (Nekem ez fel se tűnt, a haverom ennyire élesszemű.)

A második félidőt a vendégek közt töltöttük, akik 50-60-an lehettek. Bár a zöldek az ország harmadik legnépszerűbb csapata, a távolság nagy és úgy néztük inkább a környéken élő „calinok” vállalták be a túrát. Többen inkognitóban nyomták (azaz zöld szín nélkül), vagy ha nem is inkognitóban, a vége előtt 10 perccel levették magukról a megkülönböztető jelzést és  diszkréten távoztak. A vendégszektor nem volt elzárva, tehát a hazai oldallelátóról simán besétáltunk mi is, csak egy-egy szekus volt jelen, ők is inkább mutatóban. A vereség miatt elkeseredett oldallelátósokkal ment is a kölcsönös beszólogatás, de ennél komolyabb attrakcióra nem került sor. A vendégek a lefújáskor már csak kb 30-an ünnepelték a győzelmet, a többiek addigra angolosan távoztak.

Meccs után felvetettem, hogy sétáljunk a tömeggel, de aztán visszafelé is a taxit választottuk. Kis is választottunk egyet, a sofőr mondta, hogy üljünk be, de ő még elkóricált valamerre. Hirtelen egy csapat tinédzser rohanta meg az autót, elkezdték ütögetni a kocsit, hogy még ne induljunk. Nem vadul verték, hanem csak mintha azt akarták volna jelezni „várjál, ne menj sehová”. Az egyik fiatal néger lány bedugta a fejét, hogy nekik ebben az autóban pénzük („plata”) van, de el lett küldve a francba, hogy itt biztosan nincs. Aztán jött egy mesztic srác, kinyitotta a mellettem lévő ajtót, majd a lábam mellett elkezdett kotorászni a sofőrülés alatt, az üléshuzat mögötti üreges csőben. Azért is volt szürreális, mert hozzám se szólt, rám se nézett, csak tette a dolgát amiben a jelek szerint nem zavartam, majd sikerült kipiszkálnia egy kicsi zacskót az üléscsőből, amiben nem tudom mi lehetett, csak sejtésem van.

Amint a művelet megvolt, az összes tini vidáman távozott, majd a sofőr beült, belülről bezárta az ajtókat, és elindultunk. A nyomortelepen keresztül vezetett az út ismét és most a forgalom miatt dugóba is keveredtünk. Utólag örültem, hogy mégse a gyalogutat választottuk.

Azt is tudni kell, hogy Kolumbiában a taxisok jó része nem ismeri a saját városát, csak úgy nagyjából. Tehát a célállomást körülvevő egy kilométeres sugarú körön belül már az utasnak kell mondani, hogy merre menjen, azaz ismét szükség van okostelefonra és navigációra. Ha egyszer eltéveszted spanyolul a „most jobbra, most balra” utasításokat előfordulhat, hogy a sofőr még le is tol. Erre is volt később magyarázata egy helyinek: a taxisofőrök és a prostituáltak mind venezuelaiak, ezért nem ismerik a várost. Szerintem ez inkább hazafiság volt a részéről, nem hiszem, hogy fedné a teljes valóságot. 

Összességében jó kis meccs volt, bár se a stadion, se a meccs, se a két csapat szurkolóinak teljesítménye nem volt lenyűgöző, de a körítés szürrealitása örök élmény marad. Haverommal együtt brazil, argentin, kolumbiai, paraguayi meccseket tudunk magunk mögött, eddig valamennyit nyugodt szívvel tudtam ajánlani, de az Union Magdalena stadionjával tényleg legyetek óvatosak, tehát csak legalább minimális nyelvtudás, netes okostelefon (vagy előre megváltott jegy), taxizás és elegendő, de ne nagy címletű készpénz birtokában vágjatok bele! 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés