Kedves gyerekek! A mai bejegyzésem esti mesém címe: Mese a fel nem pattanó labdáról.

Volt egyszer egy bölcs király és annak egy csodaszép palotája stadionja. Nagyvásár… helyett focimeccs volt aznap a birodalom fővárosában Felcsúton. Jöttek is a népek szerte az országból, még az Óperenciás tengeren Tiszán túlról is, hogy láthassák miképp lészen bajnok az Debrecen város csapata, vagy sikerül-é a bennmaradás a Mennyei Bajnokság legtöbb koros és külföldi labdarúgót foglalkoztató akadémiájának. Az eső azonban nem volt tekintettel erre a nagy napra és az időjárást még a méltóságos Csányi sem rendszabályozhatta meg. A csodastadion vízelvezető rendszerét működtető csapot a gonosz manók tönkretették, így a víz csak szakadt és dőlt a gyönyörű gyepre, anélkül, hogy az új rendszer szellemében onnan villámgyorsan eltávozott volna… Az összeesküvők rosszat sejtettek és kombinálni kezdtek. Ha győzedelmeskedik a Debrecen és a messze földi matyók is begyűjtik a három pontot a király másik csapata ellen, úgy a ravasz és hoppon marad győriek, akár még meg is segíthetnék a matyókat az utolsó körben, míg a 30-as akadémisták a hírös városban kényszerülnek harcolni a győzelemért. Mennyivel könnyebb lenne, ha most nem kéne játszani, döntsék el a matyók és a luzitánok melyikük a jobb és majd utána kombinálunk.

És az a fránya labda is így gondolta. Vitte ám a méltóságos főbíró a pályára, de az nem pattant fel az istennek sem. A király mosolygott, a hajdúsági legények dolguk végezetlenül távoztak, de végül mindenki jól járt. A Felcsút bennmaradt, a Debrecen bajnok és, hogy a matyók is kárpótolva legyenek, arról egy rendelettel gondoskodtak. Ahol 16 dudás jól elvan, ott megfér 18-is, csak azok jól legyenek összeválogatva. És boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A felpattanó labdáról a 93-as elmaradt Fradi meccs jutott az eszembe. Hideg február, tavaszi második forduló. A héten havazás, Pásztor Jóska nyilatkozata szerint ha játszunk, akkor az egész tavaszi idényre hazavágjuk a pályát. Nem szép, de mi mást lehetne tenni?

Mi szokás szerint már napokkal a meccs előtt lázban égtünk. Kombináltunk, mi lesz, hol lesz, persze jöttek a szokásos jóslatok. Akkor a manapság megszokott „két (három) busznyi újpesti jön”legendája, pontosan két busznyi diósgyőrit jelentett. Ifjabbak kedvéért nyomatékosítom: ez azt jelentette, hogy miskolciak jönnek szurkolni a Csabának. Fura igaz? Pedig akkor a két tábor viszonyába ez a rendesen eltúlzott hiedelem ugyanúgy belefért, mint most beleférnek az ehhez hasonló fantazmagóriák az újpestiek tömeges megjelenéséről.

Az Andrássy úton laktam, nálam alap volt, hogy halljam a főutcán zarándokló fradista csoportokat. Ilyenkor az erkélyről néztük végig őket, nemcsak mi – úgymond aktív szurkerek – hanem a szimpla lakók is, nemegyszer leköpünk és elrejtőzünk típusú gerilla-harcmodorral vegyítve. „Ne menj ki Tomda, hideg van”- mondta az akkor másfél éves Gy. Péter „Píter” nem tudva, hogy milyen fontos dolgok zajlanak az erkélyen ilyenkor.

Az 1. számú Általános Iskola udvarán gyülekeztünk. Lajos, Csutak, Telek mami, Maróék, Beliczayék és még aki ott volt. Aztán halljuk a morajt. Jönnek a fradisták, rendőrök sehol. Megyünk a keresztutcába, elő a zászlókkal és a sálakkal, majd elkezdünk szurkolni. „Itt vagyunk gyökerek!!” Aztán a folytatás vérciki… Amint meglátnak, befordulnak az utcába és elindulnak felénk. Körbenézek, a többség már felvette a nyúlcipőt. Tűnés! Beszaladunk a lakótelepre, egy-egy lépcsőházban rejtőzünk el, ki-ki éppen hova tudott bejutni, ott felment egy emeletre és meglapult. De ez is épp elegendő adrenalin bomba volt. Hiába, gyáva szarok voltunk, de még csak gyerekek.

És itt jutunk el a labdás történethez. Talán ma már nem titok, hogy Jóskáék gondoskodtak arról, hogy a pályának ne legyen baja, azaz ne legyen meccs. A játékvezető volt olyan rafinált hazug, hogy úgy gondolta, a meccs elmaradását – amit ugye formailag ő döntött el – okosan alá is támasztja. Kiment a pályára egy labdával, jó mélyre hajolt és leejtette úgy, hogy az lehetőleg ne nagyon pattanjon fel. Azonban a fizika legyőzte a hazug szándékot és a cikk eleji mesével ellentétben itt a labda visszapattant. Nem nagyon, de annyira éppen, amennyire egy 35-40 centiről leejtett labdának vissza kell pattannia. Minden egyes pattanásnál háborgott a közönség, Jóskáék és a csapat (mely tudta, hogy aznap nem lesz meccs) a fejét fogta. Nagy baj végül is nem lett belőle.

A meccs krónikájához tartozik még egy érdekes esemény. A KGG huligánjai kiváltak a Fradi táborból és az ülőhely, akkori vendégszektorral szembeni oldalán vertek tanyát. Huligánok, sálak, zászlók nélkül, még zöld szín sem volt rajtuk. Valami oka lehetett a kiválásnak, felhangzott a „zöld majmok, meghaltok” (ha nem ezt kiabálták, akkor bocs, de mi ezt hallottuk), valamint valaki rendesen borult a padok között. Itt vannak a diósgyőriek! Egyszerre csattant fel a tábor: „Diósgyőr-Diósgyőr”! Zámbóék elindultak üdvözölni őket. Nagy lehetett a meglepetés mindkét oldalon, mikor odaértek, ha jól emlékszem ő is borult valamennyit.

Mindent összevetve jól jöttünk ki az elhalasztott meccsel. Jó formában lévő csapatunk 18 000 néző előtt fogadta és győzte le a Ferencvárost. „Einstand – mondta a nagy Pásztor és elvette a Fradi üveggolyóit” – hirdette másnap a Nemzeti Sport címlapja. Én néhányad magammal a kezdésre értem a stadionba és ez azt jelentette, hogy a tömeg miatt nem volt esélyünk felmenni a nagy lelátóra. A pálya körül a kerítés előtt mindenhol heringként tapadtak az emberek, alig lehetett látni. Szerencsére a szünetben lazult a tömeg és a második félidő már a B- Középben talált.

Az öreg Knézy kissé részrehajlóan kommentált, szerinte a Fradi góljánál Baji Tomit az ötösön kívül jogosan akadályozták. De még ez is belefért.

"A Fradi székházban kérdezik:

- Hogy kaphattunk egy ötöst Békéscsabán?

- Hát úgy, hogy Szeiler bravúrosan védett."

(Elhangzott egy korabeli kabaréban)

1994. augusztus 20. Kórház utcai stadion 12 500 néző 

Békéscsaba - Ferencváros 5-2

Nincs olyan 20 év feletti Előre szurkoló, aki ott volt és nem ezt tartja az egyik legemlékezetesebb meccsének. Ha mégis van ilyen az nem nevezhető előrésnek, de még rendes embernek sem. Ez az a meccs, ami videókazettán majd mindenkinek megvan, de ezentúl már a neten is élvezhetitek.

Nagy nap volt az biztos. A mi kis brigádunkkal (Violet Side) a jaminai felüljáró lábánál található - ma is működő - Arany Ökör kocsmában gyülekeztünk. Onnan vonultunk végig az Andrássy úton, szájkarate a Kakas Presszó teraszán üldögélő Békés megyei "fradistákkal", majd tankolás a Spáten sörözőben. Ott is egy fradista brigád italozott, szegedi kopaszok voltak, nem vettünk tudomást egymásról. A meccsre a vendégszektor felőli bejáratnon mentünk be. A vendégszektort egy plusz rács választotta el a a nézőtéi kerítéstől, tehát egy folyosó szerűségen át lehetett menni, itt már ment a köpködés oda vissza, mi kivülről, ők belülről ütötték a rácsot. 

Meccs egy másfél órás tömény fieszta, a végén a futópályán ünnepeltünk. (Ez is látható a videón, ahogy a nyilatkozatokat is érdemes meghallgatni.) Meccs után több helyen több helyen volt kergetőzés (utólag szerencse, hogy a rettenthetetlen Kucuval nem találkoztunk), de inkább ők futottak. Viczitomi először bokszolta vérrel a Martens cipőjét. :)

Az összeállításunk:

Baji - Csató J - Szenti, Kovács - Mracskó, Fodor, Csató S, Horváth - Váczi, Kulcsár, Szarvas. Csere: Kiss J, Major.

Sör - Szex - Foci - mi kell még?

Fél évvel a 3-0-ás hazai fradiverés után. Arról sajnos nincs videó, de a következő idény őszi meccséről van. Annyira nem nagy élmény, de egy megtekintést megér. Emlékszem, hogy a Petőfi rádió körkapcsolás műsorát hallgattam keserűen. Fischer Paja gólvonalos mentésénél kérdőre vontam a teremtőt: "Mondd miért??? Legalább ennyi lehetett volna!"

Az Üllői úti stadion átalakítás alatt volt, a kapu mögötti B-Közép a mai (miket beszélek??? "Mai..." Még nem szoktam meg, hogy már az is múlt idő.) vendégszektor helyén ütötte fel a szálláshelyét. Kinevezett vendégszektor nem volt, ha voltak vendégek (voltak?), akkor azok a Springer szobor másik oldala felőli szektorban nézték a meccset.  Csabáról volt valaki?

Jöjjön tehát a NÉP akarata! A 87-es Dózsa elleni és a 97-es Fradi elleni meccset szavaztattam meg, ez utóbbi győzött, tehát most ezt nézhetitek meg. A blog annyiban változik, hogy most már "cimkékkel" is el tudom látni a bejegyzéseket, tehát elvileg erre a videóra is rá lehet majd keresni úgy, hogy pl. "Fradi 1997" és nem kell majd visszamenőlegesen végiglapozni a teljes blogot. 

1997-ben nem kényeztették el a "mennyei foci" rajongóit a sajtóorgánumok, ugyanis erre az időre esett a Bodnár-féle szaknévsoros balhé, amit a Szaknévsor zs-cézára vívott az akkori MLSZ ellen a közvetítési jogokért. Elméletileg Bodnár minden médiumot kitiltott valamennyi első- és másodosztályú bajnokiról, azonban egy kiskapu maradt, mégpedig az, hogy 60 másodpercet nem meghaladó videóbejátszást jogdíjmentesen be lehet mutatni, mivel az szimpla híradásnak (és nem közvetítésnek, vagy ehhez kapcsolódó gólösszefoglalónak) minősül! És egy darabig ez így működött, egyetlen bajnokiról sem mutattak be 60 másodpercnél többet! A Fradi meccs videója a Csaba TV jóvoltából került rögzítésre, sajnos a minőség nagyon gyenge, de ez van...

Az 1997/98-as idényt megelőzően sokan biztos kiesőnek gondolták az Előrét. Nagyon fiatal csapattal vágtunk neki a szezonnak, beszédes, hogy az első fordulóban az akkor abszolut újonc agárdi Gázszer FC (már régóta nem létezik) egyik játékosa egymaga több NB1-es bajnokit játszott, mint a mi teljes csapatunk! Erőn felül kezdtük a szezont, voltak váratlan pontszerzések, de néha - sajnos - nagyon kiütközött a rutin hiánya. A Fradi meccs (szombat) előtt Debrecenben (szerda) játszottunk és kaptunk egy megalázó 8-ast... Ilyen előzmények után egy bajnoki címre pályázó Fradit fogadni nem egy leányálom... Különösen annak fényében, hogy 1995-tel kezdődően megszűnt velük szemben a hazai pályás verhetetlenség mítosza, mert 95-ben 3-1-re, 96-ban 1-0-ra kaptunk ki a Fraditól a Kórház utcában. Ezek után a csikók mégis megcsinálták a bravúrt!

Sajnos személyes élménybeszámolót nem tudok írni, csak annyit, hogy belinkelem a korábbi katonai élményeimről írt 2007-es és 2008-as bejegyzéseimet: link1, link2. Akkoriban ugyanis épp Szabadszálláson voltam kopasz honvéd és csak szombat-vasárnapi eltávozást kaptunk. A közlekedés az alábbiak szerint zajlott: Szabadszállás - Fülöpszállás autóval, szívességből. Fülöpszállás-Kecskemét piros zsuzsi-vonat. Kecskemét-Cegléd vonat, majd Cegléden gyors átszállás egy Szolnoki vonatra. Szolnokon várakozás, az állomás melletti restiben pedig már tudom a végeredményt! 1-0 ide!!! Majd Szolnok-Csaba hazaút vonattal, Gyomán  csabai és a pesti vonat találkozott, ez utóbbiban már ott voltak a hazafelé tartó fradisták. Este még egy koccintás, alvás, majd vasárnap délután Pesten keresztül mentem vissza Szabadszállásra.