Lassan kivégezzük a fekete tavaszt, alig van már olyan összefoglaló abból az idényből, amit eddig még nem láthattatok. (Elvileg az "1991" cimkére klikkelve láthatjátok az abból az évből feltöltött összes mérkőzést.)

A 20. fordulóban volt vendégünk a mecsekaljai csapat. A Pécs jó erőkből állt, ha jól emlékszem edzőjük a fiatalabbak számára is ismert Garami (Glück) József volt. Ez év végén a bronzérmet szerezték meg, előtte való évben negyedikek és kupagyőztesek voltak. Fél évvel ezelőtt a meccs előtt a Manchester Unitedet fogadták a bányászvárosban és a kinti 2-0 után otthon 1-0-ás vereséget szenvedtek. (Ekkor engedték meg az UEFA illetékesei, hogy a 95-ös Heyse tragédia után, korlátozott mértékben újra visszatérjenek az angol csapatok az európai kupaporondra.) A Manchester United aztán meg is nyerte ezt a kupasorozatot.

Esküszöm nem akartam elkalandozni, de evés írás közben jön meg az étvány és ezzel kapcsolatban is nosztalgikus dolgok jutottak eszembe. A PMSC-MUFC párosítás kinti találkozóját a tévé nem közvetítette, a hazait már igen és nekem a kupaszerda (akkor még szerdára korlátozódott az összes európai kupatalálkozó) akkori fordulóját VHS-re rögzítettem. Már nem tudom hol van, de hátha egyszer ráakadok a többi ilyen meccsel egyetemben... (Közeli ismerőseim biztosan rákérdeznének, ezért már itt válaszolok: nem, ez biztosan nem azon a kazettán volt, amit Gálik Péternek kölcsönadtam és ő részeg állapotában letörölte és valami harmadosztályú pornót vett rá.) Szóval a bányászvárosba látogatott a naaaagy mencseszter júúúnájted. Mennyiben volt ez más világ akkor? Egyrészt Pécsen volt a meccs és nem 200 kilométerrel arébb egy olyan stadionban ahol kötelező kagylószéken kell aranyeret kapnia a nézőnek (direkt nem írom azt, hogy szurkoló.) Világítása a stadionnak nem volt és az imént említett kagylószéke sem, max állóhelyek és némi fapad. Az ország és Közép-Európa összes divatbuzija nem árasztotta el a várost MU mezekben, mert a nagy kedvenc és az angol példakép ott játszik, mint ahogy manapság történne. Ez alól Szombathely jelentett kivételt (meg valószínűleg még mások is egy páran, de akkor ez még nem a divatozás, hanem az "igényesség" jele volt), mert Haladás drukkerek voltak a vendégben, de ők mindig is híresen angolbuzik voltak. Vendégszurkoló nem volt sok, nem hozta őket lázba az első kör annak ellenére sem, hogy 1985 óta nem szerepelhettek a nemzetközi porondon. De ez így is van rendjén. Meccsre az menjen akit érint és akit érdekel. A bajnokságban a vörösök a második helyen végeztek a Leeds mögött, míg a KEK sorozatra jogosító kupagyőzelem évében csak a 13. helyre voltak jók eggyel megelőzve a városi vetélytárs City-t. Most vajh mennyien vágnának eret magukon egy 13. hely miatt? A pécsi meccsen úgy-ahogy teltház volt, a vendégszektor nem volt hermetikusan zárva, nyilván itt-ott elcsattant egy-két pofon de mindenki túlélte. (A pécsi meccs angol nyelvű összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=Gt9XsBKllmk )

De térjünk vissza a mi meccsünkhöz. A jó erőkből álló vendégeket ősszel a saját pályájukon vertük meg, kb. akkor amikor a Manchester tette ugyanezt. Csak annyi különbséggel, hogy mi nem csak 1-0-ra, hanem 2-0-ra nyertünk ott, ezzel mindenki könnyen kiszámolhatja, hogy mi lett volna a végeredménye egy semleges pályán rendezendő Manchester-Békéscsaba meccsnek. :)

De az ősz és a tél elmúlt, most pedig már tavasszal járunk. Jah,de még mindig egy gondolattal visszatérve az őszi meccsre. A csapatunk mindig is híres volt orr alatti szőrzetéről, pedig még szó sem volt a Váczi Zoli által később emlegetett "bajusz-maffiáról". Az odaúton kitalálták, ha megverjük a Pécset, mindenki leborotválja a bajszát. És lám megesett a csoda és persze mindenki tartotta a szavát. Aztán odahaza 2-0-ra kaptunk ki a Honvédtől és mi volt a meccs szalagcíme a másnapi újságokban? "Bajusz nélkül nem megy". :D

De most már tényleg térjünk vissza erre az 1991-es meccsre, immár sokadszor... Annyira ki akartam már menni, hogy a késői ebédet sem vártam meg, ezért édesanyám rántottás szendvicset csomagolt. Kivételesen nem a Fű 2-n, hanem a centerpályán volt a tarcsimeccs is, így azt is megnéztem, legalábbis egy félidőt biztosan. (Tarcsimeccs= a tartalékbajnokság, ami párhuzamosan ment az NB 1-gyel és a két csapat tartalékjai mérkőztek meg egymással.) Kikaptunk a pécsi tartaléktól, de abban biztos voltam, hogy a nagymeccsen nem így lesz. Nem lett igazam. Viszont Árgyelán "Mazsi", akkori legígéretesebb tehetségünk első mérkőzése volt ez a nagycsapatban. Pécsi szurkerek nem voltak. Az senkit ne tévesszen meg, hogy a nagy lelátó székház felőli (bal) oldalán virít nagybetűkkel a kiírás, hogy "vendégszurkolók". Az egy kijelölt hely volt, hogy elvileg oda mehetnek, de erre senkit nem köteleztek, illetve nem is akadályozták meg azt, hogy oda bárki bemenjen. Tehát nyitva ált a hazai nézők előtt ugyanúgy, mint ahogy a vendégek is oda mehettek ahova akartak. Ezt a tényszerűség miatt írom, mert elég nagy balfaszság és ma már nem is lenne működőképes.

A Fradi elleni 1-1 után járunk egy héttel. Ha kikapunk biztos NB II. Ami - mint írtam a Fradi meccs kapcsán - akkor egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra. De aggódni annyira nem aggódtam, mert biztos voltam abban, hogy nyerünk. Nem azért mert olyan jók voltunk (tavasszal csak az első fordulóban nyertünk, gólt is alig rúgtunk), vagy az Újpest annyira gyenge volt (a lilák egész évben a kiesés ellen küzdöttek, kéz a kézben a Vasassal, de a végén - a kornak megfelelően - megtáltosodott mindkét fővárosi alakulat). Egyszerűen azért, mert előtte egy évvel mi tettük lehetővé nekik azt, hogy bajnokok legyenek. Ezt mikor máskor adják vissza ha nem most? Ebben az Előre serdülőben focizgató kortártársam (osztálytársam) is megerősített a szokásos laza stílusában. "Sima ügy, ez egyértelmű."

Egy gondolat erejéig tekintsünk vissza a 90-es Csaba - Újpest (akkor még Dózsa) meccsre. A bajnokság nagyon kiegyensúlyozott volt az Újpest és az MTK között. Minden rúgott golnak jelentőssége volt olyannyira, hogy a bajnokságot az Újpest azzal nyerte meg, hogy több gólt lőtt az MTK (akkor még MTK-VM) -nál, mert a gólkülönbségük (persze pontegyenlősséggel együtt) dettó ugyanaz volt! A Dózsa a Fradi elleni 3-0-ás parádé után néhány héttel jött a Kórház utcába és már lazán 3-0-ra vittek, amikor beállt a fiatal Miklya Zoli. Ha már pályán volt lőtt egy gyors gólt és csinált egy gyors tizenegyest. "Mi lesz itt?" "Ez a kis taknyos a mi zsebünkre játszik!!" Gondolhatták a nagy öregek és attól fogva nem passzoltak Miklyának, aki nyilvánvalóan nem volt beavatott. A büntetőt a kapus kezébe kellett lőni, majd gyorsan kellett kapni még egy gólt, hogy meglegyen az 1-4. Ilyen emlékek mellett egy hálás Újpestre gondoltam és így vártam az utolsó fordulót.

De nem csak az NB I-ben játszottak uccsó fordulót, hanem a Megye 1-ben is. Mégpedig városi derbit, amit én már hetekkel, talán hónapokkal korábban kinéztem magamnak! MÁV érzelmű olvasóim most bizonyára az emlékezetükben kutakodnak, de ezúttal rossz helyen kapizsgálnak. A MÁV nem volt megye egyes abban az idényben. A derbyt a Bessenyei utcai stadinonban játszotta az Agyagipar (akkor már Favorit SC) a Békéscsabai Honvéddal! (Korábban: Honvéd Szalvai SE) A sikeres Budapesti Honvéd miatt amúgy is kíváncsi voltam a Békéscsabai Honvédra (piros-fehér színekkel ugyanúgy), de fogalmam sem volt arról, hogy hol van a pályájuk, ezért a hazai meccseik kimaradtak. Érdekes, hogy a 4-es honvéd utcai (akkor még Partizán utca) pályán - a Honvéd hazai pályája - egészen néhány héttel ezelőttig (Atletico Békéscsaba - Medgyesbodzás) egyáltalán nem voltam meccsen.

Tehát elsétáltam Jamina citybe egy zsebrádióval, mert azért az Előre meccs természetesen jobban érdekelt. Az ülőhelyi rész szépen megtelt, még hangosbeszélő is volt. A Honvéd szerzett vezetést "Tóth Miska" góljával. Igen, ilyen egy tizenéves memóriája, fogalmam sincs ki a Tóth Miska, de mivel a hangosbeszélő így becézte, egyszerűen megragadt. Már csak azért is, mert aztán jött az "agyag-henger" és 5-1-re mosták le a hazaiak a vendégcsapatot, mely ezzel osztályozóra kényszerült. Az osztályozót elbukták, de utólag kiderült, hogy annak sem sok jelentőssége volt már, mert a haderő általános leépítése okán a csapat a következő idényben már el sem indult.

Tehát a Favorit parádézott, én pedig vártam, hogy a pesti meccs 0-0-ja, mikor lesz 0-1. Hallgattam a Petőfi rádiós körkapcsolást és kissé aggasztott, hogy nem arról szólnak a hírek, hogy olyan jók vagyunk. Mi a fene van már? A rivális Debrecen vezet a szintén rivális Volán ellen, ezzel a közlekedésiek biztos kiesők. De ki lesz a másik? Mi vagy a Debrecen?

Aztán jön a hidegzuhany: gólt lő az UTE... A sírás kerülget. Ilyen igazságtalanságot, amikor nekünk köszönhették azt, hogy bajnokok lettek? Ez a hála? Egy számukra tét nélküli meccsen kiejtenek??? A rádió bemondja - sőt, ezt még a jaminai meccs nyugdíjas hangosbeszélője is bemondta, mert ő is a körkapcsolást hallgatta -, hogy "Debrecenben nyolcezer néző buzdítja az Újpestet..."

5-1 a derbyn (ahol inkább a Honvédért szorítottam, lévén városi gyerek vagyok és nem jaminai) és 1-0 Pesten. Szomorúan bandukoltam hazafelé a repülőhíd irányába. Hétfőn felelősségre vontam az osztálytársamat, hogy már megint hülyeséget beszélt és arcoskodott, amikor azt mondta, hogy tuti leadják a meccset, mire az alábbival reflektált: "az Előre tavaly kurva sok pénzt kérhetett azért a meccsért". Azaz nem tartoztak szívességgel, mert az a meccs ott és akkor rendesen ki lett fizetve. És ezúttal a srácnak igaza lehetett.

Újra 1991-ben járunk. Pásztor Jóska második meccsére készül a kispadon. Az első - szintén hazai pályán a Vasas ellen - 0-1-es kudarccal végződött. (Videót és beszámolót a blogban találsz.)

Az általános iskola 8. osztályának végét tapostam és meg sem fordult a fejemben, hogy kieshetünk. Akkor valahogy úgy gondoltam, hogy az NB II az valami olyan... amilyen nincs is. Ott nincs közönség, nincs szurkoló, nincs élet, egyszerűen arra már senki sem kíváncsi. Tehát az Előre nem eshet ki. A Fradi vendégszereplése jó omen volt, mert tőlük nem szokásunk kikapni hazai pályán. Előző évben 3-0-ra nyertünk ellenük, valahogy csak összejön idén is.

Tény, hogy most sem kaptunk ki. De miért nem tudtunk nyerni? Miklya Zoli, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ha ketten viszitek rá a kapusra a labdát, miért nem lesz belőle gól??

A meccs borzasztó csalódás volt, de megnyugtatott, hogy az utolsó fordulóban ahhoz az Újpesthez megyünk egy hét múlva, akikből egy évvel ezelőtt mi csináltunk érdekes körülmények között bajnokcsapatot. Biztos voltam abban, hogy azt a nem mindennapi szívességet visszaadják. De erről majd egy másik bejegyzésben...

A lelátói eseményekből nem sok ragadt meg bennem, arra emlékszem, hogy sok fradista volt, a stadionban mindenütt (kimondott vendégszektor ezen a meccsen nem volt kivitelezhető) a középkorú pocakos helyi faszik rendesen szövegeltek is a kis zöld-fehérre mázolt tinédzsereknek. Mostanság szereztem tudomást arról - mégpedig az egyik rendszeres olvasóm elbeszélése alapján -, hogy az előző évi 3-0-át követő vonatmegállítás sikere miatt, egy igen kemény ferencvárosi huligánbrigád vette birtokba a várost és ez komoly bonyodalmakat okozott, vagy legalábbis okozhatott volna.

Arra viszont már én emlékszem, hogy az állomás felé sétáló Fradi tábort a rendőrök elég keményen kezelték. Amikor az egyikük megállt inni egy sarki "nyomós" közkúton, a jagellók gumibot ütésekkel igyekeztek oltani a szomját.

Már biztosan nagyon vártátok ezt az összefoglalót. Amikor a rossz emlékű 1991-es tavaszról teszek fel meccset, olyankor nem felejtem el megírni, hogy az egész tavaszi idényben mindössze egyszer sikerült győzni. Hát most megkapjátok. :)

Emlékszem, hogy alig vártam már, hogy a hosszú téli szünet után végre kezdődjön a bajnokság. Borongós télvégi idő, ramaty pálya, de a B-Középnek volt valami utánozhatatlan rezgése, már a szurkolás lehetőségének gondolata is izgalomba hozott. Amikor 14 éves gyerekként ott állhattam középtájon a legfelsőbb szektorban, az valami utánozhattalan és különleges érzés volt. A gyomrom görcsben, a levegőben érződött a frissen robbant pedárda szaga érződött (nem kell valami nagy hacacáréra gondolni, kettőnél több pedárda nem durrant egy meccsen és azt is nagyon figyelték a tányérsapkás rendőrök. A korlátlan pedárda dömping az NB2-es Szeged elleni meccsen kezdődött és 2-3 évig tartott.) és alig vártam már a kezdő sípszót. Elő nem fordulhatott olyan, hogy ne legyek a helyemen a csapatok bevonuláskor és az azt kísérő pénztárgépszalag esőről. Ezzel szemben manapság alig esik meg, hogy a kezdő sípszónál ne legyen még egy fél üveg söröm, amit az Üvegházban még kényelmesen elfogyasztok, mielőtt elindulok. 

Az összefoglaló végén mutatják az ünneplő tábort. Emlékszem, hogy videóra vettem az összefoglalót és természetesen megtaláltam magam. Sajnos ez ma már nem sikerült, a minőség is gyengébb, már én se emlékszem hol álltam és talán a fizimiskám is változott egy kicsit azóta.

Bokros Janira (róla bővebben itt olvashatsz) is emlékszem, valamiért azóta sem tudom elfelejteni, hogy akkor egy lila szalagot kötött a fejére hajpánt (?) gyanánt. Vele kétszer is találkoztam az elmúlt időszakban, kicsit Notesz Lacisra vette a figurát. Meglát, köszön és kérdés nélkül kiabálja utánam, hogy mikor lesz kézimeccs és kivel játszunk.

Két bejegyzéssel korábban Pásztor Jóska első meccsét láthatjátok. Ezt előzte meg Vígh Tibi utolsó meccse, melyre Veszprémben került sor. A csapat tavaszra (1990/91-et írunk) teljesen szétesett, az őszi 6. helyről a kiesés szélére sodródtunk. Víght Tibor, Csank János segítője volt, majd Csank 1989-es távozása után Ő lett a vezetőedző. Két évvel későbbi bukásának oka - egy volt játékos szerint - pedagógiai módszereiben keresendő, nem tudta elfogadtatni magát, a későbbi "bajusz-maffia" vezéregyéniségeivel. Brutálisan, olykor már túlzóan kemény edzéseket vezényelt és irreális követelményeket támasztott a játékosok felé. (Érdekes momentum volt, amit nem biztos, hogy pontosan idézek: Miklya Zoli amolyan vékonydongájú 62 kilogramos fiatal csatár volt. Az egyik mérlegelésnél Vígh Tibi észlelte, hogy Zoli néhány dekát hízott, ismétlem: néhány dekát a 62 kilójára. Mint az etióp, aki majszol néhány lopott kekszet. Vígh Tibi a "súlygyarapodást" kétségbeesetten kiabálva reagálta le: "Zolikám, amit teszel az merénylet a csapat ellen!!!"...

Vígh Tibor emberileg kifogástalan, lelkiismeretes, nem mellékesen nemzeti beállítottságú edző. Első osztályban azóta sem edzősködött, de Szolnokon a másodosztályban volt egy sikeres periódusa, irányítása alatt a Szolnok otthon is és idegenben is legyőzte a Ferencvárost! És ha már a Fradinál tartunk, Vígh Tibor volt az Előre edzője akkor, amikor 90-ben a Kórház utcában 3-0-ra vertük a fővárosi zöld-fehéreket! Bloggertársamnak K-nak története is van erről Vígh Tibivel kapcsolatban, megköszönném, ha a kommentek közé leírná.

Jöjjön tehát a Veszprém, de előtte még engedjetek meg nekem egy kis további rizsázást! A veszprémiek mindössze néhány évet töltöttek a legmagasabb osztályban, legjobb eredményük egy 5. hely volt. Megjegyzendő, hogy ők is 1912-ben alakultak, tehát együtt centenáriumoztunk! Azt nem tudom, hogy ők is olyan színvonalasan - pl. kispályás ifimeccsekkel -ünnepelték-e a 100 évet mint mi...

Különbség viszont, hogy Veszprémben meghalt a foci. "Megölte" a kézilabda. A veszprém kézicsapat a kézilabdázás "barszelónája", külföldi és hazai sztárokkal, külföldi edzővel, BL győzelemre is esélyes abszolut élcsapattal egy nagy csarnokban, ahol az egész országból (bizony, Csabáról is) összesereglenek a szurkolók (akik ugyan kimondott kézilabda fanok, tehát nem hasonlíthatóak a foci-ultrákhoz). Egy veszprémi biztosan marha büszke arra, hogy városuk csapata egy ország kirakatcsapata, többszörös magyar bajnok és az európai kézirajongók mindegyike számon tartja mi is az a Veszprém. De ennek az az ára, hogy első osztályú focicsapat szóba sem jöhet! Ezt a monopolhelyzetet a kézilabda nem engedheti ki, egy ekkora város egy ennyire sikeres kézilabdacsapat mellett képtelen egy sikeres focicsapatot is fenntartani. Erről a királynék városában ne is álmondjanak! ("Álmodj királylány...")

Ezért a következő kérdést bocsátom szavazásra, a képernyő bal oldalán:

Elcserélnél-e egy európai szinten is sikeres kézilabdacsapatért, egy  első osztályú, de átlagos focicsapatot? Ti mit választanátok? Egy BL győzelemre esélyes, mindig magyar bajnok férfi kézilabdacsapatot, vagy egy focicspatot, mely általában a középmezőnyben végez, néha elkap egy-egy dobogós helyet, 10 évente egyszer kijut a nemzetközi porondra, ahol kiesik egy kazah csapat ellen az első fordulóban? Kíváncsi vagyok a szavazás eredményére! Előre is köszönöm! (A 97-es Fradi meccs összefoglalója lesz a következő videó. )