2014. október 29-én - azaz tegnap -, útban a Csákvár elleni kupameccsre, a kocsiban is megemlékezhettünk volna a 20 évvel ezelőtti Kanizsa meccsről. Sajnos délután már nem jutott eszembe, pedig akár hiszitek, akár nem aznap reggel munkába menet (amikor még nem gondoltam volna azt, hogy néhány órával később Csákvár felé autózom, sörrel az ölemben) eszembe jutott a Nagykanizsa meccs, mivel emlékeztem arra, hogy 1994. október 29-én volt. Nem vagyok Notesz Laci, hogy minden dátumot fejből vágjak, de emlékeimben rögzült, hogy 28-án gólyabálon voltam a Téglában, aztán másnap volt a meccs, aminek első perceiről, szolnoki rokonok spontán látogatása miatt (csak egyedül voltam otthon, ezért el kellett küldenem őket) lemaradtam.

A Nagykanizsa meccs ennél jelentősebb dolgok miatt is emlékezetes lehet. Váczi Zoli itt öltötte magára utoljára (nem számítva az olyan nosztalgia meccseket, mint a néhány héttel ezelőtti) a lila-fehér szerkót. Búcsúja kicsit váczizolisra sikeredett, már az összefoglaló elején kiderül, hogy miért. De nem csak Váczi Zoli rajongóinak lehet emlékezetes ez a meccs.

Mond valamit az nektek, hogy Leslie Major Fan Club? Egyik törzs olvasóm is tagja volt ennek a furcsa gyülekezetnek, melynek elsődleges célja volt az, hogy meccsről-meccsre eredményesen védjék meg a lelátói beszólásoktól kedvencüket, a kissé nehezen beilleszkedő Major Lacit. Nos, Major Laci ezen a meccsen győztes gólt szerzett, ráadásul – V. Zolinak köszönhetően – emberhátrányban!

Kanizsai szurkolók is voltak, inkább az idősebb 40 feletti korosztályból. Akkoriban a 40 feletti korosztály még nem ismerte az ultra vonalat, nehogy valaki ilyenre gondoljon.