Mindenhol megy a hiszti Rióval kapcsolatban. Alkalmatlan helyszín mert a közbiztonság, a vízminőség, a zika-vírus, stb. A kommentek másról se szólnak, mint arról, hogy „az egész város egy gettó”, „hülye az a sportoló, aki odamegy”, „miért nem rendezik Európában”, „aki élve megússza, az már aranyérmes” és még sorolhatnám.
Ez pont olyan, mintha Pestről a világ összes médiuma a Magdolna, vagy a Dobozi utcát mutogatná, hogy nesztek, itt van Magyarország fővárosa… Saját tapasztalat, hogy Rió kis odafigyeléssel nem (vagy legalábbis nem annyival, mint amennyire mondják) veszélyesebb, mint más hasonló méretű világváros. A favelákban semmi keresnivalója nincs egy biztonságot kereső turistának, mint ahogy nincs keresnivalója egy Miskolctapolcára utazó nyaralónak sem a Lyukóbányán, pedig ugyanahhoz a városhoz tartozik mind a kettő.
Mindig is tiszteltem azokat az államokat, ahol a hadsereg képes (volt?) beleszólni a politika menetébe. Ahol a katonák el tudták érni azt, hogy a korrupt, hazug, nyálkás civileket egyik pillanatról a másikra félreállítsák és hosszabb – rövidebb időre kezükbe vegyék az irányítást. Ilyenkor egy, a demokrácia hazugságába beleszületett naiv felteheti a kérdést, hogy miért? „A katonának az a dolga, hogy védje a hazát és nem az, hogy politizáljon!” Pedig a hazát nemcsak a külső ellenségtől kell megvédeni. És milyen jogon tagadná meg az ország ügyeivel való törődést egy katonától, egy politikus? Miért van több joga az ország irányításához egy olyasvalakinek, aki világ életében kampányolt, pártügyeket képviselt, netán gombokat nyomogatott a parlamentben?
Mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor egy-egy híresség, vagy celeb látványosan keblére öleli a harmadik világ éhezőit – netán odadobva nekik pár százezer dollárocskát, ami mondjuk a plasztikai műtétjükből megmaradt - miközben saját hazájának éhezőire és árváira magasról tesznek, mert az nem trendi. Ugyanez igaz a migráns-simogatókra, akik oly bőszen vitték a Keleti- aluljáróba a szalámis szendvicseket, melyek aztán rövid úton a kukákban landoltak. Ennek ellenére marhára elégedettek voltak magukkal, úgy érezték ők ezzel annyira jót cselekedtek, hogy ezentúl ész- és önálló gondolat nélkül is bárkit kritizálhatnak a facebookon. Mindenki találkozott már ilyennel. A jelenség tipikus. Egy ilyen esetet osztok meg veletek, tanulság, vagy bármiféle következtetés nélkül. Csak azért, mert annyira tipikus.
"Stormcorner on tour..." Brazília, Paraguay, Argentína - Első fejezet (frissített, végleges állapot)
2016.05.15. 21:47
Csaknem egy év telt el D. barátom Dél-amerikai utazása és élménybeszámolója óta. Jöjjön a folytatás, ezúttal a „főszerkesztő”, „blogtulajdonos” stb. élményeit olvashatjátok, szintén több részletben.
Nem akarom a biszem-baszom Bankárok Ligájával offolni, az amúgy meglehetősen ritkán frissülő oldalamat, de nem tudok bejegyzés nélkül elmenni egy érdekesség mellett. Aki régóta ismer (többek közt „Dikk” hűséges olvasóm), az megerősítheti, amit írok: 20 évvel ezelőtt a legszebb álmaimban nem gondoltam volna, hogy egy lépés választ el attól, hogy a BL döntőjét a Manchester City vívja az Atletico Madriddal! Ez a két csapat volt a kedvencem (külföldről), akkoriban még nem irtóztam az angoloktól. Sőt, ezt még fokozzuk azzal, hogy az angol bajnoki címet várhatóan az a Leicester City nyeri, amely – erősíts meg „K”, mert ezt úgysem hiszi el senki – a Man. City után a másik kedvenc angol csapatom volt! Erre már csak hab a tortán, hogy van egy labdajáték csapatsport, ahol a mai napon már harmadszor lesz a Békéscsaba sorozatban bajnok – veretlenül és simán.
Van egy álmom… Mondta Martin Luter King is, de ne ijedjetek meg, nem fogok vele példálózni. Ritkán frissül a blog, de azért nem annyira, hogy rászoruljak a kislányokat is farkaló, néhai „jogvédő”, feka lelkészre. Gondolom, mindenkinek van egy két-álma, nemcsak neki volt, de sokan a polkorrektség jegyében szeretnek King híres beszédével („I have a dream…”) példálózni, pedig ennyi erővel nyugodtan hivatkozhatnának az ABBÁ-ra is.
Szóval van egy álmom, hogy Magyarországon annak emelhetünk szobrot, vagy nevezhetünk el közterületet, aki a magyarságért tevékenykedett és emlékét meg akarjuk őrizni. Tudtatok arról, hogy József Attilának ezentúl nem emelhetünk szobrot és a róla elnevezett közterületeket át kell keresztelni, mert a helyi oláh kisebbség (az elnevezés nem bántó szándékú, csak a régi megnevezéshez ragaszkodom) tiltakozott, mert a költő, a „Nem, nem, soha!” című versében (Koncz Gábor előadásában ide kattintva) írt szélsőséges, oláh és rác (gy.k.: szerb) ellenes sorokat vetett papírra. Magyarán oláhgyűlölő, aki nem érdemelhet szobrot, bármilyen tevékenységet is végzett mindezek mellett. Vagy arról hallottatok-e, hogy a német kisebbség nyomására az összes Petőfi közterület elnevezés és szobor le fog kerülni, a „Mit nem beszél az a német” című vers és a költő szabadságharcban való részvétele miatt. Na jó, nyilván feltűnt, hogy ezek álhírek. Még egy bukaresti románnak se jutna eszébe beleszólni abba, hogy itthon kinek állítunk szobrot. Egyetlen „kisebbségünket” kivéve…
Nem tudom, hogy a föld lakosságának hány százalékéról lehet elmondani, hogy a világpolitikai történéseket illetően kifejezetten naiv látásmóddal rendelkezik. A föld lakossága, mint olyan lehet nem is a legpontosabb meghatározás, ugyanis az afrikai törzsek többsége, vagy egy bizonyos Európában megtelepedett indiai származású etnikum esetében nincsenek komoly illúzióim afelől, hogy a saját környezetükön kívüli világ történéseiről bármiféle fogalmuk lenne. A kérdésfelvetésben a kíváncsiság vezérelt. A tömegdemokráciák korában hány embert lehet megetetni azzal, hogy az USA az adófizetők dollár milliárdjaiból azért vonul hadba a föld másik felén, mert vezetőit annyira elszomorítja, hogy a lebombázandó országban nincsenek 4 évente demokratikus választások.
Bájosnak nem nevezhető arcán az elmebetegség félreérthetetlen jegyeit hordozó Angela Merkel idióta felhívása (minden szír menekültet befogadunk) óta nem élt még ennyi szír a földön, mint manapság. És a többségük éppen Európába tart – rajtunk keresztül. Már ha hagyjuk. Nekem már Merkel kijelentése előtt is furcsa volt az, hogy miért olyan sötét arcúak a „menekült” szírek, szemben az otthon maradottakkal? Bejegyzésem elején lelövöm a poént: mert ezeknek csak a töredéke szír. Ja, hogy ezt eddig is tudtátok? A belő oldalon vár rátok egy kis történelmi szemezgetés és antropológia rengeteg fotóval.
Mindannyian látjuk, és tapasztaljuk azt, hogy mi történik ezekben a hetekben, hónapokban. A naiv lelkek (induljunk ki ebből és az érdek- illetve pénz motivációt most hagyjuk) könnyes szemmel viszik az új honfoglalóknak, a később majd kukában landoló szalámis szendvicseket, de itt nem egyszerű menekülthullámról, vagy bevándorlásról van szó. Ez már egy új területfoglalás. Rövid gondolatsorban, józan paraszti ésszel próbálom megközelíteni a kérdést, összehasonlítva azzal, hogy erre az elmúlt évszázadokban elődeink miképp reagáltak.
Néhány héttel ezelőtt közösen ünnepeltük azt, hogy csapatunk 10 év után újra a legjobbak közé került. Ünnepeltünk, noha tudtuk, hogy az első osztályban nem csak a csapatnak, hanem nekünk és nektek – az alacsonyabb osztályokban is kitartó szurkolóknak – is sokkal több akadállyal kell majd szembenéznünk.
A magyar büntetőeljárási jog szerint „tanúként az hallgatható ki, akinek bizonyítandó tényről tudomása lehet”. Értelemszerűen szemtanú az lehet, aki ott volt az adott helyszínen és látta mi történik, emellett semmi nem zárja ki azt, hogy a történtekre pontosan visszaemlékezzen. Amikor az egri Szent István Hotel (szándékosan írom le a nevét, legyen ez egy negatív reklám) wellness részlegéből, zárt szekrényből ellopták a táskáinkat, nem idéztethettem volna be tanúként a másnapra bejelentkező szállóvendéget. Ha Csányi Sándor MLSZ elnök, mint jövőbeni diktátor, 30 év múlva tisztogatásba kezd, és bíróság előtt akarja tudni azt, hogy ki kiabálta a békéscsabai Előre meccsein azt, hogy „buzi Csányi”, nem K. Krisztián barátom most fél éves fiát fogja törvényszék elé citálni, tanúvallomást várva el tőle, hogy „ki volt az??”
Azt hiszem a felvetés mindkét esetben elég abszurd. Bár nem ismerem a német büntetőeljárási jogot, de feltételezem, hogy két EU tagállam kontinentális alapokon nyugvó törvénykezésében olyan nagy különbségek nincsenek. Ez mindenre igaz lehet, kivéve, ha a bírósági eljárás a holokausztról szól… Akkor nem számítanak a törvények, de még az épeszű logika sem. Bármi megtörténhet!
Barátom, akit nevezzünk egyszerűen csak D-nek, nemcsak a saját, hanem az én egyik álmomat is megélte azzal, hogy családjával két hétre Argentínába utazhatott. Ebbe természetesen – ahogy egy Stormcorner huligánhoz illik – a meccs- és stadionlátogatás is beletartozott/beletartozik. Sőt, majd látni fogjátok, hogy valójában szinte csak az. :) Szerencsére hasonló ízlésünk van, ami a külföldi csapatokat illeti, tehát nem „unalmas” és már minden hülye turista által megélt Boca Juniors meccs élményre kell számítani, hanem jó kis barna-fehér színű, harmadik ligás Platense, majd Racing Club és egyebek várnak ránk. :)
D. most is kint van, facebook-on kommunikálunk egymással és élménybeszámolójának első részét kedvenc weboldalatokon (azaz nálam) olvashatjátok.
Szovátától Santa Cruzig - Magyarosi Árpádék emlékére (félkész bejegyzés, még nincs befejezve)
2015.04.16. 23:22
Éppen a mai napon 6 éve annak, hogy a bolíviai Santa Cruz de la Sierra városában, a helyi karhatalom, máig ellentmondásos körülmények közt lemészárolta Eduardo Rózsa Florest, Magyarosi Árpádot és az ír Martin Dwyert. Tóásó Előd és a horvát származású bolíviai Mario Tadic Astorga túlélte a támadást és a napokban nyerte vissza szabadságát. Írásomban visszaemlékezem, összefüggéseket próbálok keresni és némi személyes élménnyel is gazdagítom az érdeklődő olvasót.
Én egy nagyon rideg ember lehetek, mert nálam nincs Valentin-napi bohóckodás és Nemzetközi nőnapi virágos vigyázzállás sem. Ez nem azért van, mert hímsoviniszta volnék. Március 8. talán legérthetetlenebb hozadéka, amikor valaki az édesanyját köszönti fel nőnap alkalmából. Az anya, számomra anya és nem nő.
A Nemzetközi Nőnap bevezetése egy Clara Zetkin (született: Clara Eissner) nevű feminista-kommunista zsiráf nőtől eredeztethető. Zetkin életútja még véletlenül sem lehet példakép egy magyar hazafi számára, öröksége a feminizmus meg még annyira sem. Zetkinről és a feminizmusról olvashattok a belső oldalon.
Néhány hete könnyesre sírta a szemét a fél világ a Charlie Hebdo szerkesztőségét ért merénylet miatt. Pedig néha az az érzésem, hogy amit a francia zsiráfok alkottak hetente a apjukban, az szalonspicces beszólogatásnak tűnik ahhoz képest, amit hazai testvéreik művelnek olykor. A különbség az, hogy ott lemészárolják őket, itt meg nem. Sőt, mi vagyunk a hibásak, mert nem tudunk saját magunkon nevetni és nem értjük az öniróniát. Értitek? Önirónia! Tehát az önirónia azt jelenti, hogy ők kigúnyolnak és röhögnek rajtunk és elvárják, hogy mi is ezt tegyük. De érdekes módon önmagukat már nem gúnyolják ki, sőt ajvékolnak akkor, ha mi tesszük velük ugyanezt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum