2014. október 29-én - azaz tegnap -, útban a Csákvár elleni kupameccsre, a kocsiban is megemlékezhettünk volna a 20 évvel ezelőtti Kanizsa meccsről. Sajnos délután már nem jutott eszembe, pedig akár hiszitek, akár nem aznap reggel munkába menet (amikor még nem gondoltam volna azt, hogy néhány órával később Csákvár felé autózom, sörrel az ölemben) eszembe jutott a Nagykanizsa meccs, mivel emlékeztem arra, hogy 1994. október 29-én volt. Nem vagyok Notesz Laci, hogy minden dátumot fejből vágjak, de emlékeimben rögzült, hogy 28-án gólyabálon voltam a Téglában, aztán másnap volt a meccs, aminek első perceiről, szolnoki rokonok spontán látogatása miatt (csak egyedül voltam otthon, ezért el kellett küldenem őket) lemaradtam.

A Nagykanizsa meccs ennél jelentősebb dolgok miatt is emlékezetes lehet. Váczi Zoli itt öltötte magára utoljára (nem számítva az olyan nosztalgia meccseket, mint a néhány héttel ezelőtti) a lila-fehér szerkót. Búcsúja kicsit váczizolisra sikeredett, már az összefoglaló elején kiderül, hogy miért. De nem csak Váczi Zoli rajongóinak lehet emlékezetes ez a meccs.

Mond valamit az nektek, hogy Leslie Major Fan Club? Egyik törzs olvasóm is tagja volt ennek a furcsa gyülekezetnek, melynek elsődleges célja volt az, hogy meccsről-meccsre eredményesen védjék meg a lelátói beszólásoktól kedvencüket, a kissé nehezen beilleszkedő Major Lacit. Nos, Major Laci ezen a meccsen győztes gólt szerzett, ráadásul – V. Zolinak köszönhetően – emberhátrányban!

Kanizsai szurkolók is voltak, inkább az idősebb 40 feletti korosztályból. Akkoriban a 40 feletti korosztály még nem ismerte az ultra vonalat, nehogy valaki ilyenre gondoljon.

Sneider Tamás hajdanán skinhead volt és ezzel egész életére lezárta az érvényesülés útját - mondják legalábbis a "demokraták". Pedig Sneider Tamás nyugodt szívvel lovagolhatná meg múltját, mert "lám-lám, én már akkoriban is nacionalista politikus voltam - szemben a ma nemzeti és konzervatív, akkor véresen liberális fityesszel - és fizikailag sem féltem kiállni az elveimért, mert nem csak a szám járt a közbiztonságról - mint most egyeseknek -, hanem tettem is érte azzal, hogy leütöttem azt a cigányt annak idején".

Az ominózus ütést - rendőrségi ügy és büntetés - is felhozzák, mint büntetett előéletet (ami amúgy mentesítés után már olyan mintha soha nem lett volna, tehát következménye nincs), csakhogy ha ez kizáró ok a szociknál, akkor pár évvel ezelőtt miért indították éppen ők Békéscsabán azt a Molnár ... -t (a keresztneve már be se ugrik, ez persze nem baj), akit a Barnevál privatizációja kapcsán ítéltek el jogerősen csalásért és okirathamisításért? Persze ez Békéscsaba öntudatos választót nem zavarta (köszönjök, nagybetűs DEMOKRÁCIA) és nyugodt szívvel választották meg azt az embert, aki anyagi előnyökért cserébe, lelkiismeret furdalás nélkül csapja be polgártársait. Biztosan azért szeretett volna a parlamentbe kerülni, hogy a korábban lenézett és becsapott átlagpolgár érdekeiért alázatosan dolgozzon és nem hasonló anyagi előnyökért.

Aztán most jön egy másik Molnár, a Zsolti, szintén a szocik üdvöskéje. Az ő múltjában csalás helyett (legalábbis ilyenről még nem tudunk) más folt van. Ő is skinhead volt! Persze most szánalmasan tagad és magyarázkodik. Ott volt Göncz (eredeti neve állítólag Götzl) kifütyülésénél, de csak véletlenül járt arra és a kapucnit is a hideg miatt tette a fejére. Még akár hihető is lehetne, de akkoriban Honvéd ultra volt és így már azért túl sok a véletlen. Magyarországon egyetlen ultra, aki magát annak is vallotta (kivételt képeztek akkor a pécsiek, de ma már ott is elzavarták a komcsikat), sem volt szoci szimpatizáns, vagy ha mégis, nem ment október 23-án a Kossuth térre.

A tagadásból egy fontos - és logikus - következtetést vonhatunk le. A szocik nem hisznek az evolúcióban. Pontosabban hisznek, de tudják, hogy annak besimerése számukra ugyanúgy előnytelen, mint a majmok számára volt anno. Miért is? Nem egy nemzeti beállítottságú ismerősöm (egyszerűsítsük Jobbik szavazóként) ismerte már el, hogy korábban az MSZP-re szavazott. József Attila is kommunista szimpatizánsból, az attól való megundorodása után lett hungarista. Egyszerűen ez az egyéni fejlődés velejárója. Visszafele ez nem működik, senki nem lesz - az egyszerűség kedvéért maradok a szavazós példánál - Jobbik szavazóból, maszop szavazó. Tehát ezért nevezzük ezt evolúciónak és nyilvánvalóan  Molnár Zsolt és az MSZP is így gondolja, ezért nem védekezik azzal, hogy "bocsi, fiatal voltam és megtévesztettek az ordas eszmék, azóta viszont a kisnyugdíjasokért dolgozom minimális juttatásokért". Tudják, hogy ilyen a valóságban nincs. Molnár Zsolt egyvalamiért lett nacionalista, Kispest-szurkoló fiatalból MSZP funkcionárius - a pénzért. Mondjuk a re-evolóciós utat rendesen, annak minden állomásával végigjárta, mert nem egyből ugrott fejest a mélyvízbe, hanem 2002-ben még a Fidesz ügyvédjeként dolgozott.

A mellékelt mérkőzésre 1994 őszén került sor a Bozsik stadionban. Néhány hónappal ezen meccs előtt az aranykor utolsó hazai meccsén is a Honvéddal játszottunk és az elvesztett arany miatti elkeseredtségünket a vendégszurkolókon szerettük volna kitölteni. Dühös tömeg és rendőri gyűrű kísérte ki őket az állomásra. Meg voltak döbbenve, ők nem ilyen fogadtatásra számítottak. Ennek "visszavágója" volt ez az őszi meccs. Egy busszal és egyéb járgányokkal mentünk a találkozóra, győzelmi reményekkel. A hazaiak meglepetésre nem a szokásos törzshelyükön, a kanyarban vertek tábort, hanem mellettünk. Ment is a kölcsönös anyázás, de azon kívül más nem volt (jó létszámban voltunk, nem maradtunk volna alul), a szünetben ott is hagytak minket. A második félidőben, a törzshelyükön egy-egy helyzet után jól kivehető a "narancsmechanika" is, ami - bár akkor már Horn Gyula volt a trónon - nem volt tele ifjú emszepésekkel. Szóval Molnár Zsolt könnyen lehetséges, hogy mellettünk foglalt helyet, talán még le is köpték. Utólag mindenképp megérdemelte.

(A videó alatt zárósztori Zsitnyikovval a főszerepben.)

A szurkolói buszon az utolsó sorban ültem. Mellettem Zsitnyikov, aki akkor már túl volt az első pszichiátriai kezelésen. A visszaúton már rohadt ideges volt, mert a busz zötykölődése miatt nem tudta bevenni a gyógyszerét. Ordibált is előre rendesen, túlharsogva a szokásos, nem épp alacsony decibelű alapzajt: "Nem tudom bevenni a gyógyszeremet báááázzzmeeeg!!" Úgy emlékszem mintha kisbeliczayék ezen az úton találták volna ki a Rákóczi-induló alapzenéjére a "Zsitnyikovnak nincs fasza laaa-la-laaaa-la-la-la-laaa" örökbecsűt.

Szegény Zsityi nem csoda, hogy nem volt túl nyugodt. Erre még én is rátettem egy lapáttal, merő önzőségből. A hazaindulás után elővettük a szendvicseinket, édesanyám rántott húsos szendvicset csomagolt, míg Zsityinél "csak" kolbászos szendvics volt. Az utolsó darab mindkettőnknek. Zsitnyikov megkívánta az enyémet és felajánlotta a cserét. Én mondtam, hogy szó sem lehet róla, mire Békéscsaba harmadik legszebb férfije (erről talán egyszer majd mesélek) megértően így reagáld: "akkor dögölj meg a kurva anyádat!". 

Szombathely és Győr után egy harmadik dunántúli csapat, a Sopron is kipipálva úgy, hogy ők sem úszták meg öt alatt. Három hétvége, három meccs és háromszor öt gól, ráadásul mindhárom esetben válogatott kapusnak! Ezúttal Babos Gábor ismerkedett meg az ötös keserű ízével, talán azért, hogy majd amikor válogatott lesz, akkor a többiek csodás teljesítménye miatt kapott gólzápor ne legyen szokatlanul fájdalmas érzés. Végh Zoltán volt az, aki már aktív válogatottként védett a Győrben, Király Gabi és Babos Gabi a jövő reménységei voltak ekkor.

Érdekes, hogy a válogatottban évtizedek óta a kapusposzt az egyetlen, ahol valóban nemzetközi mércével is mindig van néhány klasszisunk, köztük az imént említett Király és Babos, akik még ma is aktívak!

A csapatjátékunk zseniális, góljaink élményszámba mennek, a pályán mindenki gondolatolvasó, a látvány valahogy az Ateltico Madrid mostani játékára emlékeztet, talán egy kicsit szebb is annál.

Szurkolói szempontból nem sok emlékem van a meccsről azon kívül, hogy valószínűleg jól éreztük magunkat. A Sopron szurkolótábora szerény emlékeim szerint az egyetlen olyan országos viszonylatban is relatíve nagyobb tábor lehet, amely még soha nem járt szervezett formában Csabán! A viharsarki ultramozgalom hivatásos krónikása, Krisztián is így emlékszik, bár néhány héttel ezelőtt, amikor legutóbb nálunk játszott a Sopron (szokásos üres vendégszektor előtt), épp erről diskuráltunk és volt köztünk olyasvalaki, aki másként emlékezett és szerinte a kétezres években volt egy meccs, amikor itt voltak.

1993-ban, a meccs odavágóján (beszámoló és videó:  ITT) a mieink rendesen kapták a beszólásokat a megjelölt linkben részletezett úri közönségtől. Arra a megjegyzésre, hogy "idegenbe is kellene járni" úgy reagáltak, hogy az Alföldre elvből nem mennek, mert utána ők is sötétek lesznek.... 20 év eltelt és ezek szerint még mindig ennyire babonásak... szegények...

Itt be is fejeztem volna a bejegyzést, de a meccs videója alapján egy gondolat még az eszembe jutott. Az élesszeműek kiszúrhattak a tábor előtt egy kék-fehér színösszeállítású transzparenst. Nos az emlékeim szerint nem más, mint a békési K. Árpi drapija. K. Árpinak Békésen "ezredes" a beceneve, állítólag azért, mert kb. minden ezredik szava igaz. Árpi elsősorban Békés szurkoló, másodsorban... másodsorban mindig más, kb. mennyei bajnokság összes csapatát magába foglalja. Nem egyszerű a felsorolás, de megpróbálom. A teljesség igénye nélkül volt már fradista, előrés, honvédos, lokista, Szeged szurkoló, Diósgyőr drukker... Lehet, hogy kihagytam valamit.

Szóval a kék-fehér drapi akkor Árpi által került ki, aki Békés (kék-fehér) drukkerként szakítva a korábbi Fradi imádatával, lila-fehér OMI sport mezt vásárolva vált hithű Előréssé. Egészen addig, amíg futott a szekér... Aztán azóta már az imént felsorolt csapatokat váltogatja folyamatosan, akár vegytíve is. Még ez sem érdekes, de állítólag olykor a faszbukon, a szegediek mögé bújva ekéz minket... Hmmm...

Aki ott volt, ezt a meccset ugyanúgy nem felejti el, mint a másik 5-2-t, néhány hónappal később. Ez volt az a meccs, ami után a győri közönség felállva tapsolta meg az ellenfél győztes csapatát, amely ezért még tiszteletkört is futott a stadionban. Ilyenre előtte nem volt példa - győri haverom információja - és valószínűsítem, hogy azóta sem. Ennek éppen tegnap volt 20 éve. (Elnéztem a dátumot, mert napra pontosan szerettem volna feltenni a videót, de így jött ki sajna...Bocs.)

A meccs előtt akkori (és sokszor mai) szokás szerint ráérősöztem, meg alibiztem ("nem hiszem, hogy megyek, mert túl messze van" bla bla) aztán szombat előtt egy vagy két nappal mentem fizetni a buszt. És akkor közölték azt, ami akkoriban ilyen távolságoknál nem volt megszokott: nincs hely. Ciki, de szerencsére nem voltam egyedül ezzel a problémával. Viczitom és M. Endre (Koca) is így járt, de volt még hely a lencsésin szerveződő (hozzánk képest) idősebb korosztályt egybegyűjtő Béni-féle buszra. A VB sörözőben kellett fizetni egy rosszarcú csaposnak, aki mellesleg lenyúlta a pénzemet mert nem írt fel a listára, szerencsére Béni a buszon nem szívózott ezzel, így tehát "elvileg" ingyen utaztam, valójában egy köcsög lazán eltette egy 17 éves srác pénzét. Először utaztunk ezzel a busszal és Zsitnyikov barátunk már jó előre felkészített minket arra, hogy elég szarul fogjuk érezni magunkat, mert más habitusú emberek lesznek rajta, mint amit mi megszoktunk. A jó öreg Zsityinek (akit akkoriban még nem szállt meg az a tévképzet, hogy ő Békéscsaba 2, majd szerénysége okán beismerten "csak" 3. legszebb férfije, ez majd csak pár hónappal később jön) igaza volt. Amíg a többiek buszában jégkrém-orgia és a pesti lakosoknak történő szőrös segg mutogatás volt a sláger, Béniék buszában a hátsó sorokban ezres tétekben kártyáztak Dugóék. Valahol Tatabánya környékén a buszunk utasai étteremben, pincérrel, két-három fogásos ebédet rendelnek, mellé drága söröket isznak, addig mi csóró tizenévesek (akik beérjük anyu szendvicsével) arról ábrándoznk, hogy a többiek már a győri kocsmákban hangolnak. 

A meccs viszont mindenért kárpótolt. Az 1993/94-es szezon talán legemlékezetesebb meccse volt, köszönet érte az összes résztvevőnek. A győzelmünk után még a vesztes csapatot irányító Verebes is gratulált Jóskénak, ölélést, sőt még puszit is kapott, persze 24 órával később már kielemezte a meccset és akkor már tisztán látta, hogy csak az igazságtalan, balszerencse döntött és épp ha 5-ször mentünk át a félpályán... (Lásd a linket ITT és ami még benne van) A győri kaput egyébiránt a válogatott akkori hálóöre Végh Zoltán védte. Emlékezhetünk a Haladás meccsre, ahol Király Gabi kapott egy ötöst, ezúttal - egy héttel később - Véghen volt a sor. És ezzel még nem volt vége a jelenkor és a jövő válogatott kapuvédőinek adandó csillagos ötösöknek. (Folyatás egy hét múlva...)

A vendégszektorban minden idők legnagyobb Csaba- tábora (már persze ami a győri fellépéseket illeti) fergeteges hangulatot produkált. Azért a tájjelleg sem maradt el. A szünetben Tarzan (öreg, nagydarab kopasz szakember) a lelátón nekiállt falatozni. Konyharuha, kolbász, kenyér, szalonna, hagyma, ahogy kell. A készenlétisek bejöttek és megpróbálták megkérni arra, hogy lehetőleg tegye el a kést. Ő fel sem állt, csak tele szájjal magyarázott, hogy ha elteszi a "megengedett pengehosszúságúnál nagyobb, közbiztonságra veszélyes eszközt", akkor éhen marad. A rendőrök aztán ráhagyták. Tarzan közben zsíros szájával nagyokat kortyolt a másfél literes műanyag palackban lévő sárga színű folyadékból is, ami gondolom bor lehetett, mert nem néztem ki belőle sem a teát, sem az almalevet. Ilyen fotók kellenének a faszbukra, nem a sok beállított műultrázás. Aztán mehetne a sok lájk.

A közelmúltban, szurkolói körökben nagy volt a felháborodás akkor, amikor az RTL Klub nevű kanális nyerte el az NB1-es mérkőzések közvetítési jogát, mivel a csatorna (hogy a közvetítés ne sértse a főműsoridőben vetített "színvonalas" műsorait) a meccsek egy részének kezdési időpontját, ha jól emlékszem 11 óra 30 percre tette át.

Pedig ez már korábban sem volt másként, sőt! Azok a csapatok, ahol nem lehetett villanyfényes közvetítéseket rendezni, igen gyakran játszottak - nem 11.30-kor - hanem 11.00 órakor! Egy héttel a debreceni invázió (lásd kettővel lentebb) után Vácra szólított a sorsolás, természetesen a debrecenihez hasonlóan délelőtt 11.00 órai kezdésre. Szombat hajnalban elindulni nem egyszerű művelet - főleg ilyen távolságra, szakadt Ikaruszon, Pesten keresztül, autópálya nuku -, de azért egy busznyian (plusz még egyéb útvonalakon, a videón látszódik, hogy a létszámmal nem volt baj) mégis összejöttünk. Mondjuk ez illő is volt, mivel ekkor már 2 forduló óta vezettük a bajnokságot, szorosan mögöttünk az aktuális ellenfelünkkel a Vác FC Samsunggal. Nem szokásom feltüntetni a szponzori neveket (akik amúgy jönnek-mennek), de ez esetben szándékosan teszek kivételt. A Vác FC Samsung csapata volt az, amely a bajnokság végén beelőzött minket (miközben folymaatosan sújtottak a bírói "baklövések") és megnyerte a Samsung Nb 1 - ahogy akkoriban a Nemzeti Bajnokságot hívták -, akkori kiírását. Ha nem a Samsung, hanem mondjuk a Philips az NB 1 névadó szponzora, akkor is a Vác nyert volna? A kérdés asszem költői...

Hűvös márciusi hajnalon útra keltünk. Mellettem Révész Miska, vele volt Medgyesegyházáról, a néhány évvel később, önmagát aranylövéssel kiiktató, szegény K. Nándi is. Hátul Cickányék, akik újdonsült ultraként (első meccsükről egy későbbi videó keretén belül számolok be) péntek estéből érkezve adták az alapot a meglévő jó hangulathoz. Szatyraikban csak úgy csögögtek a kólásüvegek. 

Visszafelé Pesten volt egy kis zűr. Egy presszóban több sör lett privatizálva, mint amennyi ki lett fizetve, emellett Cickány egy őt rendes viselkedésre felszólító hölgynek nemes egyszerűséggel arcába fújt (a szájából persze) némi Kőbányait. A szitu elég megalázó volt, hiába volt burleszkbe illő a jelenet, még ha nevettem is közben, de akkor is sajnáltam szegényt. A hölgyet azért  nem olyan fából faragták, Krizsán bontatlan söre még a földön volt, azt egy lassított felvétel hez hasonló mozdulattal a távozó Cickány felé dobta. Krizsán mikor észlelte a veszteséget, szintén nekitámad a hölgynek, de az már a kocsmán belül volt és én már nem voltam rá kíváncsi. A krímó tulajának valamennyi pénzt össze kellett dobni a károk enyhítése végett.

Délután értünk Csabára és csak akkor kezdtük el igazán felfogni, hogy mi is történt. Nyertünk idegenben a legfőbb rivális ellen. Végre bajnokok leszünk... Elkezdtünk hinni benne és ez a hit már nem volt alaptalan. Ez volt a realitás.

Barátkozás egy feldíszített fekete juhász szoborral, talán Lajosmizsén. A képen balról jobbra: Cinci, Cickány, a fekete juhász, a weblap főszerkesztője, elől pedig Misike. 

Úgy emlékszem ez volt az ominózus presszó. Viktor, Zsibi, Budai Peti és BZ társaságában a szerző.

A derékon egy M.U. sál... Rohadt ciki, de akkor mindegy volt csak külföldi csapatsál is legyen. Helyszín a budapesti Nagykőrösi úti presszó.