Stadler - Békéscsaba... A "mai fiatalok" közül sokan visszakérdezhetnek: "Békéscsaba és micsoda??" Igen, ma már furcsán hangozhat, hogy volt egy Stadler Jóska nevű akasztói juhászbojtár, aki később milliomos lett, majd épített magának (és a falujának) egy stadiont, mely akkor az ország talán legmodernebb arénájának számított annak ellenére, hogy sosem készült el teljesen. Szomorú leírni, de még 20 év elteltével, a mostani állapotában is biztosan előbb kapna UEFA licenszet, mint a Kórház utcai stadion...

Szóval Stadler... Aki számított az ott volt. Elsősorban minden idők legnagyobb NB1-es idegenbeli (1500 fős) Csaba tábora miatt emlékezetes ez a meccs. Ésközülünk, ott voltunk 99%-unknak egy dolog jut eszébe elsőnek arról a meccsről. Ez pedig nem más, mint a homok.

Homok a hajban, az orrban, a szájban, mindenütt. És rohadt nagy szél. Ennek (is) köszönhetően egy szar meccset játszottunk, helyzetünk se nagyon volt. Az, hogy ilyen nagy létszámban utaztunk elsősorban három dolognak volt köszönhető. Az első, hogy akkoriban máshova is elég nagy létszámban utaztunk. Már nem annyira mint egy évvel azelőtt, de azért sokan. A második az emlékezetes őszi meccs mizériái.

Az őszi meccsről itt olvashattok és ugyanitt találtok linkeket az ahhoz kapcsolódó UEFA kupa találkozóról is.

A harmadik az, hogy a Nemzeti Sportban megjelent egy akasztói riport, ahol a helyi kocsmában Stadler Józsi bácsi alkalmazottai szurkolói verést ígértek a csabai szurkereknek. Internet nem lévén egy NS cikk nek súlya volt, az mindenkihez eljutott és bár a fenyegetés komolytalan volt már akkor iban is, de azért mégis egyfajta kihívásnak számított.

Zsúfolt vendégszektor, sokunk számára ismerős arcokkal...

Korabeli alternatív kellék... A szerző egy "működésképtelen" (azaz húrok nélküli) hegedűvel pózol a szarvasi buszpályaudvaron, útban Akasztó felé. Háttérben a hegedű tulajdonosa, a néhai Sajbenté. Isten nyugosztalja szegényt...

A buszokat valahol Bács-Kiskun megyében kommandósok állították meg. Mindenkit leszállítottak, a buszokat átnézték (emlékszem a hegedűt sokáig nézegették, nem értették a funkcióját, vaciláltak azon, hogy fegyvernek alkalmas-e...), majd kísérettel mentünk a faluba, ahol a Fradi bajnokavatásáig a legnagyobb vendégtábort produkáltuk, simán lepipálva a néhány héttel azelőtt túrázó lokistákat.  Az igénytelen és gyatra meccs után ropogott a stadion. Nem kell komoly pirotechnikára gondolni, egyszerűen csak az történt, hogy a tömeg jelentős része a műanyagszékeken vezette le a feszültséget amiatt, hogy "már megint iksz" (abban az idényben ez nagyon sűrűn előfordult) és nem sikerült bosszút állni az őszi meccsért.

A http://stormcorner.hu archivumában (link itt) "Rongálás Akasztón" címszavak alatt két korabeli újságcikk is található. Az egyikben azt is megtudhatjátok, hogy az akasztói "törésverseny" győztesei mi voltunk. A képzeletbeli dobogó az alábbiak szerint alakult:

1. Békéscsaba - 171 szék

2. Újpest - 152 szék

3. Debrecen - 92 szék

A videó alatt még további érdekességeket is olvashattok, de nem akarom tovább húzni az időt. Íme:

Történt még egy, a meccsel kapcsolatos érdekes dolog, amiről akkoriban egy átlag szurker nem tudhatott. Stadler József a meccs félbeszakítását tervezte, mivel állítása szerint a csabai klub valamikori vezetői hárommillió forintot vettek fel tőle, így az Előre annyival tartozik neki. Ennek az iratok között nyoma nem volt, az üzletember mégis ragaszkodott az igazához. Kis híján botrányba fulladt a találkozó.. (hivatkozás Szigeti Csaba: Pásztor című könyvéből.)

"Hagyjuk már, ha még papír sincs róla milyen igazság alapja lehet, amit az öreg csaló állít?" - vághatják rá nyomban azok akik nem ismerik Stadlert és nem ismerik az Előre akkori vezetőit. Én közvetve és hallomásból mindkét felet ismerem. (Ergo információim nem 100%-osak.) Előbbi egy gazdag, de mégis csak egyszerű valamikori juhászgyerek, az utóbbiak pedig minden hájjal megkent gazemberek. A szerzőnek hallomásból van némi ismerete Jóska bácsi sajátos számviteli rendjéről, ami olyan volt, hogy ha Józsit megkereste valaki a faluból, hogy a fia beteg és műtétre kellene másfél millió forint, akkor Józsi bácsi azt 5 percen belül a kezébe nyomta. Az ilyenek aztán összeadódnak és a könyvelő előbb-utóbb jelzi, hogy a mérleg szerinti pénz és a tényleges pénz nem fedi egymást. Mi ilyenkor a teendő? Költségszámlákat kell vásárolni... Az adócsalás klasszikus esete, Stadlert talán valami ilyesmiért ítélhették el kétszer (?) is...

Ezek ismeretében mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy Stadler (persze anélkül, hogy mindenben ártatlannak gondolnánk) adhatott-e ilyen-olyan ígéretekre, fantasztikus ajánlatokra, papír nélkül hárommillió forintot  azoknak 1994-95-ben...

A Fradi elleni 1-1 után járunk egy héttel. Ha kikapunk biztos NB II. Ami - mint írtam a Fradi meccs kapcsán - akkor egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra. De aggódni annyira nem aggódtam, mert biztos voltam abban, hogy nyerünk. Nem azért mert olyan jók voltunk (tavasszal csak az első fordulóban nyertünk, gólt is alig rúgtunk), vagy az Újpest annyira gyenge volt (a lilák egész évben a kiesés ellen küzdöttek, kéz a kézben a Vasassal, de a végén - a kornak megfelelően - megtáltosodott mindkét fővárosi alakulat). Egyszerűen azért, mert előtte egy évvel mi tettük lehetővé nekik azt, hogy bajnokok legyenek. Ezt mikor máskor adják vissza ha nem most? Ebben az Előre serdülőben focizgató kortártársam (osztálytársam) is megerősített a szokásos laza stílusában. "Sima ügy, ez egyértelmű."

Egy gondolat erejéig tekintsünk vissza a 90-es Csaba - Újpest (akkor még Dózsa) meccsre. A bajnokság nagyon kiegyensúlyozott volt az Újpest és az MTK között. Minden rúgott golnak jelentőssége volt olyannyira, hogy a bajnokságot az Újpest azzal nyerte meg, hogy több gólt lőtt az MTK (akkor még MTK-VM) -nál, mert a gólkülönbségük (persze pontegyenlősséggel együtt) dettó ugyanaz volt! A Dózsa a Fradi elleni 3-0-ás parádé után néhány héttel jött a Kórház utcába és már lazán 3-0-ra vittek, amikor beállt a fiatal Miklya Zoli. Ha már pályán volt lőtt egy gyors gólt és csinált egy gyors tizenegyest. "Mi lesz itt?" "Ez a kis taknyos a mi zsebünkre játszik!!" Gondolhatták a nagy öregek és attól fogva nem passzoltak Miklyának, aki nyilvánvalóan nem volt beavatott. A büntetőt a kapus kezébe kellett lőni, majd gyorsan kellett kapni még egy gólt, hogy meglegyen az 1-4. Ilyen emlékek mellett egy hálás Újpestre gondoltam és így vártam az utolsó fordulót.

De nem csak az NB I-ben játszottak uccsó fordulót, hanem a Megye 1-ben is. Mégpedig városi derbit, amit én már hetekkel, talán hónapokkal korábban kinéztem magamnak! MÁV érzelmű olvasóim most bizonyára az emlékezetükben kutakodnak, de ezúttal rossz helyen kapizsgálnak. A MÁV nem volt megye egyes abban az idényben. A derbyt a Bessenyei utcai stadinonban játszotta az Agyagipar (akkor már Favorit SC) a Békéscsabai Honvéddal! (Korábban: Honvéd Szalvai SE) A sikeres Budapesti Honvéd miatt amúgy is kíváncsi voltam a Békéscsabai Honvédra (piros-fehér színekkel ugyanúgy), de fogalmam sem volt arról, hogy hol van a pályájuk, ezért a hazai meccseik kimaradtak. Érdekes, hogy a 4-es honvéd utcai (akkor még Partizán utca) pályán - a Honvéd hazai pályája - egészen néhány héttel ezelőttig (Atletico Békéscsaba - Medgyesbodzás) egyáltalán nem voltam meccsen.

Tehát elsétáltam Jamina citybe egy zsebrádióval, mert azért az Előre meccs természetesen jobban érdekelt. Az ülőhelyi rész szépen megtelt, még hangosbeszélő is volt. A Honvéd szerzett vezetést "Tóth Miska" góljával. Igen, ilyen egy tizenéves memóriája, fogalmam sincs ki a Tóth Miska, de mivel a hangosbeszélő így becézte, egyszerűen megragadt. Már csak azért is, mert aztán jött az "agyag-henger" és 5-1-re mosták le a hazaiak a vendégcsapatot, mely ezzel osztályozóra kényszerült. Az osztályozót elbukták, de utólag kiderült, hogy annak sem sok jelentőssége volt már, mert a haderő általános leépítése okán a csapat a következő idényben már el sem indult.

Tehát a Favorit parádézott, én pedig vártam, hogy a pesti meccs 0-0-ja, mikor lesz 0-1. Hallgattam a Petőfi rádiós körkapcsolást és kissé aggasztott, hogy nem arról szólnak a hírek, hogy olyan jók vagyunk. Mi a fene van már? A rivális Debrecen vezet a szintén rivális Volán ellen, ezzel a közlekedésiek biztos kiesők. De ki lesz a másik? Mi vagy a Debrecen?

Aztán jön a hidegzuhany: gólt lő az UTE... A sírás kerülget. Ilyen igazságtalanságot, amikor nekünk köszönhették azt, hogy bajnokok lettek? Ez a hála? Egy számukra tét nélküli meccsen kiejtenek??? A rádió bemondja - sőt, ezt még a jaminai meccs nyugdíjas hangosbeszélője is bemondta, mert ő is a körkapcsolást hallgatta -, hogy "Debrecenben nyolcezer néző buzdítja az Újpestet..."

5-1 a derbyn (ahol inkább a Honvédért szorítottam, lévén városi gyerek vagyok és nem jaminai) és 1-0 Pesten. Szomorúan bandukoltam hazafelé a repülőhíd irányába. Hétfőn felelősségre vontam az osztálytársamat, hogy már megint hülyeséget beszélt és arcoskodott, amikor azt mondta, hogy tuti leadják a meccset, mire az alábbival reflektált: "az Előre tavaly kurva sok pénzt kérhetett azért a meccsért". Azaz nem tartoztak szívességgel, mert az a meccs ott és akkor rendesen ki lett fizetve. És ezúttal a srácnak igaza lehetett.

Mai nap kb 13 óra tájban megyünk gépkocsival a Lencsési felől Gyula irányába. Egyszer csak beelőzök egy biciklis bácsit, akin ebben a szép régi melegítőben teker:

(Gyengébbek kedvéért: a melegítő a képeken már nem a bácsin van, hanem egy modellen.)

Muszáj volt befékeznem és megállítanom.

- Jó napot Uram! Nagyon jó a felsője, nem adná el nekem? Honnan van?

- Kaptam valakitől, már nem emléskszem. Eladom ha kell, de mégis mennyiért?

- Mennyit kér érte?

- Mennyit ad érte?

Ani barátnőm ekkor már rutinos kereskedőként sejtette, hogy az öreg nincs tisztában azzal, hogy mi az az eszmei érték.

- Egy ezredesért odaadja?

- Oda.

És gazdát cserélt ez a klassz eredeti Előre Spartacus melegítőfelső. Igaz, hogy az öreg számára eszmei értékkel a jelek szerint nem bírt, de mégis kínosnak éreztem, hogy mindössze ezer forintért ideadta, ezért odaadtam a nálam lévő 400 Forint aprót is két sörre.

Jöjjön akkor egy videó még az Előre Spartacus korából. Még tart a VB ezért szándékosan az 1986/87-es idényt választott, mivel az volt az első idény az utolsó VB szereplésünk, 1986 óta...

Elnézéseteket kérem a mostani passzivitás miatt, de szabadidőmben a mozifilmen dolgozom, ezért nem jut időm feltöltögetni és blogolgatni. Cikket is szeretnék írni, de mire hozzákezdenék már se aktuális nem lesz a dolog és emlékezni sem fogok arra mit is akartam írni. Nehéz a művészek élete, ha nem hiszitek nézzétek Etust a teleregényben. 

Egy light-os BVSC meccsel kedveskedve próbálok némi kárpótlást nyújtani a kényszerű urborkaszezonért. 1992, szerdai nap (villanyfény nélkül), BVSC meccs. Valljuk meg nem a legvonzóbb program. Engem és hasonszőrű társaimat ez nem zavart, mert a középisuliból még lógni sem kellett ahhoz, hogy 16.00 órára meccsre menjünk. De a hangulat borzasztó volt, semmi szurkolás, mindenki ténfergett, nagyon lehangoló volt. Tipikus csabai tróger mentallitás mikor valaki "haggyá má mit menjek a bé középbe' ilyen szar táborba, tiszta égő" szöveggel még ráadásul saját balfasz passzivitásának átvételére ösztönzi környezetét, majd fradi meccsen meg előadja a nagy szurkolót. Ilyen és ehhez hasonló műsorra biztosan mindenki emlékszik személytől és évjárattól függetlenül.

Emlékszem, hogy az újság 3000 nézőt írt, ami nagy szégyennek számított és amit igazságtalannak is tartottunk. Ha megnézitek a szemközti lelátót (a szépségdíjas második gólunk előtt remekül látszódik) azt hiszem egyetértetek velem abban, hogy egyes helyeken ez a létszám (a kapuk mögött állókkal és az ülőhelyen becsült létszámmal együtt) már rég nem volna pusztán 3000...

Kedves gyerekek! A mai bejegyzésem esti mesém címe: Mese a fel nem pattanó labdáról.

Volt egyszer egy bölcs király és annak egy csodaszép palotája stadionja. Nagyvásár… helyett focimeccs volt aznap a birodalom fővárosában Felcsúton. Jöttek is a népek szerte az országból, még az Óperenciás tengeren Tiszán túlról is, hogy láthassák miképp lészen bajnok az Debrecen város csapata, vagy sikerül-é a bennmaradás a Mennyei Bajnokság legtöbb koros és külföldi labdarúgót foglalkoztató akadémiájának. Az eső azonban nem volt tekintettel erre a nagy napra és az időjárást még a méltóságos Csányi sem rendszabályozhatta meg. A csodastadion vízelvezető rendszerét működtető csapot a gonosz manók tönkretették, így a víz csak szakadt és dőlt a gyönyörű gyepre, anélkül, hogy az új rendszer szellemében onnan villámgyorsan eltávozott volna… Az összeesküvők rosszat sejtettek és kombinálni kezdtek. Ha győzedelmeskedik a Debrecen és a messze földi matyók is begyűjtik a három pontot a király másik csapata ellen, úgy a ravasz és hoppon marad győriek, akár még meg is segíthetnék a matyókat az utolsó körben, míg a 30-as akadémisták a hírös városban kényszerülnek harcolni a győzelemért. Mennyivel könnyebb lenne, ha most nem kéne játszani, döntsék el a matyók és a luzitánok melyikük a jobb és majd utána kombinálunk.

És az a fránya labda is így gondolta. Vitte ám a méltóságos főbíró a pályára, de az nem pattant fel az istennek sem. A király mosolygott, a hajdúsági legények dolguk végezetlenül távoztak, de végül mindenki jól járt. A Felcsút bennmaradt, a Debrecen bajnok és, hogy a matyók is kárpótolva legyenek, arról egy rendelettel gondoskodtak. Ahol 16 dudás jól elvan, ott megfér 18-is, csak azok jól legyenek összeválogatva. És boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A felpattanó labdáról a 93-as elmaradt Fradi meccs jutott az eszembe. Hideg február, tavaszi második forduló. A héten havazás, Pásztor Jóska nyilatkozata szerint ha játszunk, akkor az egész tavaszi idényre hazavágjuk a pályát. Nem szép, de mi mást lehetne tenni?

Mi szokás szerint már napokkal a meccs előtt lázban égtünk. Kombináltunk, mi lesz, hol lesz, persze jöttek a szokásos jóslatok. Akkor a manapság megszokott „két (három) busznyi újpesti jön”legendája, pontosan két busznyi diósgyőrit jelentett. Ifjabbak kedvéért nyomatékosítom: ez azt jelentette, hogy miskolciak jönnek szurkolni a Csabának. Fura igaz? Pedig akkor a két tábor viszonyába ez a rendesen eltúlzott hiedelem ugyanúgy belefért, mint most beleférnek az ehhez hasonló fantazmagóriák az újpestiek tömeges megjelenéséről.

Az Andrássy úton laktam, nálam alap volt, hogy halljam a főutcán zarándokló fradista csoportokat. Ilyenkor az erkélyről néztük végig őket, nemcsak mi – úgymond aktív szurkerek – hanem a szimpla lakók is, nemegyszer leköpünk és elrejtőzünk típusú gerilla-harcmodorral vegyítve. „Ne menj ki Tomda, hideg van”- mondta az akkor másfél éves Gy. Péter „Píter” nem tudva, hogy milyen fontos dolgok zajlanak az erkélyen ilyenkor.

Az 1. számú Általános Iskola udvarán gyülekeztünk. Lajos, Csutak, Telek mami, Maróék, Beliczayék és még aki ott volt. Aztán halljuk a morajt. Jönnek a fradisták, rendőrök sehol. Megyünk a keresztutcába, elő a zászlókkal és a sálakkal, majd elkezdünk szurkolni. „Itt vagyunk gyökerek!!” Aztán a folytatás vérciki… Amint meglátnak, befordulnak az utcába és elindulnak felénk. Körbenézek, a többség már felvette a nyúlcipőt. Tűnés! Beszaladunk a lakótelepre, egy-egy lépcsőházban rejtőzünk el, ki-ki éppen hova tudott bejutni, ott felment egy emeletre és meglapult. De ez is épp elegendő adrenalin bomba volt. Hiába, gyáva szarok voltunk, de még csak gyerekek.

És itt jutunk el a labdás történethez. Talán ma már nem titok, hogy Jóskáék gondoskodtak arról, hogy a pályának ne legyen baja, azaz ne legyen meccs. A játékvezető volt olyan rafinált hazug, hogy úgy gondolta, a meccs elmaradását – amit ugye formailag ő döntött el – okosan alá is támasztja. Kiment a pályára egy labdával, jó mélyre hajolt és leejtette úgy, hogy az lehetőleg ne nagyon pattanjon fel. Azonban a fizika legyőzte a hazug szándékot és a cikk eleji mesével ellentétben itt a labda visszapattant. Nem nagyon, de annyira éppen, amennyire egy 35-40 centiről leejtett labdának vissza kell pattannia. Minden egyes pattanásnál háborgott a közönség, Jóskáék és a csapat (mely tudta, hogy aznap nem lesz meccs) a fejét fogta. Nagy baj végül is nem lett belőle.

A meccs krónikájához tartozik még egy érdekes esemény. A KGG huligánjai kiváltak a Fradi táborból és az ülőhely, akkori vendégszektorral szembeni oldalán vertek tanyát. Huligánok, sálak, zászlók nélkül, még zöld szín sem volt rajtuk. Valami oka lehetett a kiválásnak, felhangzott a „zöld majmok, meghaltok” (ha nem ezt kiabálták, akkor bocs, de mi ezt hallottuk), valamint valaki rendesen borult a padok között. Itt vannak a diósgyőriek! Egyszerre csattant fel a tábor: „Diósgyőr-Diósgyőr”! Zámbóék elindultak üdvözölni őket. Nagy lehetett a meglepetés mindkét oldalon, mikor odaértek, ha jól emlékszem ő is borult valamennyit.

Mindent összevetve jól jöttünk ki az elhalasztott meccsel. Jó formában lévő csapatunk 18 000 néző előtt fogadta és győzte le a Ferencvárost. „Einstand – mondta a nagy Pásztor és elvette a Fradi üveggolyóit” – hirdette másnap a Nemzeti Sport címlapja. Én néhányad magammal a kezdésre értem a stadionba és ez azt jelentette, hogy a tömeg miatt nem volt esélyünk felmenni a nagy lelátóra. A pálya körül a kerítés előtt mindenhol heringként tapadtak az emberek, alig lehetett látni. Szerencsére a szünetben lazult a tömeg és a második félidő már a B- Középben talált.

Az öreg Knézy kissé részrehajlóan kommentált, szerinte a Fradi góljánál Baji Tomit az ötösön kívül jogosan akadályozták. De még ez is belefért.