MTK - Békéscsaba 19922015.01.27. 19:21, verestomi
Kedves Áder János, szeretett köztársasái elnök Úr! Az ön által kezdeményezett elsötétítés napján, azaz az erre a napra eső holokauszt emléknapon mit is tölthetnék fel a blogba? Természetesen egy MTK meccset, Békéscsaba győzelemmel. Akárcsak tavaly.
Kasik Zsolti ezen a meccsen remekelt. Aztán a kornak megfelelően bevonult katonának. Sajnos leszerlése után nem tudta hozni azt amit vártunk tőle, és azért kíváncsi lennék arra, hogy ennek van-e konkrét oka. Viszont az MTK ellen (ennek a meccsnek a tavaszi visszavágóját is beleértve) Kasik Zsolti mindig nagyott játszott. Egy szezonban pusztán két meccs volt, ahol ő volt a legjobb és az mindig az MTK meccs volt. Nem tudom, hogy ennek mélyebb okai voltak-e, de azt hiszem, hogy ha ez ma történik, akkor már mehetne raporta a Csányiékhoz.
MTK-VM - Békéscsaba 19892014.09.01. 18:58, verestomi
Tegnap volt a kerek 40. évfordulója annak, hogy ez ELŐRE lejátszotta első NB1-es mérkőzését az MTK ellen. És harapós újonchoz méltóen 3-1-re nyertünk! Sajnos arról a meccsről nincs összefolalóm de egy régi MTK (akkor még Vörös Meteorral együtt MTK-VM) meccsel emlékezem meg az évfordulóra. 1989 kora tavaszán idegenben nyertünk 3-2-re Szekeres 91. percben szerzett góljával (bocs, hogy elrontottam a meglepetést), volt is nagy öröm, mint azt az összefoglaló végén látni fogjátok.
Összeállításunk: Gulyás - Szenti, Mracskó, Bánfi, Fabulya - Belvon (Gruborovics), Csató, Csanálosi, Kanál - Oroszki (Csernus), Szekeres. Edző: Csank János.
MTK-VM - Békéscsaba 19872014.05.21. 21:44, verestomi
Az előző bejegyzésemben visszaemlékeztem a fővárosi csapatok egykori NB I-es dominanciájára. Ez már a 90-es években is régi problémát jelentett, de azért azt nem sejtettem, hogy épp a poszt utáni napon - azaz tegnap - kezembe került Vonyó József: Gömbös Gyula című életrajzi könyve, azon belül is annak 132-133. oldala.
A képet belinkelem:
(Nagyobb méretben: http://picgro.com/images/2014/05/21/gomboskonyv.jpg )
Idézek a 132. oldal közepéről:
„A korabeli magyar sportéletet (Gömbös – V.T) „elfajult testnevelésnek” tartotta, mert azt a zsidó vezetők és szponzorok által befolyásolt fővárosi sport uralta. Ezért tartotta fontosnak, hogy „kimenjünk a falura, és a magyar mezővárosokba, és onnan kiindulva építsük fel a testnevelés rendszerét.””
Mivel nem tett különbséget a fővárosi csapatok között, ezért most bármelyik fővárosi csapatról tölthetnék fel videót, de én azért maradok a témához legjobban illőnél.
1987/88-as szezon 13. fordulója MTK-VM – Békéscsaba:
Békéscsaba - MTK 19952014.01.27. 18:58, verestomi
És lőn világosság
Ha minden igaz, ma este 19.00 órakor – a bejezés megjelenésének pillanatában – Áder János köztársasági elnök úr kérésére, Magyarország elektronikus médiája, 70 másodpercre elsötétül. Az említett sötétség az aktuális holokauszt megemlékezés velejárója. Lehet, hogy ez a mondat félreérthető, de ettől függetlenül a valóságnak megfelel. És amíg máshol a sötétség dominál a verestomi gportál teljes gázzal gőzzel üzemel és egy Csaba – MTK meccs összefoglalójával kedveskedik, abból a szezonból amikor már nagyon nem ment jól (1995/96), de azért a fővárosi kék-fehéreket még simán megvertük.
Azt sajnos nem ígérhetem, hogy minden holokauszt emléknap alkalmából MTK összefoglalót töltök fel, mert sajna nincs annyi MTK meccs összefoglalóm, ahány ilyen nap, de szerintem még az Előre sem játszott annyiszor az MTK-val, ahány aktualitása lenne egy ilyen feltöltésnek.
MTK - Békéscsaba 19932014.01.01. 14:34, verestomi
Itt az újév, következzen hát egy játszi könnyedtségű, olykor humoros (lásd a második találatot) mérkőzés összefoglalója egy igazán "szeretett" ellenfél ellen.
Az ellen az MTK ellen léptünk pályára a "bronzkorszak" őszén, amely néhány hónappal korábban, a már leírt körülmények között (lásd a Nyíregyháza és a Csepel elleni meccsek összefoglalóját ITT és ITT, aki még nem olvasta, az pótolja ) előzött be minket az UEFA kupás helyezésért folytatott versenyben.
|