Újra 1991-ben járunk. Pásztor Jóska második meccsére készül a kispadon. Az első - szintén hazai pályán a Vasas ellen - 0-1-es kudarccal végződött. (Videót és beszámolót a blogban találsz.)

Az általános iskola 8. osztályának végét tapostam és meg sem fordult a fejemben, hogy kieshetünk. Akkor valahogy úgy gondoltam, hogy az NB II az valami olyan... amilyen nincs is. Ott nincs közönség, nincs szurkoló, nincs élet, egyszerűen arra már senki sem kíváncsi. Tehát az Előre nem eshet ki. A Fradi vendégszereplése jó omen volt, mert tőlük nem szokásunk kikapni hazai pályán. Előző évben 3-0-ra nyertünk ellenük, valahogy csak összejön idén is.

Tény, hogy most sem kaptunk ki. De miért nem tudtunk nyerni? Miklya Zoli, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ha ketten viszitek rá a kapusra a labdát, miért nem lesz belőle gól??

A meccs borzasztó csalódás volt, de megnyugtatott, hogy az utolsó fordulóban ahhoz az Újpesthez megyünk egy hét múlva, akikből egy évvel ezelőtt mi csináltunk érdekes körülmények között bajnokcsapatot. Biztos voltam abban, hogy azt a nem mindennapi szívességet visszaadják. De erről majd egy másik bejegyzésben...

A lelátói eseményekből nem sok ragadt meg bennem, arra emlékszem, hogy sok fradista volt, a stadionban mindenütt (kimondott vendégszektor ezen a meccsen nem volt kivitelezhető) a középkorú pocakos helyi faszik rendesen szövegeltek is a kis zöld-fehérre mázolt tinédzsereknek. Mostanság szereztem tudomást arról - mégpedig az egyik rendszeres olvasóm elbeszélése alapján -, hogy az előző évi 3-0-át követő vonatmegállítás sikere miatt, egy igen kemény ferencvárosi huligánbrigád vette birtokba a várost és ez komoly bonyodalmakat okozott, vagy legalábbis okozhatott volna.

Arra viszont már én emlékszem, hogy az állomás felé sétáló Fradi tábort a rendőrök elég keményen kezelték. Amikor az egyikük megállt inni egy sarki "nyomós" közkúton, a jagellók gumibot ütésekkel igyekeztek oltani a szomját.